Pesti Srácok

Megvan Gulyás Marci utódja: Léderer Sándor a falfirkálás mellett keresztdöntésben is jó, sőt a minap egy légtérben volt Obamával

Megvan Gulyás Marci utódja: Léderer Sándor a falfirkálás mellett keresztdöntésben is jó, sőt a minap egy légtérben volt Obamával

Épp csak kihevertük a traumát, hogy Gulyás Marci takaréklángra csavarja magát, máris itt a hír: Barack Obama találkozott egy Soros György által pénzelt másik hazai „civillel”, Léderer Sándorral. Sokan talán nem tudják, vagy nem emlékeznek rá, de Léderer volt az, aki 2000-ben a Felvonulási téren négy komcsi haverjával szétfűrészelte a Regnum Marianum templom helyén állított emlékkeresztet, és odarondított egy vöröscsillagot. Tavaly pedig ő is részt vett a forró őszre készülődő „civilek” kunbábonyi „továbbképzésén”. Nem lepődnénk meg, ha ilyen pedigrével Léderer folytatná Gulyás félbehagyott életművét: az utcai hőbörgést.

A hazai ballib sajtó ájult tisztelettel számolt be róla a napokban, hogy van egy csodálatos magyar fiatalember, akinek sikerült az, ami Orbán Viktornak (szerintük) nem: rövid ideig egy légtérben tartózkodhatott magával Barack Obamával! Igen, az Amerikai Egyesült Államok egykori elnökével! A szerencsés ifjút Léderer Sándornak hívják, és nemcsak találkozhatott, de beszélhetett(!) is Obama exelnök úrral, sőt, még valami összegszerűséget is fog kapni tőle. A pénzt természetesen minden érdek, hátsó szándék és elvárás nélkül utalja majd exelnök úr – csakis azért, hogy hazánk büszke fia és az ő jószolgálati szervezete (K-Monitor) civilségében kiteljesedhessen, általa a demokratikus értékek megtermékenyüljenek, s a korrupció megszűnjön vala. Léderer Sándor és Barack Hussein Obama örömteli találkozójáról szerencsére fotók is készültek: az egyiket fentebb láthatják, de itt egy másik is (bónusz PS-szívecskével jelölve a két említett személy):

Forrás: Barack Obama Facebook-oldala + PS-szívecske

A hvg.hu „Ki az a magyar férfi Obama jobbján? Orbánékat megüti a guta” címmel számolt be a nagy találkozásról, majd azt írták: „Ami nem sikerült Orbánnak, pedig annyira vágyott hét éven át, az összejött a K-Monitor alapítójának”. Hogy mi nem sikerült Orbánnak hét évig, azt nem fejtik ki. Talán nem tudott olyan szép bongyori fürtöket növeszteni hét év alatt, mint Léderer Sándor? De nem kizárt, a ballib lap arra céloz, a miniszterelnök szerintük hét évig nem tudott találkozni Obamával, ettől üti meg a guta. Mint az alábbi, 2015-ben készült képen is látszik, Orbán 2010 és 2017 között tényleg nem találkozott Obamával...

PestiSracok facebook image
2015, New York. Fotó: MTI/Fehér Ház/Lawrence Jackson

Sőt, ezen a 2012-es NATO-csúcson sem Orbán vállát lapogatja Obama, hanem – gondolom – a miniszterelnök dublőréét.

2012, Chicago. Fotó: Miniszterelnökség/Burger Barna

De vissza Léderer Sándorhoz! A hvg.hu lelkendező tudósításában így tálalta Sándor és Barack egy légtérben tartózkodását: „A hír jelentőségét mutatja, hogy 20 ezer jelentkezőből választottak ki 20-at – köztük a magyarországi korrupciót kutató civil szervezet fejlesztéseit.” Vagyis egy nagyon jelentős hírről van szó, tessék komolyan venni! A cikkből továbbá kiderült: az antikorrupciós oldalt vezető Léderer célja „olyan digitális eszköz létrehozása, amely segíti az állampolgárokat abban, hogy a kormányzatot átláthatóságra és jó kormányzásra kényszerítse”. Sajnálatos módon Léderer Sándort pontosan addig érdekli az átláthatóság és a korrupcióellenesség, amíg nem az ő és csapata pénztárcájában kutakodnak. Mint azt nemrég megírtuk, a K-Monitor is egyike annak a 23, jórészt Soros György pénzügyi infúziójára kapcsolt „civil” szervezetnek, amely az Alkotmánybírósághoz fordult a külföldről finanszírozott szervezetek átláthatóságáról szóló törvény miatt, és máig nem regisztrálta magát külföldről finanszírozottként. Szerintük ugyanis senkinek semmi köze hozzá, honnan és mennyi lovettát kapnak!

Vöröscsillag és keresztgyalázás

Léderer Sándor úgy kezdte közéleti pályafutását, ahogyan minden valamirevaló anarcho-kommenista megálmodja. Apja, Léderer Pál, a kommunista párt napilapjának, a Népszabadságnak ünnepelt újságírója volt. Ilyen gyökerekkel nem is csoda, ami 2000. november elsejére virradóra történt: Léderer Sándor négy középiskolás haverjával együtt elfűrészelte és ledöntötte a budapesti Felvonulási téren azt a fakeresztet, amelyet a Rákosi Mátyásék által 1951-ban lerombolt Regnum Marianum templom helyére állítottak. Léderer egyik haverja, miután kínkeservesen, egyórás munkával sikerült elfűrészelnie a keresztet (hát Istenem, nem szokott a kétkezi munkához...), piros filctollal a talapzatra rajzolt egy vörös csillagot, és melléírta: Budapesti Felszabadítási Front. Ezután az egész gyászos különítmény elszaladt. Sajnos, nem világgá.

Hogy képbe kerüljünk Léderer Sándor jellemét és szellemi potenciálját illetően, érdemes visszaidézni néhány momentumot a bírósági tárgyalásokról. Bár Sándorunk egyik haverja azt állította, a kereszt ledöntésének ötlete Léderertől származik, aki tervük megvalósításához egy fűrészt is magával vitt, Léderer ezt tagadta, és kijelentette: nem is ő találta ki, hogy távolítsák el az egyébként neki sem tetsző keresztet. Mint fogalmazott: a fűrész is „csak úgy” nála volt. (Érthető. Mindenki visz magával fűrészt éjszakai sétákra...) Csupán a véletlen műve, hogy nem a táskájában lévő zoknit vagy pulóvert használták a kereszt ledöntésére, hanem a fűrészt – viccelődött. Léderer azt állította, nem tudta, miért mennek a kereszthez, és azt sem, minek kellett az általa hozott fűrész. A többiek viszont egybehangzóan azt állították, előre megbeszélték a fűrészelést. A jelek szerint tehát Léderer menteni próbálta a bőrét, akár a társai rovására is, ám a többiek vallomása egybehangzóan igazolta, hogy Léderer is pontosan tudta, miben sántikálnak, és hogy nem éjszakai imára mennek a kereszthez.

Végül az elsőfokú bíróság rongálás miatt némi közmunkára ítélte az ifjú kommunista keresztgyalázókat, a másodfok viszont már a súlyosabban büntetendő garázdaságban mondta ki őket bűnösnek, és felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki rájuk. Léderer Sándor tíz hónap – két évre felfüggesztett – börtönbüntetéssel megúszta.

Léderer Sándor, amikor épp nincs nála fűrész. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Aki azt gondolja, csupán a fiatalos hév vitte tévútra Léderert, és távol áll tőle a zavarkeltés, azt el kell keserítsük. Sándorunk is ott volt tavaly nyáron azon a kunbábonyi „civil” továbbképzésen, amelyen a beígért (de végül érdeklődés hiányában elmaradt) „forró ősz” utcai eseményeire és polgári engedetlenségre készültek föl Gulyás Márton, Misetics Bálint és hasonszőrű zavarkeltők. Most pedig teljesen véletlenül épp Soros komálósánál, Obamánál volt „beszélgetni” a demokráciáról, a civil világ dolgairól, a demokráciáról. Annyira jó arc, annyira okos, hogy 20 ezer jelentkezőből simán bekerült az első húszba. Hát persze. Túl sok itt a véletlen.

Vezető képünkön Léderer Sándor és Barack Obama. Fotó: Obama Alapítvány Twitter-oldala + PS-szívecske

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.