Pesti Srácok

Megint elszólta magát Biden: elnöknek nevezte Kamala Harrist (Videó!)

Megint elszólta magát Biden: elnöknek nevezte Kamala Harrist (Videó!)

Az Egyesült Államok demokrata elnöke, Joe Biden épp az ezerkilencszáz milliárd dolláros Covid-19 csomagjáról beszélt a Fehér Házban, amikor elszólta magát és elnöknek szólította alelnökét, Kamala Harrist.

Nem véletlen, hogyha lehetett nem szerepeltették korábban sem az időnként furcsaságokat beszélő amerikai elnököt a kampány során. Joe Biden ugyanis már régóta a demencia jeleit mutatja. Nemrég saját védelmi miniszterének nevét felejtette el, a hibát pedig úgy palástolta, hogy Lloyd Austint egyszerűen fickónak nevezte. Korábban pedig úgy mutatkozott be egy oktatási konferencián, mint a saját maga férje. A hetvennyolc éves elnök azt mondta:

Legutóbbi botrányos kijelentése pedig az volt, amikor az orosz elnököt Valgyimir Putyint lelketlen gyilkosnak nevezte. Arról nem is beszélva, hogy nemrég fiatalosan, zergeként szökellve akart felszaladni a repülőgépe vörös szőnyegén, csak közben sajnos elfelejtette, hogy hetvennyolc éves. Az eredmény pedig szó szerint pofáraesés lett, amit még kétszer megismételt.

PestiSracok facebook image

A Mandiner pedig most arról számolt be, hogy Joe Biden megint elnöknek nevezte alelnökét, Kamala Harrist, majd megállt, de nem javította ki magát. Úgy fogalmazott:

Fotó: MTI/EPA/Consolidated News Photos/Pool/Ken Cedeno

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.