Pesti Srácok

Megemlékeztek a Hableány tragédiájáról

Megemlékeztek a Hableány tragédiájáról

A Hableány tragédiájára, a 28 áldozatot követelő dunai hajóbaleset áldozataira emlékeztek hajós kegyeleti szertartás keretében, a tragédia évfordulóján, pénteken, Budapesten.

A kegyeletadás alkalmával a Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Hajózási Társaság Millennium I. nevű hajójáról egy koszorút helyeztek a vízre a baleset helyszínén, a Margit hídnál, 28 szál gyertyát gyújtottak, illetve 28-szor kondult meg a hajó harangja az áldozatok emlékére. Ezt megelőzően ökumenikus szertartást tartottak az áldozatokért. A szertartáson Tóth Mihály, a Panoráma Deck szóvivője emlékeztetett arra, hogy hármas tragédia történt a hajózást hivatásuknak tekintők számára: odaveszett egy hajó, a legénysége, és ami a legfájóbb, odavesztek az utasok is. Ezért tartják szükségesnek, hogy a hagyományok szerint az évfordulón is megemlékezzenek az áldozatokról – tette hozzá. Azt is elmondta: szeretnék, ha a megemlékezés a hajózás szeretetéről is szólna, vagyis felhívná a figyelmet arra, hogy azoknak, akik hajóznak, minél jobban oda kell figyeljenek egymásra. Kérdésre válaszolva emlékeztetett arra, hogy már a balesetet követően felajánlották a Hableány orr-részét egy műemlék megvalósításához. Úgy tudják, hogy a hajó orra és a harangja használható fel erre a célra – tette hozzá.

Budapest, 2020. május 29. Gyertyák égnek a Hableány sétahajó egy évvel ezelőtt történt tragédiájának évfordulóján, az üzemeltető Panoráma Deck Hajózási Társaság ökumenikus hajós szertartásán, egy hajón, a Margit híd közelében, 2020. május 29-én. A sétahajó 2019. május 29-én este, a Margit híd közelében merült el a vízben, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. A balesetet követően hét dél-koreait sikerült kimenteni, és azóta huszonhét holttestet találtak meg. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A Hableány sétahajó 2019. május 29-én süllyedt el Budapesten, a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast továbbra is eltűntként tartanak nyilván. Az ügyben az ügyészség a Viking Sigyn szállodahajó ukrán hajóskapitányát teszi felelőssé a tragédiáért. A férfival szemben tavaly novemberben emelt vádat az ügyészség vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetésének vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt. Ugyanakkor a kapitány ellen folyó per a koronavírus-járvány miatt várhatóan csak szeptemberben kezdődhet el.

PestiSracok facebook image

Az évfordulón, pénteken 11 órától a Magyar-Koreai Baráti Társaság is megemlékezik a koreai és magyar áldozatokról a baleset helyszínén. Nemzeti színű szalaggal átkötött és a társaság nevével feliratozott virágtálat helyeznek a vízre, mécseseket gyújtanak, végül virágszirmokat szórnak a Margit hídról a folyóba.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Fokozódó nemzetközi helyzet, fokozódó hazaárulás

Vezércikk február 21.
Nehéz elképzelni, hogy zsinórban kétszer is nagy szerencsénk legyen a baloldal személyzeti politikájával. Előbb idevezényeltek egy hibbant, monomániás prédikátort, hogy legyőzze a Fideszt, majd amikor vele kudarcot vallottak, akkor a következő projektre kiválasztották azt a figurát, akinél betegebb pszichéjű nyomorultat elképzelni is nehéz. Magyar Péter varázsa már jó ideje kopik, a láncait letépő őrültre rá kellett küldeni a tartótisztjét is, hogy vigyázzon rá, most pedig a jelek szerint olyan hazaárulást hozott össze a deep state magyarországi irodája és az üdvöskéjük, hogy azt még egy kis időbe telik feldolgoznunk.