Pesti Srácok

Multikulti hittérítők

Multikulti hittérítők
Berlinben bejelentették, hogy a helyi hagyományokat, vallást „multikultivá” kell tenni. Azért született az ötlet, hogy iszlamizálják a keresztény kultúrát. Mert ebben az esetben „jobban érvényesül az emberek közötti együttélés”. Hogy ez a felvetés totális értelmetlenség lenne? Nos, kinek-kinek ízlése szerint…

De miért is ne? Helmutot átnevelik Ahmeddé, Helga elmegy egy szépségszalonba, ahol kiderítik, hogy szeretne-e felvenni egy muszlim nevet, avagy marad a tervezett Gerald elnevezésnél. Nyilvánvalóan bármelyik vágyát teljesítik. Ez immár állampolgári joga. Kell is az neki!

PestiSracok facebook image

Ettől jobb lesz az élete? Meg úgy egyáltalán, valamiben sikeresebb vagy találékonyabb lesz? Esetleg egyszerűen boldogabb? Vannak kétségeim.

Az, hogy áttervezik a gondolkozását – hát, az igen valószínű.Nagyon nem a muszlim vallásról van szó. Magáról az elvről. Rúgj fel mindent, takarítsd ki az életedből az összes „elavult” értéket, vedd át mindazt, amitől roppant píszí és giga-demokratikus leszel! Cserébe jól megsimogatják a buksidat, hogy milyen csinosan beálltál a sorba, és a nagy tolerancia jegyében még egy kolompot is kaphatsz a nyakadba, ha már olyan szépen bégettél a többiekkel.

Gratulálok!

Mert valóban, a muszlim kultúrának is megvannak a csodái, melyeket szívesen megtekintek bárhol a világon. De nem szeretném a házam közelében lábujjhegyen kerülgetni őket.

Meg aztán ott van az is, hogy az Afrikából Európába bejött fiatalemberek jelentős része nem hitgyakorlatra érkezett, hanem minket akar kihasználni.

Ezt a mostani berlini ötlettel lehet fokozni.Hosszabb távon amúgy esetleg Helmutot zavarni fogja, hogy nem születési nevén szólítják. Helgának is eszébe juthat, hogy mindez mivel jár.

Persze nem biztos, hogy azonnal, hiszen a „fogyasztói társadalom” címszóval illetett általános néphülyítés sok helyen, sokaknál bevált. Mi sem egyszerűbb: menjenek látványos üzletekbe értelmetlen dolgokat vásárolni, kutassanak maguknak valamilyen kamu-önértelmezést, amelyet utána még drágábbra, még „menőbbre” cserélhetnek.

A keresztény kultúra iszlamizálásának gondolata ugyanilyen degenerált.

fotó: imgur.com

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.