Pesti Srácok

Ha kifizeti, óvadék ellenében szabadlábon védekezhet az ukrán hajóskapitány - ügyvédje nyilatkozott a PS-nek! (Videó!)

Letartóztatását indítványozták annak az ukrán kapitánynak, akit halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés veszélyeztetése gondatlan alakzatával gyanúsítanak. A férfi ügyvédje, Élő Gábor a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozott. Közben kiderült: a bíró úgy döntött, hogy elrendeli az ukrán férfi letartóztatását, azonban a kapitány óvadék ellenében szabadlábon védekezhet majd - nyomkövetővel a lábán -, ha a döntés jogerőre emelkedik. Az ügyészség fellebbezett az óvadék megállapításának lehetősége ellen, a férfi ügyvédje viszont komoly védői sikernek és korrekt bírói döntésnek tartja az ítéletet.

Nem érzi magát bűnösnek és álláspontja szerint nem hibázott – ezt mondta el a kihallgatásán a nyomozóknak a csütörtökön meggyanúsított szállodahajó kapitánya. Minderről C. Yuriy ügyvédje, Élő Gábor beszélt a PestiSrácok.hu-nak, hozzátéve, hogy a kapitányt megviselte a tragédia. Portálunknak azt is elmondta, hogy ügyfelét a baleset után azonnal megszondáztatták, de tudomása szerint nem volt alkoholos befolyásoltság alatt, és nem is aludt el. A védő közölte, hogy a hajókapitányt a halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés veszélyeztetése gondatlan alakzatával gyanúsítják. Élő Gábor utalt rá, hogy még több szakértői véleménynek is el kell készülnie, ráadásul a kisebb hajó roncsát még meg sem tudták vizsgálni a szakemberek. Megjegyezzük: a hajókhoz tartozik a repülőgépek fekete dobozaihoz hasonlító eszköz, amely a rádióforgalmat és a hajók útvonalát rögzíti. Ezt a rendőrség információink szerint lefoglalhatta, annak tartalmát ellenőrizte, így feltételezhető, hogy ez az ügyben perdöntő lehet. Élő Gábor a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, hogy nehéz a bizonyítási eljárás, hiszen sok szakértő véleményére - elsősorban nautikai és áramlástechnikai - szükség lesz. Álláspontja szerint az eddig rendelkezésre álló adatokból kizárólag szakember tudja levonni a konzekvenciát. Úgy gondolja, hogy arra utaló bizonyítékok is vannak, mely szerint a Hableány felelőssége sem kizárható. Megtudtuk azt is, hogy a balliberális sajtó híreivel ellentétben a szállodahajó kapitánya jelezte elsőként - 21 óra 8 perckor - a Navinfo rendszerén, hogy baleset történt. Az iratokban az is szerepel, hogy a jelzést követően, 21.10-kor megindultak a mentők, az ügyvéd szerint tehát a hatóság nem késlekedett, ügyfele pedig nem hibázott.

A férfi ügyvédeivel még az ítélet meghozatala előtt sikerült interjút készítenie portálunknak, melyben olyan részleteket is elárultak, amelyek a rögtönzött sajtótájékoztatón nem hangzottak el. Íme:

PestiSracok facebook image

A bíróság a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség indítványa alapján elrendelte a hajóskapitány letartóztatását

A Fővárosi Főügyészség közleményt adott ki; ebben azt írják, hogy a Duna budapesti szakaszán 2019. május 29-én, az esti órákban történt vízibaleset ügyében a nyomozó hatóság előterjesztése alapján a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatására. A nyomozási bíró a mai napon egy hónapra elrendelte a hajóskapitány letartóztatását. A bíróság emellett megállapította, hogy a gyanúsított – a végzés véglegessé válását követően – 15 millió forint óvadék letétele esetén, Budapest területén bűnügyi felügyeletbe kerülhet, nyomkövető eszköz alkalmazása mellett. Az óvadék lehetőségének megállapítása ellen az ügyészség fellebbezést jelentett be.

Újabb videó

Eközben újabb videó került fel a Youtube-ra a balesetről. Íme:

https://youtu.be/RUR3vk9zBrw

Legalább heten meghaltak, amikor összeütközött két hajó szerda este Budapesten, a Dunán, a Margit híd alatt, és az egyik elsüllyedt. A balesetnek hét könnyű sérültje van, hét holttestet megtaláltak, és további 21 eltűntet keresnek, akik valószínűleg szintén életüket vesztették. Az elsüllyedt Hableány nevű hajó fedélzetén 33 dél-koreai turista és kéttagú személyzet tartózkodott. Az áldozatok hozzátartozói ma kora délután Budapestre érkeztek. A Hableányt felborító Viking Sigyn szállodahajó kapitányát még aznap éjjel kihallgatta a rendőrség, csütörtök késő este meggyanúsították és őrizetbe vették, most pedig az ügyészség indítványozta a letartóztatását. Az áradó Dunának hatalmas a sodrása, ami egyelőre lehetetlenné teszi a búvárok lemerülését és az elsüllyedt roncs átkutatását, majd kiemelését. Értesülésünk szerint a hajók külső fekete dobozát a rendőrség lefoglalta, ami fontos bizonyíték lehet a hatóság kezében. Az ügyészség pénteken indítványozta a gyanúsított letartóztatását.

A videót Tihanyi Rita készítette. Fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.