Pesti Srácok

Meghurcolták, mert megosztotta a Biblia tanításait – Budapestre látogatott a volt finn belügyminiszter

Meghurcolták, mert megosztotta a Biblia tanításait – Budapestre látogatott a volt finn belügyminiszter

Budapestre látogatott Päivi Räsänen volt finn belügyminiszter. A politikust hazájában meghurcolták, sőt, büntetőeljárást is indítottak ellene, pedig nem követett el mást, mint felszólalt az LMBTQ-mozgalom képviselőinek káros tevékenységéről, a múltat elferdíteni akaró „cancel culture”-ról és kiállt a Biblián alapuló értékrendje mellett.

A volt finn belügyminiszter budapesti látogatása során a Pesti Vigadóban egy imareggelin beszélt a változásokról, amelyek Finnországban történtek az elmúlt évtizedekben, merthogy szavai szerint ezek a változások óriásiak.

– idézi a Magyar Nemzet Päivi Räsänen a Vasárnapi újság című műsorban elhangzott interjúját. A kereszténydemokrata politikus továbbá azt is megemlítette, keresztény emberként úgy gondolja, minden ember értékes, természetesen a homoszexuálisok éppen úgy, mint a heteroszexuálisok, mind Isten teremtményei. Azonban az LMBTQ-lobbi egyre nagyobb teret nyer a nyugati közéletben, és káros propagandát folytat. Arra a kérdésre, hogy ezek a mozgalmak közvetlenül is befolyásolják-e azt, hogy egy társadalom miképpen viszonyul a keresztény gyökerekhez, Päivi Räsänen azt válaszolta:

PestiSracok facebook image

Magyarország kiskorúak védelméről szóló törvénytervezete kapcsán Päivi Räsänen úgy fogalmazott: úgy véli hogy a keresztényeknek Magyarországon, de a keresztény politikusoknak is – Magyarországon, és Finnországban is – szabad legyen ezt hangosan kimondaniuk. Emellett különösen fontos, hogy a gyerekeket, kiskorúakat megóvjuk, mert a család anyával és apával a legjobb hely a felcseperedéshez.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Twitter

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.