Pesti Srácok

Juncker, avagy a képmutatás diadala

Juncker, avagy a képmutatás diadala

„Az emberek akaratának megfelelően meg kell szüntetni az évenként kétszeri óraátállítást, és át kell térni az állandó nyári időszámításra” - jelentette ki Jean-Claude Juncker. A felvetés minősítésébe nem mennék bele, de az komoly, hogy Juncker úr az „emberek véleményére” hivatkozik?
PestiSracok facebook image
„Az emberek ezt akarják, mi pedig megcsináljuk" – mondta az Európai Bizottság elnöke. A nyilatkozatot olvasva kiesett a toll a kezemből, mert azért legyen már határa a képmutatásnak és áldemokrácia-mímelésnek.

Nem zárom ki, hogy lehet értelme az órareformnak, habár azokban az országokban, ahol kipróbálták, nemigen vált be.

De igazából nem is ez a kérdés lényege. Juncker úr ennyi erővel kezdeményezhette volna, hogy minden csemegeuborkás üvegben ugyanannyi termék legyen, sőt azt kötelező meg is számlálnia mindenkinek. Mert uniós előírás.

Erre tegnap kísérletet tettem, három üveget is vásárolva. A szám nem egyezett, mert egyik uborka nagyobb, a másik meg kisebb volt. Ráadásul minden lelkesedésem és az uniós politikára való nyitottságom ellenére sem tudtam annyi uborkát megenni. Lehet, hogy ehhez luxemburginak kell lenni.

Az uborka-hasonlatból le lehet vonni némely következtetést. Talán van értelme annak, ha nem fölösleges dolgokra költjük a pénzt. Ez az Európai Unió esetében hangsúlyozottan igaz.

Mert arra van büdzsé, hogy a gyümölcsfák és szőlészetek kivágására buzdítsák a termelőket. Azok fejlesztésére? Hát az a pénz a franciáknak jár.

Aztán felmerül az is, hogy ki vezeti ezt a brüsszeli üzemet. Hogy valóban a tagállamok mindegyikének érdeke érvényesül-e, vagy már sokkal inkább a bürokrata ügymenet a lényeg?

Juncker ennek a képviselője, vezetője. A létezését akarja lépten-nyomon igazolni, hasonlóan kollégáihoz. Ügyeket kreálnak, aktákat tologatnak, látványos bejelentéseket tesznek – amelyeknek semmi hatása. Ezért és így fenntartani ezt a rendszert aligha érdemes. Ezt felturbózni pedig, az úgynevezett „szuper-Európa” végképp nem a mi érdekeinket szolgálja.JeaVégezetül - a hasonlathoz visszatérve - luxemburgi csemegeuborkát még nem ettem. Szükségét sem érzem. fotó: express.co.uk
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.