Brüsszel újabb 50 milliárd euróval akarja támogatni Ukrajnát, és ezt a pénzt a tagállamokkal akarja kifizettetni, Magyarországtól is plusz befizetéseket kér. Erről is elmondhatják véleményüket a magyar emberek a nemzeti konzultáció során – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a Facebook-oldalára szombaton reggel feltöltött videóban.
Menczer Tamás kiemelte: Brüsszel több tízmilliárd euróból akar fegyvereket vásárolni, ezeket a fegyvereket Ukrajnába akarják küldeni, és “a brüsszeli kalkuláció szerint a háború a szomszédságunkban még legalább négy évig tartani fog” – mondta. Az államtitkár hangsúlyozta: a magyar kormány ezt nem akarja, hanem azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat akar.
Ráadásul Brüsszel úgy kért Magyarországtól plusz pénzt, hogy időközben és ezzel párhuzamosan évek óta visszatartja az országnak járó uniós forrásokat – fogalmazott. Menczer Tamás, megjegyezve, “nagy kérdés, hogy a nekünk járó pénz megvan-e még vagy már ez is Ukrajnában van”. A kormány természetesen minden humanitárius módon és eszközzel segíti a háború elől menekülőket, de azt nem hagyja, hogy Magyarországot belepréseljék, belesodorják ebbe a háborúba – hangsúlyozta az államtitkár.
Egy újabb, rendkívül fontos kérdés van az asztalon. Mondja el véleményét!
– mondta Menczer Tamás a közösségi oldalán.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Orientál
2023-11-04 at 13:01
Egy centet se ezeknek a korrupt tolvaj ukrán Zselés Zelenszkijéknek mert számoljanak el előbb a rengeteg ellopott külföldi adományokkal és szerezzék is egymástól vissza. Egyébként szar közünk sincsen Zelenszkijákhez mert Ukrajna nem NÁTO és egyben nem is eu-s tagország csak hát nekünk kell az élősködő perszita balliberális zöld milliárdos Sorosék korruptan összelopkodott ukrajnai vagyonukért fizetnünk mert ne hogy már az oroszoké legyen.
Her
2023-11-04 at 12:33
Arra nem lesz annyi idő mert be fejezödik Zselèr háboruja.
Sas
2023-11-04 at 12:21
a nyugati népség ezeket ismét megszavazza-mivel a demokrácia a hülyék rendszere.
na4
2023-11-04 at 12:18
Na húzzanak a sunyiba!
2024 Június 9: Európa Parlamenti Választások. Elmenni, és elsöpörni ezt a brüsszeli csürhét !!!!
Matu
2023-11-04 at 11:53
Már megint egy hatalmas ötlet az EU-tól! Fizessünk, hogy fegyvereket vásárolhassanak Ukrajnának, amit aztán ők szépen eladogatnak a táliboknak, akik pedig ezekkel a fegyverekkel lövöldöznek a határunkon. Hülyének (talán) megéri, de nekünk nem!
pm
2023-11-04 at 11:35
esetleg a brüsszeliek nem akarnak a nevünkben az ukránok helyett készfizető kezességet vállalni?
pm
2023-11-04 at 11:31
Az unión kívülre küldenénk pénzt, hogy abból usa fegyvereket vegyenek!!!!!!! vissza nem térítendő. Kinek is jó ez?? CSAK az usának. Azt szállít amit akar, olyan összeget mond amit akar, és annyit lopnak el belőle amennyit csak tudnak. Lehet meg sem érkeznek azok a fegyverek ukrajnába.
Ez nem háborős segítségnyújtás hanem egy mezei pénzszivattyú. Majd még a végén kitalálják, hogy minderre a “piacról” /usa / hitelt vegyünk fel, és máris körbért a pénz. szállítani sem kell egyből utalhatnánk oda is.
A Nagy Testvér figyel téged
2023-11-04 at 11:27
Rohadék vízfejű Brüsszeli csőcselék!
Gullwing
2023-11-04 at 10:28
A MI pénzünkből….