Pesti Srácok

Márki-Zay szerint Dobrev akkor is belefér a „tiszták koalíciójába”, ha négy napja még azt mondta róla, hogy a 2010 előtti korrupciót sem számoltatná el (Videó!)

Márki-Zay szerint Dobrev akkor is belefér a „tiszták koalíciójába”, ha négy napja még azt mondta róla, hogy a 2010 előtti korrupciót sem számoltatná el (Videó!)

Dobrev Klára már hatvanszázalékos feldolgozottságnál bedobta a törölközőt, az ellenzék tehát – legalábbis Márki-Zay Péter szerint – óriási sikert aratott egy olyan versenyben, ahol csak ők indultak, ami azért nem egy magas léc. Ez volt az elsődleges tanulsága az Anker közben tartott MZP-eredményvárónak, ahonnan a Pesti TV élő tudósítással jelentkezett. A riportban a momentumos Donáth Anna beszélt nekünk arról, hogy az utóbbi harminc évet szeretnék elszámoltatni, pártszimpátiától függetlenül, Cseh Katalin ügyének említésére azonban már átértékelte a mantraként emlegetett programot, a feles többséggel való alkotmányozásról pedig kifejtette, az még vita tárgya és nem ért vele egyet. Keresztes László Lóránt elárulta riporterünknek, hogy Dobrev döntheti el, akar-e pozíciót magának egy esetleges MZP kormányban, Hadházy Ákos pedig élő közvetítést követelve szaladt el élő közvetítésünk elől, pedig elszámoltatási biztosként nyilvánvalóan sok feladata lenne a saját szövetségesei háza táján. Márki-Zay Péternek a siker tudatában már szintén derogált megállni a kérdezőknek, de annyit azért – ismét – megtudhattunk, hogy szerinte le kell váltani a 2010 előtti katasztrofális kormányzás bűnöseit is, azt azonban már nem sikerült kiderítenünk, hogy ezt mégis miképp tervezi éppen azokkal az emberekkel, akik az első számú felelősei annak a kormányzásnak. Az is kiderült, hogy a tiszták koalíciójába szerinte úgy is befér Dobrev, ha négy napja még azt mondta róla, hogy sem a 2010 előtti, sem az azutáni korrupciót nem számoltatná el. De vajon mi lesz a Gyurcsány árvákkal – közöttük Dobrevvel –, hogy néz ki az átlátható, „emberarcú” baloldal, az a fenti videóból kiderül!

Forrás: Pesti TV; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.