Egyre dagad a médiavihar Baranyi Krisztina reggeli ATV-s alakítása miatt, amikor a ferencvárosi polgármester hazug, fizetett propagandistának minősítette a vendégkérdezőnek meghívott Szalai Szilárd kollégánkat, majd magát süketnek tettetve nem volt hajlandó válaszolni neki. Habár még a baloldalon is inkább tényszerű vagy a PestiSrácok.hu-val szolidáris híradások jelentek meg, de a Soros-alapítványok által bőkezűen támogatott Telex.hu odáig jutott, hogy az ATV-t okolja az incidensért. Szerintük “mindenkit kínos helyzetbe hoztak”, amikor egy stúdióba rakták Baranyit a Pesti Srácok munkatársával. A PestiSrácok.hu szerkesztősége a sajtószabadság elleni durva támadásként értékeli a közmegbízatást betöltő és közszereplő Baranyi Krisztina tettét.
Hadházy Ákos péntek délutáni, a közmédia elé szervezett tüntetésének egyik felszólalója, Baranyi Krisztina volt az ATV reggeli műsorának vendége, ahol többek között a közszolgálati televízió elfogultságáról beszélt, illetve arról, hogy a csatorna – véleménye szerint – nem ad teret az ellenzéki hangoknak. Tette ezt rögtön azután, hogy számon kérte az ATV két műsorvezetőjét, amiért meghívott vendégként be merték engedni kollégánkat, Szalai Szilárdot a polgármester asszonyságtól kérdezni. Baranyi annyira kiakadt azon, hogy kritikus kérdésekkel kell szembesülnie, hogy egy egészen gyermeteg húzással nem reagált az élőben(!) elhangzó kérdésekre egészen addig, amíg azokat nem tolmácsolták neki az ATV kollégái.
Hét éve vezetek műsort, de ilyet még nem láttam
– értékelte az élő adásban Kárász Róbert Baranyi Krisztina viselkedését, mire Ferencváros polgármestere ügyetlen riposzttal próbálkozott:
Én sem
Amire Kárász rögtön reagált:
De ezt most Ön teremtette!
A másik műsorvezető, Krug Emília azzal az érvvel próbálta önmérsékletre inteni Baranyit, hogy
az ATV talán az egyetlen csatorna, ami minden oldalról hív kérdezőket és politikusokat is.
Baranyit ez nem hatotta meg, hanem kijelentette:
Igen, de ez nem oldal, nem sajtó, hanem propagandatermék.
Majd úgy folytatta a Párbeszéd nevű, amerikai gyökerű törpepárt politikusa:
Kicsit kellemetlen helyzetbe hoztak engem, én régóta hangoztatom, és megfogadtam, hogy propagandamédiának, ÓCSKA, FIZETETT PROPAGANDISTÁNAK soha nem nyilatkozom, úgyhogy most sem fogom ezt tenni. Én nem tudtam, hogy ön itt lesz, és ha tudom, akkor nem jövök el. Csodálom is, hogy ez a televízió egyáltalán beenged ebbe a stúdióba ilyen embereket, akiknek az újságíráshoz, a szakmához nulla közük van, folyamatosan mindenféle gátlás nélkül hazudoznak és csúsztatnak.
Baranyi Krisztina már többször bizonyította, hogy mit gondol valójában a sajtószabadságról, hiszen polgármesteri közmegbízása ellenére hírhedten nem szeret nyilatkozni a PestiSrácok.hu-nak és ennek – nem túl változatos, vagy kreatív módon – általában hangot is ad. Most azonban hazai pályán, élőben kellett helytállnia – nem sikerült.
Kiállunk Szalai Szilárd, az ATV és a sajtószabadság mellett
A PestiSrácok.hu szerkesztőségének álláspontja szerint etikusan és helyesen jártak el az ATV műsorvezetői, amikor figyelmeztették a közszereplő és közmegbízatást betöltő Baranyi Krisztinát tettei súlyára és elutasították a Szalai Szilárd kollégánkat szakmai becsületében és emberi méltóságában súlyosan sértő vádakat, rágalmakat. Baranyi Krisztina kijelentéseit, viselkedését a sajtószabadság elleni durva támadásként értékeljük. A PestiSrácok.hu bejegyzett, törvényesen működtetett sajtótermék, ezért kollégáink diszkriminálása elfogadhatatlan. Szerintünk egy közmegbízatást betöltő, közpénzekkel gazdálkodó polgármesternek és egy országos párt politikusának kötelessége válaszolnia a neki feltett kérdésekre, újságíró kollégánk sértegetése pedig kimeríti a büntető törvénykönyv a becsület védelmét, illetve a polgári törvénykönyv a személyiségi jogokat védő passzusait és durván sérti a Médiaalkotmány a sajtószabadságot óvó intézkedéseit. (A PestiSrácok.hu szerkesztőségének nevében: Huth Gergely főszerkesztő)
A műsor itt nézhető meg:
Facebook
Twitter
YouTube
RSS