
Merkely Béla professzor szerint jelenleg nem kell harmadik oltás a kínai vakcinából. A professzor azt mondta, hogy a vakcinák ellenanyagszinttől függetlenül, mindenkinél kialakítják a védettséget – írta a Magyar Nemzet. Merkely Béla azt mondta, hogy a Sinopharm-vakcinák beadása után az ellenanyag szintje akár a több százszorosa is lehet annak, mint ami egy fertőzöttséggel szerezhető meg. A Semmelweis Egyetem rektora közölte: náluk sem találtak olyan kínai vakcinával beoltottat, akinél ne mutatták volna ki két dózis beadása után az ellenanyagot.
Merkely Béla professzor a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy minden oltás sokkal erősebb immunválaszt vált ki, mint maga a betegség, ami a kínai oltóanyagra is igaz; ezt az egyetemen végzett laboratóriumi mérések is igazolták. A professzor azt mondta, hogy a Magyarországon alkalmazott hatféle oltóanyag teljesen eltérő technológiával készül, a kínainak a legenyhébb az oltási reakciója, és mivel teljes elölt vírust tartalmaz, a különböző vírusvariánsok ellen a Sinopharm adja a legszélesebb immunitást.
A szakember az oltóanyagok közötti különbségek tudományos hátterét ismertetve elmondta: jelenleg hatféle különböző vakcinát alkalmaznak Magyarországon, viszont ezek az oltóanyagok teljesen más technológiával készülnek, így egyszerre egy oltás nem tud mindenféle előnyt biztosítani. Tájékoztatása szerint a Pfizer és a Moderna egy teljesen új, a világon először decemberben alkalmazott, úgynevezett hírvivő RNS (mRNS) alapú oltóanyag, amely a koronavírus tüskefehérjéjének egy része ellen termeltet ellenanyagot azáltal, hogy a tüskefehérjének az adott részére vonatkozó információt viszi be a szervezetbe és épít föl fehérjét. Ezt követően – folytatta – vannak a vektor típusú oltóanyagok, ilyen a Szputnyik V, az AstraZeneca és a Janssen, amelynek az a lényege, hogy a nem fertőző, különböző adenovírusba beleteszik a tüskefehérjének az információját, a szervezet pedig ez ellen a tüskefehérje ellen termel ellenanyagot.
A rektor szerint jelenleg sem a Sinopharm, sem a Pfizer esetében nincs szükség harmadik dózisra. Merkely Béla közölte, hogy nincs egyenes arányosság a védettség és az ellenanyag szintje között. Az ellenanyagszinttől függetlenül a vakcinák felvétele után mindenkinél kialakul a védettség, vagyis azoknál is, akiknél alacsonyabb ellenanyagszintet mutatnak ki – írják.
Merkely szerint egyes médiumok és a közösségimédia-felületek sajnálatos módon néha elbizonytalanítják az embereket egyes vakcinákkal kapcsolatban – leggyakrabban az AstraZeneca- és a Sinopharm-oltásokat veszik célba –, amelynek következtében az emberek megfeledkeznek ezen vakcinák előnyeiről. Kiemelte, hogy a kínai vakcinának a legenyhébb az oltási reakciója, és mivel teljes elölt vírust tartalmaz, a kínai vakcina a vírusfehérjének teljes spektrumában véd, ami azt jelenti, hogy a különböző vírusvariánsok ellen a Sinopharm képes megadni a legszélesebb immunitást.
Forrás: Magyar Nemzet. Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Kovacsics Rémusz
2021-05-05 at 18:55
A MAGYAR TUDÓSOK bármikor vannak annyira jók, mint a nyugatiak, ha nem jobbak!
Mi a bisztosíték, hogy csak azért, mert nyugati, már jobb is?
Lássuk csak a demokráciát! DDD.
A nagy ámerikában még a halottak is szavazhatnak, a genderbirkák úgy szaporodnak akár a kóbor kutyák, akkor most mi is az igazság kéremszépen??
Nehogymán a csillár szaporítsa a nagymamát, mert frankón berosálok!!!
A lipsi genderbirkákat kikell ciánozni, és jó méjre elásni, de legalább 1000 méter méjre!
Leopard
2021-05-05 at 12:34
Gulyás Maci kérje meg őket hogy necsinálják a bizonytalanítást. Aztán legyen megvitatva Nagy Józsival hogy a bizonytalanítás bizonytalanítás- e? Szerinte nem. Ezen legyen 15 perc vita.Annyira jó ez a polgári demokrácia. Nem csoda hogy Adolf is kedvelte.
Leopard
2021-05-05 at 12:14
De hol van Gulyás Maci?
Leopard
2021-05-05 at 12:12
Bizonytalanítanak? Pl. Portfolio.hu? Ja. Tényleg. És mit csinál a jámbor kormányka? Csak nem nyafog? Azt a polgári mindenit neki. Hát nem csodálom hogy anno 2 választást is elvesztettek….Szerintem Dömõtõr morcizzon be.Hogy- most már aztán nem már – na már. Erre van kiképezve. Gulyás Maci kérjen valamit.
Biológus
2021-05-05 at 11:55
Tudom, hogy nem lehet mindenki biológus, azon belül is molekuláris biológus, genetikus, immunológus, stb.
De ma már rengeteg lehetősége LENNE BÁRKINEK, hogy alaposan utána nézhessen annak, amit állít!
Miért kell butaságokat, vagy még inkább, hazugságokat terjeszteni? Azért, mert valaki ezt olvassa egy külföldi oldalon, még egyáltalán nem biztos, hogy igaz! Sőt! Legalább egy kis gyanakvással élne, mielőtt terjeszti!
A “Pfizer” (amúgy Pfizer-Biontech, utóbbi német cég) vakcinával kapcsolatban csak annyit, hogy két MAGYAR kutatóé: Karikó Katalin és Pardi Norbert, és egy amerikai az érdem, hogy létrehozták! Legalább a magyarokra legyünk büszkék!
NEM MÓDOSÍT GÉNT, NEM DNS-alapú, mint a vektor-vakcinák (A-Z, Sputnik), hanem pár nap alatt (3-6) lebomló mRNS-t visz be.
NEM 1 év alatt fejlesztették ki a technikát, már 2017-ben volt teljesen hasonló vakcina a Zika-vírus ellen
https://www.nature.com/articles/nature21428
És így tovább, a végtelenségig lehetne folytatni…aki akarja, használjon másikat, de ne ócsárolja a “2/3” magyar találmányt! Egyébként Karikó katalin jelenleg Magyarországon van, hétfőn tartott előadást az Akadémián, mindenki megnézheti, nagyon tanulságos, szép előadás!
Joris
2021-05-05 at 11:46
Tisztelt egon samu, írja hozzászólásának végén:
“Vajon magyar médiák miért nem közlik a már közismert súlyos mellékhatásokról szóló tanulmányokat?”
Nosza tisztelt uram! Itt a vissza nem térő alkalom, hogy ezeket a “közismert” tanulmányokat a súlyos mellékhatásokról közkinccsé tegye. Ide bemásolhatja a A SZERZŐK NEVÉVEL, TUDOMÁNYOS FOKOZATUKKAL EGYÜTT a linkeket, de egy hozzászólásban csak egyet, hogy átjöjjön!
TOVÁBBI KÉRÉSEM, HOGY A SARLATÁNOK, ÁLVIROLÓGUSOK, KURUZSLÓK, HAZAI-KÜLFÖLDI MOSLÉKOKOSOK BUTASÁGAITÓL KÍMÉLJEN MEG BENNÜNKET!!!
csakafidesz
2021-05-05 at 10:31
A Sinopharm az egyetlen oltóanyag amely bevált, kipróbált 100 éves alapon nyugvó technológiára épült. Nos az RNA (csak minálunk RNS) alapokra helyezett, genetikai beavatkozással operáló oltások a veszélyesek, mint pl. a Pfizer. Ezek valóban kísérleti oltások és akik kapták azok kísérleti nyulak. Én soha nem fogadtam volna el a vírust létrehozó amerikaiaktól az oltóanyagot. Inkább a kínai vagy az orosz oltást. Szerencsére mind a kettő kínait megkaptam.
Gáspár Anette
2021-05-05 at 09:59
A baloldali oltásellenességtől az összeesküvés-elméletekig
Elég lenne védekezésnek a maszk, a távolságtartás és a kézmosás Varga-Damm szerint
https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20210505-a-baloldali-oltasellenessegtol-az-osszeeskuves-elmeletekig
Varga-Damm, az ügyvédi kamara által felfüggesztett veszprémi újnyilas barom.
gyozo2018
2021-05-05 at 09:58
egon samu2021-05-05 at 09:47
Te genderidióta.
Gáspár Anette
2021-05-05 at 09:57
Az általános iskolai párttitkár anyuci méltó utóda, a vérmes hülye Varga-Damm.
egon samu
2021-05-05 at 09:47
Úgy tünik Merkely úr már eleget keresett a kétszeres vakcinázással.
Aki veszi magának a fáradtságot és megolvassa a Pfizer és más gyártók oldalain a közleményeket az megtudhatja, hogy ezeket az anyagokat nem oltásként hanem “kísérleti génterápiaként” engedélyezték eddig mindenhol. Mert a géninformációkkal való ügyeskedés egészen új módszer és még a gyártók sem ismerik a hatását. A mellékhatásokat meg még kevésbé.
Vajon magyar médiák miért nem közlik a már közismert súlyos mellékhatásokról szóló tanulmányokat?
Sclerotic
2021-05-05 at 09:18
A szomorú az, hogy él Magyarországon egy igencsak furcsa népcsoport – talán a liberálfasiszta a legtalálóbb jelzőjük – amelyik nem Merkely professzornak hisz, hanem a “hatalmas tudású főgyűlölködőknek”! Lásd: Bolgár György főinfektológus professzor és hasonszőrű barátai…
Nahát
2021-05-05 at 09:17
Köszönöm dr. Merkely Béla tájékoztatását. Mostanában megint nagyon elkezdte fúrni az ellenzék a Sinopharm vakcinát, abban reménykedve, hátha mégis el tudják húzni a járványt. Sinopharmot kaptam, minimális ízületi fájdalmon kívül semmilyen oltási reakcióm nem volt, és nagyon örülök, hogy a védettséget ilyen könnyen is meg lehet szerezni!
Feri
2021-05-05 at 09:03
Nos, erre céloztam korábban, amit a professzor úr mondott.
Legjobb a Sinopharm!
ERZSI
2021-05-05 at 08:34
Ezeknek moslékoknak csak a mások munkájának és eredményének a megkérdőjelezése a főfoglalkozása, elsősorban politikai alapon, mert ők a politikából élnek, nem munkából. Ezért van ekkorra ellentét, mert ezek pofázásból akarnak jól élni. Gyakorlati dolgokra és értelmes – egy nemzetnek, egy emberöltőnek a sorsa iránt érzéketlenek – megoldásokra alkalmatlanok, csak az élősködés a társadalom nyakán!
Pepe
2021-05-05 at 08:19
Merkely professzortól kaptunk végre egy szakszerű tájékoztatást a vakcinákról.
Magyarországon a lakosság nagy része kínai vakcinával lett beoltva, így bízhatunk a mutációk elleni nagyobb védettségben is.Megnyugtató ezt egy magyar szakembertől hallani.
Szilárd Csaba
2021-05-05 at 08:19
Sajnálom, hogy a cikk címébe bekerült a “jelenleg” szó, ez ugyanis azt sugallja, hogy ma még igaz, de lehet, hogy holnap már nem. Ehhez képest – számomra legalább is – nagyon megnyugtatóm az utolsó mondat.
béka
2021-05-05 at 08:14
Merkely professzornak kell hinni, nem kell elbizonytalanodni a kinai oltással kapcsolatban.
w
2021-05-05 at 08:06
A moslék koalíció pártkatonái, parlamenti képviselői és újságírói között szép számmal meglévő “Nemzetközi hírű” “nagynevű virológusai” szerint a kínai vakcina nem jó, de én inkább a magyar egészségügyi szakembereknek hiszek!