
Meloni, Salvini és Orbán elhozza Európa reneszánszát? – evvel a címmel hirdettek nyilvános beszélgetést és fórumot az elsöprő olaszországi patrióta győzelem hatásairól, a patrióta erők előretöréséről és kilátásairól a nagykovácsi Teleki–Tisza-kastélyba Menczer Tamással, a térség megválasztott fideszes országgyűlési képviselőjével, Bayer Zsolt íróval, a Hír TV műsorvezetőjével, Miklósi Klárával, a Matteo Salvini vagyok című portrékötet nagykovácsi illetőségű magyar fordítójával, a magyar kiadás ötletgazdájával, és Huth Gergellyel, a PestiSrácok.hu főszerkesztőjével. A fórum október 6-án, csütörtökön, este hat órakor kezdődik a kastélyban. A belépés ingyenes, és kedvezményes áron megvásárolható lesz a Salvini-portrékötet, amelynek magyar kiadása Bayer Zsolt Európa jövőjét firtató, mélyenszántó tanulmányával kiegészítve, a PestiSrácok.hu kiadásában jelent meg. A nyilvános fórumot a PestiSrácok.hu élőben közvetíti ITT, illetve látható lesz a PS TV Facebook-oldalunkon, várhatóan este 18 óra 20 perctől!
2. rész
A múlt héten írtuk meg, hogy az olasz jobbközép szövetség győzelme jelentősen megváltoztathatja az erőviszonyokat Európában. Évek óta formálódik egy új erő, amely véget vetne az alapvetően baloldali dominanciának az Európai Parlamentben. Ez az a testület, amely állandóan politikai nyomást igyekszik gyakorolni a brüsszeli döntéshozó szervekre, különösen is az Európai Bizottságra. (Köztudott, hogy az uniós szervek 2010 óta folyamatosan különböző jogállamisági eljárások alá veti Magyarországot, egyfajta boszorkányüldözést folytatnak hazánkkal szemben.) Azok után, hogy a Fidesz kilépett az Európai Néppártból, megindultak az egyeztetések Matteo Salvini, az olasz Liga elnöke, Orbán Viktor és a lengyel kormányfő között. A formálódó mozgalmat “Európai Reneszánsznak” nevezik az együttműködő felek. Az olasz jobboldal győzelme új lökést adhat az európai reneszánsznak. Elemzésünk ITT olvasható.
Salvini-portrékötet Bayer Zsolt előtanulmányával
Soha nem volt aktuálisabb a PestiSrácok.hu tavaly karácsonykor megjelent portrékötete, amely Matteo Salvini, az olasz patrióta szövetség vezéralakja, a Liga elnökének útját mutatja be a nagypolitikába, egészen a belügyminiszteri poszt emlékezetes elnyeréséig. A megújuló európai jobboldal egyik vezéralakjaként számon tartott, Orbán Viktor fontos szövetségesének számító Matteo Salvini száz, sokszor intim kérdésre válaszol a kötetben és közéleti hitvallását is kifejti. Mindehhez Bayer Zsolt írt ötvenoldalas bevezető tanulmányt, Európa megmentésének útjait keresve. Az azóta kirobbant háború és Európa hanyatlásának árnyékában különösen érdekes elolvasni Bayer tavalyi gondolatait.
Chiara Giannini olasz újságírónő és háborús tudósító Salvini miniszterelnök-helyettesi megbízatása idején írta meg e kötetet. Száz kérdést tett fel a migránshajókat feltartóztató, az olasz nemzeti identitást hosszú, balliberális, internacionalista züllés után újra megerősítő, a hétköznapi ember gondjaira rendkívül érzékeny politikusnak. A válaszokból egy vagány, mégis nagy víziókat alkotó, megfontoltan döntő politikus, egy klasszikus bohém hazafi portréja bontakozik ki.
A magyar kiadásnak különleges előtörténete van
A magyar kiadásnak különleges előtörténete van: Miklósi Klára a Bayer Show vendégeként hívta fel a Hír TV műsorvezetője figyelmét Giannini portrékötetére, s ajánlotta fel, hogy elkészíti a magyar fordítást. Bayer Zsolt a PestiSrácok.hu-hoz irányította Klárát. A közös gondolkodásnak más gyümölcse is lett: Zsolt és a Sajtóklub tagjainak felhívására 2019. október 19-én sok ezer magyar felemelő és megható szimpátiatüntetésen gyűlt össze Olaszország budapesti nagykövetsége előtt, hogy kifejezze szolidaritását a Rómában, „az olasz büszkeség napján” tüntető tömegek és Matteo Salvini mellett. Végül, kissé olaszosan hosszas egyeztetéssorozat után elkészült a magyar kiadás és annak előszava is.
Bayer Zsolt, a mi klasszikus bohém hazafink a vaskos, filozofikus magasságokba emelkedő bevezető tanulmányában így ír:
Nem tudom, hogy örökre elveszett, vagy még visszahozható, de ma, most nincsen, ez a szomorú, kétségbeejtő tény. Menjetek el, és nézzétek meg a saját szemetekkel. Nézzétek meg, hogy néz ki ma Bécs, nézzétek meg, mivé lettek a gazdag német burgerek ékszerdoboz városkái. Nézzétek meg a mai Münchent… Uramisten… Menjetek el Rómába, Nápolyba, és zokogjatok. Menjetek fel a Sacré-Coeurhöz, és nézzétek, hogyan árulják a lépcsőkön a mindent ellepő feketék a hamisított bóvlit. Próbáljatok ki egy romantikus esti sétát Marseille-ben…
A mi békebeli, gyönyörűséges Európánk oda van…
S ha most egy marslakó érkezne közénk, s neki kéne elmagyarázni, milyen is volt a mi békebeli Európánk, a mi derék marslakónkat ma kizárólag Prágába, Krakkóba, Varsóba, Pozsonyba, Kassára, Budapestre, Sopronba és Egerbe vihetnénk. Mert Európa ma mi vagyunk. Mi maradtunk. Európa ma ide szorult vissza, a mindig lesajnált, mindig lenézett, mindig kiröhögött, mindig meggyalázott Közép-Európába.
Ezt az Európát kell most megvédenünk. Mindenáron. Ez pedig Matteo Salvini nélkül nem fog menni. A többit pedig majd meglátjuk…

Bayer Zsolt és Miklósi Klára a Hír TV Bayer Show című műsorának felvételén. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Álljon itt kedvcsinálóként a Matteo Salvinihez intézett 79. kérdés és válasz is:
Itália tíz év múlva: milyennek képzeli?
Itália tíz év múlva? Nézze, nincsenek a győzelemre, hatalomra, vagy zsarnokságra vonatkozó álmaim, ezt szívesen másoknak hagyom. Nekem elég lenne az, hogy hozzájárultam egy normálisabb társadalom építéséhez, ahol a méltóságot, a jövőt munkával teremtjük meg, ahol az egyes ember küldetése a saját elkötelezettséggel, érdemmel, tehetséggel elért önmegvalósítás, anélkül, hogy ezt kötelezően valakinek mindig meg kelljen köszönni. Egy a jogok és kötelességek Itáliája, ami az én szememben egy és ugyanaz a dolog, egy saját, teljes autonómiával kormányzott, de a nemzeti harmóniát nem feláldozó területek Itáliája anélkül, hogy ezért feláldoznánk a nemzeti harmóniát, sőt. Egy erős, szigorúan őrzött határok Itáliája, de ugyanakkor egy a saját, ajtón kívüli történésekre is odafigyelő ország, ami kész közbeavatkozni, segíteni felszámolni azokat az okokat, amik a migránsáradatot provokálják. Itália, egy ország, amelyik befektet az infrastruktúrába, a környezetvédelembe. Sok, elsősorban Észak-Európából való példa igazolja, hogy ez nem lehetetlen. Amiről álmodom, az egy olyan Föld, ahol Aostától Agrigentóig mindenki megtalálja a saját identitását és készen áll a ránk váró nehéz időszak összes kihívására.
Chiara Giannini Matteo Salvini vagyok című, Bayer Zsolt bevezető tanulmányával ellátott kötete a PestiSrácok.hu kiadásában látott napvilágot. Továbbra is kapható és megrendelhető többek között a Magyar Menedék Könyvesházban (itt), az Anima könyvesbolthálózatban és országszerte a jobb könyvesboltokban.
Ide kattintva érdemes visszanézni galériánkat a 2019. októberi, Salvini-párti budapesti szimpátiatüntetésről. A nagykovácsi fórum Facebook-meghívóját pedig ITT érhetik el.
teli koponya
2022-10-07 at 09:04
Orientál!
A budapesti migránshordák kapcsán szögezzünk le 2 dolgot.
1. A négerhordák beengedése nem az önkormányzati, hanem állami felelősség.
2. Aki azt írja, hogy Budapest megérdemli a migránsokat, az hazafiatlan, ostoba, szűklátókörű kamujobboldali.
Karácsony pár év múlva újra szociológus lesz, a négerek és indiaiak viszont maradnak.
Arról nem beszélve, hogy Budapest a hazánk része. Sőt a szíve.
Te tökkelütött barom.
NWO
2022-10-06 at 22:23
“és Egerbe vihetnénk”
— Valójában Eger re-iszlamizációja folyamatban van a működő müezzinnel, ami a saria szerint iszlám területté nyilvánítja a körzetet. (Sőt, már a török idők óta annak tekintik az “egri vilajetet”, csak az újbóli fizikai realizációjára várnak a muszlimok, hódításra készen.) 15-20 év se kell és Egerben mohamedán no-go zóna lesz.
És Pesten is lesz egyébként, mivel senki nem tesz ellene, amíg még lehetne. Az ország nyugati felén pedig egész falvakat vásárolnak fel “osztrák” muzulmánok és benépesítik, ellakják, iszlamizálják. Ezen kívül nagyon-nagyon rettenetesen borzasztóan rossz ötlet muzulmán országokból munkaerőt behozni gyárakhoz — nyugaton is így kezdődött ugyanis…
Úgyhogy valószínű, hogy csak le vagyunk maradva pár évtizeddel…
NWO
2022-10-06 at 22:02
Az Agenda 2030 / New World Order / Great Reset totalitárius kommunista diktatúrája sajnos ugyanúgy ereszkedik Európára Meloniékkal vagy nélkülük.
Ezt mintha Kiszelly Zoltánon kívül mindenki figyelmen kívül hagyná…
úgyahogyvan
2022-10-06 at 19:04
amíg az agymosó,megfélemlítő,hamis ellenségképet hiszterizáló amerikai liberális média és az európai embereket terrormanipuláló amerikai zsoldpos terroristák jelen vannak európában,és amíg az európai őslakosságot lecserélni/kiirtani szádékozó amerikai betelepítés nincs leállítva-addig semmi remény bármiféle európai megújulásra
úgyahogyvan
2022-10-06 at 18:33
amíg az agymosó,megfélemlítő,hamis ellenségképet hiszterizáló amerikai liberális média és az európai embereket terrormanipuláló amerikai zsoldpos terroristák jelen
vannak európában,és amíg az európai őslakosságot lecserélni/kiirtani szádékozó
amerikai betelepítés nincs leállítva-addig semmi remény bármiféle európai megújulásra
chatillon r
2022-10-06 at 16:47
nem lesz itt semmiféle reneszánsz csak sötétség és káosz. az olaszokban kár reménykedni. ha már azt elérjük, hogy nem szavaznak ellenünk a pénzelvételnél már jó
Orientál
2022-10-05 at 11:04
teli koponya Akik egy ilyen lusta hazug buzi pedofil párti élősködő Karácsonyt választottak meg fővárosi polgármesterüknek azok meg is érdemlik a rengeteg migránst Budapestre. Gyurcsányodék ezt akarják az egész országgal.
Orientál
2022-10-05 at 11:01
teli koponya Budapestet a balliberális zöld Karácsonyodék ezzel is amit írtál elk*rták ezért rengeteget már jóval előbb 1990-től 2010-ig az szdsz-es mszp-s gazember elvtársaid a Demszkydék rengeteget tettek.
Kornelli
2022-10-05 at 05:57
Felkészül Dánia, Sverige
a huszados meg a többiek
2022-10-05 at 01:17
szó sem lehet semmiféle európai reneszánsztól míg európa meg nem szabadul
a minden baját okozó amerikai önkényuralomtól,az 1944-45 óta rajta élősködő AMERIKAI MEGSZÁLLÓKTÓL!(és az őket kiszolgáló áruló csürhétől)
Sas
2022-10-04 at 22:50
Fragmentálódni fog Európa.Nekünk pedig pl. kínai segítség kell.
Orientál
2022-10-04 at 21:48
Kíváncsi leszek az új svéd kormány politikájára is mint majd felálló új bolgár kormányéra is.
átlagpolgár
2022-10-04 at 21:20
Nehéz az árral szembe úszni,….. de reménykedjünk!
odu
2022-10-04 at 20:23
Na ja, már várom, hogy a S&P Global Ratings mikor minősítget egyet a digókon az ABC valamelyik betűjéről egy másikra, osztán pofa lapos.Meloninak elmagyarázzák mi és hogy megy itt a meló, Salvínit tovább vegzálja egy neve nincs bíróság és még örülhet ha egy kellően baráti bíró nem tolja sittre, valami nagyon demokratikusfékeséellensúlyos jogszabály megsértéséért.
moliere
2022-10-04 at 20:12
dr. Kolompár
Nekem meg ez kell. Látszik is a libsidemokrata filmeken, hogy éppen attól félnek, hogy ezt a PROLOK KÖZJÓLÉTE című fejezetet bukta a nyugat. És félnek is, hogy visszajön az arisztokratikus kor, amiben nem ragyoghat a szivárvány minden színe, és nem kerülhetnek a törvényhozás és törvénykezés közelébe még néptribunok sem, nemhogy lumpenproli suttyók.
És lefőtt a kávé.
Valami jön, de nem reneszánsszal fog k ezdődni, hanem sötét középkorral. A civilizáció szigetei a parancsuralmi rendszerek lesznek, a tekintélyelvű társadalmak, és a jól védett szigetek.
Tudományos libsizmus
2022-10-04 at 20:10
dr. Kolompár Genitália:
Anglia világ életében egy marxi értelemben vett osztálytársadalom volt. Ma is az. Nap mint nap láthatjuk az angol proletariátus legalja ótvar söpredékét pölö Budapesten.
Ha nem a klasszikus angol proletariátusból indulunk ki, amely 200 évvel ezelőtt is és ma is a világ legalja mocskos söpredéke volt és van, akkor mindjárt máshogy néz ki az “uralkodó osztályok kaviárral eszik a libamájat” lenini demagógia.
Az “uralkodó osztályok” gyerekei számára kötelező volt a katonai szolgálat, amely elől sunnyogtak a proletárok. Az “uralkodó osztályok” gyerekeit úgy nevelték, hogy pölö télen kirakták az erkélyre 2-3 órára, hogy szokja a hideget. Az “uralkodó osztályok” tagjai voltak pölö az első világháború tisztjei, akik jóval nagyobb vérveszteséget szenvedtek, mint a legénység.
És így tovább, és így tovább. Nem szerencsés jakobinus, kommunista, liberális propagandát terjeszteni errefelé. Véleményem szerint.
Patriot
2022-10-04 at 20:10
Sajnos náluk nem béke időkben jött a jobbokdali fordulat. Háború,infláció,enegiaválság,megtetőzve irdatlan államadóssággal!
Az EU pénz lélegeztetőjétől függ minden. Ez még Miniszterelnök urunknak is nagy falat lenne rendbe tenni. Bizzunk benne hárman kitesznek legalább egy Orbán Viktort és gatyába tudják rázni Olaszországot!
moliere
2022-10-04 at 20:02
Ugyan már! Még meghatározó döntéseket sem tudnak kikényszeríteni!
Emlékeztetnék mindenkit, hogy amikor egy közismert közveszélyes idióta barmot akartak megválasztani az Unió élére, és ezt megakadályozva Ursula von der Leyen lett a győztes, itt is, és a magyar kormányoldalon is mindenki elégedett volt, reményteli és megkönnyebbült.
Olaszország annyiban más, mint a többi “nyugati” állam, hogy sokkal nagyobb tradíciója van a politikai intrikának, a realizmusnak és konspirációnak, ami nem azt jelentheti, hogy bízhatsz az olaszban, hanem azt jelenti, hogy bízhatsz abban, hogy az olasz olasz lesz. Azaz hogy talán józanabb lesz.
Don Corleone is megmondta: egy férfi nem engedheti meg magának, hogy önfeledt legyen, mint az asszonyok 🙂 A franciák sem voltak ebben rosszak, de sajnos a nagypofa történelmi hagyománya nem támogatta a francia szellem fennmaradását.
Nem mindegy!
2022-10-04 at 19:46
Dr Kolompárnak felhívnám rá a figyelmet, hogy a sánta is nyerhet futóversenyt ha elég kitartó.A sün is megnyerte a nyúllal szemben egy kis fifikával és kitartással.Ezek az emberek még tehetnek csodát, csak bíznunk kell bennük és támogatni őket minél többen.Támogatás nélkül ők is csak egyszerü emberek.
bl
2022-10-04 at 19:12
Ha az európai baloldalt akarjuk legyőzni, akkor három dolgot kell párhuzamosan tenni: Ellent kell állni fizikailag a hülyeségeiknek, szellemi szinten túl kell tolni (nevetségessé kell tenni) a szellemi erőlködésüket, az így létrejövő vákuumba pedig be kell csempészni a jobboldali értékeket.
Kiss Róbert
2022-10-04 at 18:46
A reneszánsz szépen hangzik,DE!!!
lesznek EGYÉB!!!szempontok is,
PÉNZÜGYIEK,és nagyon úgy néz ki,hogy azon
csak úgy lehet úrrá lenni,ha a FED-től
elveszik a dollárkibocsátás jogát??????
dr. Kolompár Genitália
2022-10-04 at 17:58
Ha az írás arról szól, hogy egy normális Európáért esetleg összefogna a megnevezett három politikus, akkor azt kell, mondanom, hogy nem fog menni.
Szerintem Melonival előbb utóbb nem csak Orbán, de Salvini sem fog kijönni. Mindemellett az új olasz kormány hangzatos elvei és ígéretei – már azok amiket a mi gyomrunk is bevesz, nem az ukrán imádata Meloninak – sajnos teljesíthetetlenek lesznek hosszútávon, mert Olaszország olyan eladósodott, hogy azt fognak velük csinálni kívülről, amit csak akarnak. Erős gazdaság, és szilárd költségvetés nélkül semmit nem lehet csinálni ma Európában. Én is szurkolok az olaszoknak, de azt hiszem a sikerre annyi esélyük van, mint a sántának a futóversenyen.
dr. Kolompár Genitália
2022-10-04 at 17:50
Európa “reneszánsza” idején Londonban még az ablakon öntötték ki a kübli tartalmát. Egész Európában a népek tömege éhezett és pusztult a járványokban, az uralkodó osztályok tagjai pedig kaviárral ették a libamájat. Az Európai “magas kúltúra” a tömegek írástudatlanságában, és az elit “kúltúréhes” dőzsölésében testesült. Nos, nekem ez a “reneszánsz” nem kell.
vidar
2022-10-04 at 17:30
Hagyjuk már ezt a fajta “reneszánszot”. Nem lesz az. Legalábbis belátható időn belül biztos hogy nem.
ERZSI
2022-10-04 at 16:59
Meloni, Salvini és Orbán jó együtt látni ezeket a neveket!!