Pesti Srácok

Merkel szerint mégsem kell a brüsszeli bürokrácia, Európa jövőjének záloga pedig a multikulti

Merkel szerint mégsem kell a brüsszeli bürokrácia, Európa jövőjének záloga pedig a multikulti

Meg kell védeni az Európai Unió alapértékeit, amelyek kívülről és belülről is támadás alatt állnak – hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár, az Európai Néppárthoz (EPP) tartozó Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa pénteken Münchenben, az EPP európai parlamenti (EP-) választási kampányának záró rendezvényén. A kancellár egyebek mellett arról is szólt, hogy az EPP, a CDU és a CSU Európája nem centralizált és nem bürokratikus Európa, amelyben mindent Brüsszelből irányítanak, hanem egy olyan Európa, amely büszke a sokszínűségére, amelyet az emberek az otthonuknak éreznek, és amely gazdagodásnak és nem tehertételnek érzi a különböző kultúrákat.

Az EU alapvető értékei a demokrácia, a jogállam, a szólás és a vallás szabadsága, a sajtószabadság, az emberi jogok és az emberi méltóság iránti elkötelezettség, és a nacionalizmus minden formája támadás ezen értékek ellen – jelentette ki Angela Merkel, aki kiemelte, hogy az uszítás emberek ellen támadás a közös értékeink ellen, az igazságszolgáltatás és a sajtószabadság elnyomása támadás a közös értékeink ellen. Ilyen helyzetben nem lehetünk ingatagok, nem habozhatunk, fel kell emelnünk a hangunkat és világosan el kell mondanunk, hogy az EPP ezt nem tűri el – mondta a német kancellár. Angela Merkel nem vett részt a választási küzdelemben; a müncheni gyűlés volt az egyetlen hivatalos kampányrendezvény, amelyen megjelent.

Beszédében kiemelte: minden erejét megfeszítve dolgozik azért, hogy az EPP csúcsjelöltje, Manfred Weber legyen az Európai Bizottság következő elnöke. Nem megosztó politikusokra, hanem olyan hídépítőkre van szükség, mint Weber – mondta a német kancellár. A CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) – Manfred Weber pártja – azért válhatott Németország meghatározó politikai erejévé, mert hidat tudott építeni katolikusok és protestánsok között, valamint a tőke és a munka között. Most ismét hidakat kell építeni, hidakat a nemzetközi pénztőke és a társadalmi igazságosság elvének érvényesülése, a klímakatasztrófa elhárítása és a gazdasági növekedés fenntartása, az innováció és a szociális biztonság, a megerősített külső határokkal rendelkező EU és a közösség szomszédsága között – fejtette ki Angela Merkel. A kancellár egyebek mellett arról is szólt, hogy az EPP, a CDU és a CSU Európája nem centralizált és nem bürokratikus Európa, amelyben mindent Brüsszelből irányítanak, hanem egy olyan Európa, amely büszke a sokszínűségére, amelyet az emberek az otthonuknak éreznek, és amely gazdagodásnak, és nem tehertételnek érzi a különböző kultúrákat.

Manfred Weber a rendezvényt záró beszédében megismételte a kampányban tett legfontosabb igéreteit; beszélt például arról, hogy meg kell erősíteni a külső határ védelmét, de az afrikai szomszédsággal is többet kell foglalkozni; egy Marshall-tervvel és a kereskedelmi kapcsolatok elmélyítésével kell segíteni a kontinens országainak fejlődését. Ezzel kapcsolatban Weber elmondta, hogy az általa vezetett Európai Bizottságban külön uniós biztosi tisztséget hozna létre az EU Afrika-politikájának megvalósítására. A CSU-s politikus legfőképpen a szélsőségek elutasítását sürgette a választóktól. Nem baloldali és nem jobboldali nacionalista, hanem konstruktív és a társadalmi, politikai középre támaszkodó EU-t kell építeni – hangoztatta az EPP csúcsjelöltje. A pártcsalád támogatóinak az utolsó percig küzdeniük kell azért, hogy a populisták és nacionalisták ne tudják tönkretenni az EU-t – mondta Manfred Weber.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: welt.de

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.