![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/05/20240530192402_HBC_7108-1000x600.jpg)
Attól, hogy valaki szektavezér, még vonatkoznak rá szabályok. Képzeljük csak el, hogy mennyire szívesen itták volna meg a dzsungelben a ciános üdítőt a hívek, ha Jim Jones előtte nyilvánosan mászik rá a gyülekezet nőtagjaira bemindenezve. Vagyis, nem kell elképzelni, ez meg is történt, mégis megitták a cool aid-et. De nem is tudom mindez honnan ugrott be, teljesen másról van szó, a Publicus ugyanis megmérte Magyar Péter népszerűségének változását.
Az Index megszerezte a Publicus Intézet legfrissebb kutatását, amelyben a választók Magyar Péter közéleti mozgásáról alkotott véleményét vizsgálták. Pulai András intézete pedig komoly munkával kikutatta, hogy a Tisza elnevezésű MLM-mozgalom hívei körében nem történt nagy változás. A június 28-a és július 4-e között, 1000 fős reprezentatív telefonos mintán végzett mérés két tématerületet vizsgált ezen a két kérdésen keresztül:
Magyar Péter, bár korábban mást ígért, most mégis beült az Európai Parlamentbe. Ön szerint helyesen döntött?
Ön hallott arról, hogy Magyar Péter, a Tisza párt alelnöke egy fővárosi szórakozóhelyen dulakodásba keveredett, fiatal lányokkal flörtölt és biztonsági őrök dobták ki a helyről, és egy telefont is a Dunába dobhatott?
Mint tudjuk, Magyar Péter korábban azt hazudta, hogy kizárt, hogy beüljön képviselőként az Európai Parlamentbe, majd megtudta mennyit kereshet vele és egy erősen irányított kérdést intézett a követőihez, akiktől természetesen azt a választ kapta, hogy “de Péter, menjél Brüsszelbe”. A Telexnek adott legutóbbi interjújában ennek kapcsán elismerte, hogy “hoz olyan döntéseket, amiket abban a pillanatban nem kellene meghozni”, azt mondta, hogy „a Magyar Péter-jelenség” része, hogy ember és hibázik (és ugye tegnap óta tudjuk, hogy ő a nagybetűs MAN, vagyis az EMBER, az még hiányzik, hogy posztoljon egy Ecce homo feliratú Insta-sztorit)
A mandátum felvételéről a kutatás szerint az összes megkérdezett válaszadó 39 százaléka vélekedett úgy, hogy inkább helytelen ez a döntése, 38 százalék szerint viszont helyesen döntött. A magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők inkább helyeselték a döntést. A legfeljebb csak 8 általánost végzettek 41 százaléka nem értett egyet a mandátum felvételével, a felsőfokú végzettségűeknek azonban csak a 34 százaléka.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/07/publicus-magyar-peter-600x333.png)
Milyen meglepő: a Népek Egyházának híveit nem zavarta, hogy Jim Jones hazudott
Különös éjszaka volt…
A Publicus Intézet kutatásából kiderül, hogy legtöbben (értelemszerűen) Budapesten hallottak Magyar Péter Ötkertben elköltött bulikájáról (kiskorú lányok fogdosása, telefon lopás és Dunába hajítás, ahogy a MAN nyomja, tudják), életkori megoszlás alapján viszont a 60 éven felüliek, miközben a legkevesebben épp a 18 és 29 év közöttiek, ami annyira nem meglepő, hiszen a Magyar által Brüsszelbe juttatott Facebook-képviselő biztosan gondoskodott arról, hogy a közösségi médiában ne fusson nagyot a történet.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/07/magyar-peter-bulika-publicus-600x335.png)
A Facebook-Instagram univerzum lakóit elkerülték a hírek
A közvélemény-kutató társaság azt is megnézte, hogy azok, akik hallottak a történtekről, pártpreferenciák szerint mit gondolnak arról, valóban dulakodott-e egy szórakozóhelyen. A Fidesz–KDNP hívei tartották legtöbben igaznak, hogy ez megtörténhetett, majd az ellenzéki szavazók, legkevésbé pedig a Tisza Párt szimpatizánsai, de ő közülük is a többség: 61 százalékuk. Azzal, hogy vezető politikushoz nem méltó módon táncolt fiatal lányokkal, a Tisza Párt szimpatizánsainak 59 százaléka értett egyet, míg a legtöbben a kormánypártok szavazói (87 százalék) gondolták így.
Azt a kérdést is feltették, hogy miként változott Magyar Péterről kialakított véleménye mindezen események hatására. A megkérdezettek közül a 60+ korosztály körében romlott Magyar Péter renoméja a legnagyobb arányban (33 százalék); míg legkevésbé a Tisza Párt szavazóinak körében és a legfiatalabb generáció képviselői szemében, ugyanitt a fideszesek a birkák, mi követjük szemellenzővel Orbán, ők viszont okosak és jól átgondolják, hogy kire szavaznak.
Jaj.
Forrás: Index; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok
Sas
2024-07-31 at 12:21
a korábbi inflációt jelentős részben-a kádári kereskedelmi maffia idézte elő, és persze a globális ellátási láncok amerikai rombolása.
Zebegény
2024-07-31 at 12:20
Belpesti Próféta2024-07-31 at 10:58
Teljesen egyet értek veled!
Én úgy érzékelem ,hogy valami megmozdult az emberek fejében.
Ezt jól mutatja ,hogy a kormánypárti “médiumokban ” (itt is)egyre tőbb az ellenzéki komment.
Sőtt sokkal több lehet mert rendszeresen leszedik azokat amelyek rávilágítanak az igazságra,viszont a gyülöletkeltő, k.anyazós fent maradhat ha az a kormányt védi.
Sas
2024-07-31 at 12:19
Gazdaság………….globalizált gazdaság van, ún. ellátási láncokkal, és pl. germán-magyar szimbiózissal.Az USA rombolja az ellátási láncokat, a germán ipart-illetve utóbbit maguk a hülye németek is rombolják-ez hat a hazai GDP-re.Ergo börtönbe kellene zárni a demagóg uszítókat-a tömegeket szociálisan hergelőket-ne tűrje a kormány.
Sas
2024-07-31 at 12:13
börtönbe azokkal a hangadókkal, akik a határon túl élő magyarok ellen uszítanak.
Sas
2024-07-31 at 12:10
lépjen fel a kormány a határontúliakkal szembeni uszítók ellen.
matrix
2024-07-31 at 12:10
Belpesti Próféta
2024-07-31 at 10:58
“A többi woke meg migráns meg háborús makogás az semmi, nulla”
Hitvány nyomorult elbutított barom két diplomás agyhalott!
Aki ezeket a tényenyeket cáfolja az egy PRIMITIV a³³-on ! (tudatlan bunkó tahó) !
Vakparaszt kit nézel te hülyének ??
2024-ben ekkora bunkót még a “James Webb űrteleszkóppal” a világűrben is nehéz csoda lenne találni!
Ez a gond az országban ilyen lúzerek szellemileg hátrányos IQ-light gyogyos és némi parazita virrussal kombinált agyhalottak !
A Soros 1$ hazaáruló médiától elbutitott tök hülye korom sötét buta tudatlan vágyvezerelt agyhalál! (A kommunista rendszerben nem volt ennyi primitiv agyhalott)
Naponta olvasom nézem olvasom a “bezzegisztán” híreket gazdaság háború migráns okozta károkat !Takarod ki a bezzegisztán és a gender-multi-buzi országba élvezni a
“jelenlegi EU-érték demokráciát jogállamiságot-)) !
Az rohadjon meg akinek ez a példaképe és ilyen EU-érték jogállamiságot -:)demokráciát-:) szeretne haazánkban !
A Fideszt 4 x demokratikus választásokon a társadalom többsége megválaszotta és
FELHATALMAZTA magyarul FELHATALMAZTA !
Mert NEM akarta a magad fajta ” KOSZFÉSZKET” LÚZEKEt ÁRULÓKAT a hatalmon!
Az, hogy neked és a tudatlan naiv buta fehérjehalmszoknak ez “diktatúra” leszrom !
Mert primitiv és vagy buzi lotyó vagy ennyike!
Azért ez elég felháborító😂
2024-07-31 at 12:01
Belpesti Próféta2024-07-31 at 11:31
Jóslatod máris beteljesülni látszik!
100 ezer forinttal támogatja a kormány a határon túli diákok iskolakezdését
Idén csaknem 24 milliárd forinttal támogatja a kormány azoknak a határon túli diákoknak az iskolakezdését, akik magyar iskolába járnak. A szüleik minden gyerek után százezer forint támogatásra pályázhatnak. A hátrányos helyzetű gyerekeken segítő Igazgyöngy Alapítvány szerint a magyarországi családoknak ennél jóval kevesebb segítség jut.
Tények
2024-07-31 at 11:56
KELL NEKÜNK MINDEN NAP ERRŐL A GECILÁDÁRÓL OLVASNUNK?
NINCS MÁS TÉMA?
FÉLŐ, HA A BUDIN A GATYÁM LETOLOM, OTT IS EZ SZŐKÉS NAPSZÜMEGES BETYÁR LES KIFELÉ…. AZ UJSÁGIRÓK JÓVOLTÁBÓL.
Sas
2024-07-31 at 11:45
a szerencsétlen mellé a budai elitgyerekek álltak-a legmagasabb életszínvonalúak-mert elitértelmiségi állást szeretnének-a szegényebbek józanok, és fideszesek.
Belpesti Próféta
2024-07-31 at 11:42
Doktor Freud
Azt is árulja el Doktor úr, hogy ha a gazdaság jól működik, az emberek jól élnek, bíznak aktuális vezetőjukben és felnéznek rá, és az ország úgy általában stabil és erős, elégedett emberekkel, ugyan hogy tud így, üstökösként feltűnni valaki aki mögé pár hét alatt odaáll a fél ország?
Sas
2024-07-31 at 11:33
MP nem győzhet a fidesz ellen, mivel —szociológiai-nonszenszre építi a politikáját.A szociológiai-pszichológiai nonszensz annyi, hogy ez a szerencsétlen-egyszerre akar momentumosokat,dk-sokat, és fideszeseket .Ezekből szeretne néppártot csinálni-na, ez nem megy.
GJ
2024-07-31 at 11:33
Sas
2024-07-31 at 11:25
Kár erőlködni!
Nem véletlenül “Freud” a neve ennek a magyargyűlölő zsiráfnak.
Nagyon jól tudja, de böfög, rágalmaz, sároz, mert a vérében van!
Belpesti Próféta
2024-07-31 at 11:31
Zolee
Pontosan lehet tudni mit fog csinálni a Фидес.
– Irdatlan mennyiségű pénzt (magyar emberek adóforintjait) fogja a határon túli magyarokra locsolni
– Amíg még lehet, módosítani a választás szabályait
– A miattuk külföldre zarándokolt, őket rühellő honfitársaink szavazási lehetőségeit minél jobban ellehetetleníteni
– Pánikot kelteni, fenyegetni minden lehetséges fórumon, hogy Magyar Péter mit fog csinálni (kötelező sorkatonaság férfiaknak és nőknek 80 éves korig, kötelező befogadni családonként 4 migránst, kötelező homoszexuális tapasztalatokat szerezni amit biológia órán fognak csinálni, Magyarország megszűnik és beolvad Brüsszel egyik migránsok lakta kerületébe, megszűnik a katolikus egyház, mindenkinek át kell terni az iszlámra)
Ennyit tudnak. Ezt fogják eddig elképzelhetetlen mértékben maxra tolni. És nem értik (hála az égnek) hogy ettől már a legtöbben hánynak.
Sas
2024-07-31 at 11:30
A háborúról………..1. Az oroszt nem győzte le Napóleon, és Hitler sem-az akkori világ legerősebb hadseregével.2.Az orosz egy harci gépezet-fanatikus néppel.3.Az orosz legyőzhetetlen-sokan vannak-fanatikusak-és az elemi geopolitikai érdekeiket védik.4.Ergo az ukránok uszítása-hogy győzzék le az oroszt-irracionális.5.Olyan kompromisszum kell, ami figyelembe veszi mindkét fél geopolitikai érdekeit-a kormány ezt képviseli-de az uszítókat-sajnos-nem börtönzi be.
Klopidogrél
2024-07-31 at 11:29
A Fidesz helyében azt tenném, hogy Magyar Pétert tenném meg elnöknek, a Tiszapártot konszumálnám – Orbánnak meg útilapú és hamuban sült pogácsa meg vándorbot, oszt’ csá’ koma!!! :)))))))))))))))))))))))) és 2026-ban biztosított lesz a 6/5-ös győzelem!!!
Dr. Kolomp Ármin
2024-07-31 at 11:27
“telefon lopás”
telefonlopás
[Két főnév jelöletlen kapcsolatát egybe kell írni. Sajnálatos, hogy valaki magyar újságot írhat ennek ismerete nélkül. A magyartanárától is megvonnám a működési engedélyt.]
Sas
2024-07-31 at 11:25
a határontúli magyarok —1—százalékot jelentenek a választásokon-ergo ellenzéki téboly, hogy a Fidesz -a szavazatukért udvaról-ez nem holmi szavazatudvarlás, hanem nemzeti összetartozás.
GJ
2024-07-31 at 11:23
DIPLOMÁJUK MAN, DE MIÉRT?
Ezek a Q. okos, Q. művelt, Q. diplomás IDIÓTÁK még összehoznak nekünk egy Zelenszkij féle pöcs zongoristát, aki majd kiprovokál nekünk egy háborút valamelyik szomszédunkkal.
Kell nekik egy globalista zsidó fan, aki majd a pokolba küldi ezt az országot.
Ha elsőként mennének a frontra, akkor lesz…nám!
Sas
2024-07-31 at 11:23
Semmi extremitás nincs abban, hogy megpróbálták Mádl Ferenc unokáját a fideszen belűl domesztikálni-kedves felesége volt-szerette-ez a szerencsétlen önsorsrontó-nyílván a rokonai többet vártak tőle, mint amire képes-ez tette tönkre.Az viszont rágalom, hogy ilyen figurák lennének a fidesz emberei-Gulyás Gergelyek a fidesz emberei.
Freud
2024-07-31 at 11:23
Nem ronthatott a megítélésén, mert a tiszások az igazi agymosott birkák, s amit a szektavezérük mond és tesz, az úgy van jól. Lássuk csak mit mondott erről a magatartásról anno a világhírű pszichiáter, Sigmund Freud: “A totalitárius szekta mobilizálását hosszú órákon át csak tömegpszichózissal lehet fenntartani, amit lényegében a vezérpróféta generál. Az ilyen pszichózis a vezér követőit tömeggé változtatja, amely számára semmiféle ésszerű érv sem bír jelentéssel. Ha a vezér úgy mondta, akkor az úgy is van…”
No comment!
befektetés
2024-07-31 at 11:23
…..egyébként nagyon jól tudja a fidesz hogy baj van ezért is terjeszt ki minden(szavazatvásárló tevékenységet) a határon túli “magyarok” irányába most lesz jó erdélyi oláhcigánynak lenni mikor az alanyi jogon járó pénzek elindulnak majd a “magyar” kormány bankszámláiról…befektetés a részükről ami búsásan megtérül tehát szükmarkuságra sincsenek ítélve…ha jól belegondolunk át kell majd települnünk kárpátaljára, hogy végre a saját kormányunktól kapjunk mi is végre valamit
Sas
2024-07-31 at 11:18
A Fidesz rendszer stabil, logikus-minden növekedési erőközponttal kereskedünk-függetlenűl az USA pillanatnyi érdekeitől-de amerikával is a kompromisszumos politika a jellemző ránk-vállalataikat alapvető beruházásokba vonjuk be-pl. Paks-és itt van a Black Rock egyik központja.
vívmányok
2024-07-31 at 11:13
….nem tudom ki irányozta elő hogy csak kizárólag mp azon dorbézoló estéjét kell lovagolni a 2026-os választás napjáig…de nagyon nem látja át a helyzetet aki ezt utasításba adta….így biztos hogy nem 30 hanem 75°% szavazatot fog kapni….a fidesznek a saját vívmányait kellene állandóan sorolnia a frissen jöttekkel szemben…már ha lenne…de nincs…mert szétosztották a manit a globalista zsidó karmos ny bötykös harácsoló kezek százezres erdejében…természetesen tudom hogy ilyenkor a -gyúrcsány jobb lenne- a válasz de ez még nem menti fel a rendszert semmi alól hogy más (látva a példát amit a fidesz szolgáltatott) még jobban tönkre tenné az országot
Belpesti Próféta
2024-07-31 at 11:12
Matrix
Mikor esik már le, hogy a “bezzeg Gyurcsány idejében” már nem érv? Nincs már Gyurcsány.
Új pakli, új leosztás, új játszma. Ami eddig becsípődött hogy mit kell mondani ha nincs érved, azt felejtsd el. Nyista, nyema hogy biztosan megértsd.
Sas
2024-07-31 at 11:10
Rágalom, hogy a fidesz –tele van -magyarpéterekkel.Az is marhaság, hogy MP egy tehetségtelen senki-MP egy közepes képességű figura, akit az ismert családja-nyilván-lelkileg presszionált, nyilván a pesti-budai elitrokonai többet vártak tőle, mint amire képes-ezt tette tönkre mentálisan-de piszkos rágalom, hogy a fidesz tele van ilyenekkel-MP MÁDL UNOKA-ERGO NEM VOLT irracionális azt hinni, hogy helye van a jobboldalon-ám miután lelki roncs lett-ez a helyzet megváltozott.Az , hogy egy Bayer nekiesett , mint egy állat-nyílván csak rontott a helyzeten-de Bayer gyereklányoknak is úgy esik neki, mint egy állat.
Zolee
2024-07-31 at 11:09
Kedves Belpesti Próféta: a probléma,hogy a 2026-os választásig szerintem simán ki fogja húzni ez a rendszer, hiszen megvan a biztos 2-2,5 millió közötti szavazóbázis,amit úgy tűnik semmi nem tántorít el. Hogy előbb vagy utóbb össze fog omlani, az nem kérdés,de utána is rengeteg idő lesz,amíg a romokból felépül valami,ami – talán – jobb lesz. És ezt a tehetséges fiatalok,akikre építeni lehet nem fogják kivárni, hiszen a “krémjük” már most is külföldön van.
Talpra magyar!
2024-07-31 at 11:09
Azért ez elég felháborító😂2024-07-31 at 09:56 Szemétkedsz mert a Karácsony elvtársad kifosztotta nullára a budapesti kasszát és arra legyél kíváncsi hegy 50milliárd forint adósságot hitelt vett fel és egyből az 50milliárd hiteltartozásból kifizetett a vezér csicskáitoknak 200millió forintot. ,, KELL MÉG VALAMIT MONDANOM ILDIKÓ? ”
Talpra magyar!
2024-07-31 at 11:04
Rengeteg fiatal bulizott a szórakozóhelyen és mobiltelefonjukkal többen felvették M. Péter részeg állapotában elkövetett bűnöző ámokfutásait. Még az is fellett véve mobiltelefon kamerájával ahogy M. Péter az erőszakosan elrabolt mobiltelefont a Dunába ejti.
matrix
2024-07-31 at 11:02
Azért ez elég felháborító😂
2024-07-31 at 09:56
A régi szép idök 14 évvel ezelőtt (a Fidesz előtt )
bezzeg minden jóbb volt !
“Rátett 27 százalékot) ?
Orbán vagy a Parlament ?
Nyugati bérek nyugdijak és életszinvonal -.)
Melyik ellenzéki országgyűlési képviselő nem szavazta meg és nem veszi a tiszteletdíjat,?
Az alkesz drogos MKKP is ezt kapja !
Majd a kormányváltás után pénz zivatar orkán tomból az országban !
Belpesti Próféta
2024-07-31 at 10:58
Zolee, Yoggi
A rendszerük így épül fel. Az tartja őket egyben, hogy mindenki korrupt, mindenki sáros, és mindenki zsarolható. Ebből nem lehet kimazsolázni egyenkent senkit, ahogy a kutyaszarból se kapirgáljuk ki a kukoricát. Inkább fogunk egy ásót és az egész kutyaszart befordítjuk a földbe 30 centi mélyen. Ez az ásó Petya.
Yoggi amit a konszolidációról írsz, teljesen igazad van, azt kéne. De az ilyen beállítódású emberek képtelenek rá, mert ők nem az együttműködésben, konszenzusban hisznek hanem a hatalomban és az elnyomásban. És a konszolidáció visszalépést jelent a szemükben (az enyémben a jellem és a nagyság jele), mert csak az erőből értenek és ha szarban vannak, kizárólag az erő és a nyomás növelésében látnak kiutat. Ezért van pusztulásra ítélve a rendszerük. És azért tepernek ilyen gőzerővel Oroszország és Kína felé, mert most fogták fel, hogy a hatalom megtartásának az egyetlen lehetséges módja ja egy totális elnyomó, félelemre épülő diktatúrát építenek ki, ahol már nyíltan eltakaríthatják azt aki nem tetszik nekik. Ez az oka hogy ki akarnak jönni az EU-ból mert ott ezt nem tudják megtenni. A többi woke meg migráns meg háborús makogás az semmi, nulla. Csak arra kell, hogy a gyűlölet mentén megmaradjon a szavazóbázisuk. Ha most nem nő fel ez a nemzet, akkor olyan diktatúra lesz itt nemsokára mint Oroszországban, és olyan brutális szegénység.
Sas
2024-07-31 at 10:58
P Róbertet is pszichiáter instruál-illetve uszítja-tehát MP kezelése utópisztikus gondolat.
Sas
2024-07-31 at 10:56
szinte kizárt, hogy MP pszichiátriailag valaha is kezelve lesz, mivel pl. a pesti elmeorvosok-világnézetileg-olyanok , mint ő-és azt, amit tesz normálisnak tekintik-a momentumot is pszichiáter instruálta.H Éva.
lhotx
2024-07-31 at 10:53
Semmit nem romlott a véleményem (vagyis nem vagyok reprezentatív), mert korábban is az volt, hogy szakemberre lenne szüksége, hogy az előrelátható „pályaívet” ne kelljen befutnia, és ne
– korai temetéssel
– börtönben
— kórházban
érkezzék célba.
Sas
2024-07-31 at 10:49
A kormánynak nincs felelőssége abban, hogy a GDP adatok kedvezőtlenek-az európai ipart tönkreteszi az USA-ÉS A FOGYATÉKOSOKBÓL álló német kormány-a globális ellátási láncokat pedig az USA TÖMEGGYILKOSOK ROMBOLJÁK.A kormány azért felelős, hogy kretének, és szociopaták uszíthatnak ellene.
Zolee
2024-07-31 at 10:48
Kedves Matu, hatalmas hiány van a költségvetésben,és a kormánytagok fizetését megemlik (van akinek több mint 27%-kal),szerinted ez rendben van? Rendben van az,hogy a legalacsonyabb miniszteri (jelentése: szolga) fizetés is több mint 15 szöröse az átalgnyugdíjnak? Hogy a miniszterlenök megérdemli e vagy sem az emelést,azon lehetne vitatkozni…
Sas
2024-07-31 at 10:45
MIUTÁN az európai ipart elmebetegek kinyírják-pl.egy fogyatékos HABECK-ILLETVE AZ USA-ÉS MIVEL A GLOBÁLIS ELLÁTÁSI LÁNCOKAT rombolja az USA-a tömeggyilkosaival-a kormány nem tehet arról, , hogy a GDP SZINTE STAGNÁL-ARRÓL viszont tehet a kormány, hogy ellenzéki állatoknak mindent eltűr-pl. eltűri-balfasz módon-hogy a GDP adatokért ezek a mocskok a kormányt hibáztassák-a GDP adatokért az USA romboló tevékenysége a felelős-ellátási láncok rombolása-illetve az emberalatti szintű germán kormány-ők teszik tönkre a német ipart ami nekünk is árt-a kormány arról tehet, hogy semmit sem tesz az ellenzéki uszítók ellen-.FENNHÉJÁZVA tűrnek-őseikhez hasonlóan.
Greg
2024-07-31 at 10:43
A népszerűség, a megítélés alapja sokaknál nem a mások asztalra letett munkája, értéke, érdeme, teljesítménye, társadalmi hasznossága, hanem a saját primitív mivoltuknak, az irígységüknek és a megdöbbentő zsigeri butaságuknak a mérgező keveréke.
Matu
2024-07-31 at 10:41
EU Réka (Heuréka!!)2024-07-31 at 10:39
Egyszer engem is megtalált egy “közvélemény kutató”. Rövid volt, mert nem a “megfelelő” válaszokat adtam és abba is hagytuk a szeánszot. Más vélemény nem jó válasz…
Matu
2024-07-31 at 10:39
Azért ez elég felháborító😂
Érdekes, hogy a miniszterelnök fizetését túlzónak találod, pedig ő tényleg keményen megdolgozik érte. Ha irígyled, csináld utána, de legalább olyan minőségben!
A Poloska úrét viszont nem tartod soknak, pedig ő mindig csak valakinek az alkalmazásában állt, soha nem ő viselte a felelősséget, soha nem adott munkát senkinek, csak kavarta sz.t ezerrel.
Az alacsony nyugdíjakat pedig köszönd meg szépen a “sávos adózásnak” és a Gyurcsányéknak, mert akkor volt az szokásban, hogy mindenki csak minimálbéren volt bejelentve és így aztán a nyugdíjat is csak a minimálbér után számíthatják!
EU Réka (Heuréka!!)
2024-07-31 at 10:39
A legnagyobb probléma a kérdések “megfogalmazásában” van. Épp ezzel lehet- úgymond – befolyásolni a kérdezőt.
Mert ha úgy hangzottak volna el a kérdések, hogy:
–
“Magyar Péter, korábban azt állította, hogy nem teszi, most mégis “meghazudtolva önmagát” beült az Európai Parlamentbe. Ön szerint ez mekkora kamu volt?
Ön hallott arról, hogy Magyar Péter, a Tisza párt alelnöke egy fővárosi szórakozóhelyen “randalírozott”, fiatal lányokkal “illetlen, obszcén, arrogáns módon viselkedett” és “ezért”biztonsági őrök dobták ki a helyről, és egy – más tulajdonát képző – telefont is a Dunába dobott, amit erőszakosan viselkedve vett el?”
–
Szerintem mindjárt másképpen alakult vona a “közvélemény” kutatás.
Ami szintén – szerintem – egy nagy kamu, mert ezeknek megvan annak a 2-3000 embernek a száma, akiket ilyenkor kell megkérdezni”…
Uff… én beszéltem!
Sas
2024-07-31 at 10:39
Mennyit ront a fidesz megítélésén , hogy az ORBÁN-RENDSZER—ULTRALIBERÁLIS?1.PARTTALAN becsületsértési szabadsággal(ezt hazudja Orbán szólásszabadságnak-és az emberei is-bájologva).2. NINCS NEVELÉS AZ ISKOLÁKBAN.3.ULTRALIBERÁLIS módon minden mocsoknak ki vannak szolgáltatva az állampolgárok-a fiatalok.4. Egyedül az orbáni geopolitika jó.A konnektivitás.De ezt nem ő találta ki-apám már a 70-es években tudta ezt-és nem volt emellett ultraliberális.
matrix
2024-07-31 at 10:35
Alig 3 hete büsselbe és már is kiszopta a soros GAYROPA Weberböl az EU érték jogállamiságot !
Soros kényszer KVOTA “népcsere és faj” keverék TERV csicskáknak rabszolgáknak árulja a
TISZA “íszap” vágyvezérelt agymosott agyhalott primitiveket !
(és a magyar tárdsadalmat !!)
1)”Az Orbán migráns politikája az rossz ezért fizetjük a 200Millo € böntetést”
2)”A soros-gayropa.. népcsere és faj keverék kényszer KVOTA terv az Jó !
Minden EU országban jól kezezelik és müködik ” (meg a qva anyád az müködik)
*****
Poloska troger gazember parazita hitvány -Péter: a tudatlan agyhalott buta tahó TISZA – iszap támogatokat hergeld áruld ….
…az analfabéta szociásegély parazita invázorok csoprtos nemieröszakolók késelö gyilkosok bünözök “csicskás rabszolgájának = (Soros KVOTA)
Azokat a két diplomás TISZA agyhalottakat akik olyan tudatlan primitivek és nem tudják,hogy jelenleg mi folyik a bezzeg nyugati országokban az illegális-kriminális-paraziták tömegével!
(Svéd Holland német francia + GB)
Soros-Weber spemanyelő patkány Péter !
A hülyék prolik agyhalottak celeb királya !
Cser Borbála
2024-07-31 at 10:22
Én meg arra vagyok kíváncsi, hogy hány Magyar Péterhez hasonlatos élősködőt tartunk el a FIDESZ-KDNP berkeiben.
Másik kérdés: mit tesz a FIDESZ _KDNP vezetése, hogy ezeket kitakarítsa.
Zolee
2024-07-31 at 10:20
Kedves Yoggi, a probléma,hogyha az ingyenélő, tehetségetelen pojácákat eltávolítanák (ami szerintem nagyobb hányad,mint a Fidesz tagság fele…), komolyan kellene számolni azzal,hogy ezek közül többen köpnének olyan dolgokat,ami kellemetlen a Fidesznek vagy bosszúhadjáratba kezdenének (az egy Magyar Péter is sok kellemetlen dolgot árult el,képzeljük ezt el nagyobb tömegben). Tehát ez teljesen irreális elképzelés. És amíg megvan a kétharmad vagy a biztos többség inkább megtartják ezt a ballasztot,nehogy a hajó elsüllyedjen.
kisdobos
2024-07-31 at 10:20
A közvéleménykutatók jelenleg és várhatóan a jövőben is szándékosan túlbecslik a Tisza pártot választó szavazók létszámát.
Ezt azért teszik, hogy elhitessék a választókkal, hogy a Tisza egy valós alterenatívát jelent és a valótlan közvéleménykutatások alapján parításban tudják tartani a két vezető pártot.
A Tiszának a támogatása valamennyit visszaeshetett, amit tovább rontott a párt vezetőjének botrányos viselkedése.
Kétes
2024-07-31 at 10:18
Azért ez elég felháborító
A kommentjugend beindul!
Yoggi
2024-07-31 at 10:07
Azon kéne elgondolkodni, hogy vajon mit csinálhat rosszul a fidesz, ha egy ilyen ex-NER-es, ellenszeves, korábban kitartott takony (és még hány ilyen lehet rejtve a NER-ben – ld. pár hónappal ezelőttig “szuperkorházprojekt” Kocsisnét, aki biztos komolyan megdolgozott azért a havi félmillióért, miközben szuperkórház sehol…) gyakorlatilag bármit csinálhat, meg sem karcolja a népszerűségét.
Vajon nem lehet, hogy kicsit “konszolidálni” kéne a rendszert, és kibaszni a picsába az összes koszos, ingyenélő fehérjehalmazt és bűnözőt, kezdve Kopterer Tonyóval? Nem lehet, hogy be kéne fejezni a slepp feltőkésítését (miniszterelnök barátja-strómanja, veje, lánya, kismacskája stb.), és végre valóban értelmes, tehetséges embereket felemelni (nem olyat, akinek egy három szavas magyar mondat már komoly kihívást jelent)? Olyanokat, akiknek van valós piaci teljesítménye, nem csak az, hogy teletömik a zsebüket közpénzzel, aztán a NAV-val fenyegetve elvesznek piaci cégeket.
Na, ha a fenti korrekciókat elvégeznék (ami persze utópia, mert akkor a fél fidesz repülne), akkor nem az lenne a kérdés, hogy 2/3 meg lesz-e, hanem a 4/5 vagy 9/10 a vége.
Theo
2024-07-31 at 10:04
Jaj,
ez a bemondott felsőfokú végzettség. A bunkosbotnak szánt információ, az üzenet.
Az ő véleményükkel kell egyetertened, ha nem akarsz butuskanak tűnni.
Kár, hogy a tömeges büfé szakok megjelenése óta az ún “felsőfokú” végzettség már nem sokat jelent.
Javaslom pl a mérnökök külön kategóriába helyezését.
Azért ez elég felháborító😂
2024-07-31 at 09:56
Engem inkább az érdekelne hogy mennyit romlik Orbán megítélése a fizetésemelések után!
Rátett 27 százalékot az 5 milliót kereső miniszterek bérére Orbán, saját pénzéhez is hozzányúlt
A kormányfő miniszterelnöki fizetése most 4,178 millióról 4, 771 millió forintra nőtt, de mivel országgyűlési képviselő is, ezen a címen is kap 1, 767 millió forintos havi tiszteletdíjat, így a hivatalos keresete mostantól havi bruttó 6,539 millió forint.
Szerencsére ők elég jól élnek!
Az átlagnyugdíj 231 ezer forint.