Pesti Srácok

Mi kérdezünk – Horváth József: Európa az utolsó utáni figyelmeztetést kapta az izraeli konfliktus által, hogy elkerülje az iszlám terrorizmus pusztítását

Háborúból háborúba sodródik a világ, az orosz–ukrán konfliktust követően egy bestiális kegyetlenséggel zajló izraeli–palesztin háború bontakozott ki az elmúlt napokban, amikor a Gázai övezetből elképesztő mértékű rakétaeső zúdult Izraelre, majd meglepetésszerű támadást indított a Hamász, amely során több ezer harcos lépte át az eddig biztonságosnak ítélt határt. Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója volt a PestiSrácok.hu Mi kérdezünk című műsorának vendége, aki a két háborús gócpontról, és a nyugat-európai ébredés utolsó utáni pillanatának lehetőségéről is beszélt. Horváth elmondta, hogy mindenképpen kérdéseket vet fel a palesztin támadás hatékonysága, a Moszad és a CIA hatalmas baklövése, akik a jelek szerint nem vették észre a Hamász készülődését. A biztonságpolitikai tanácsadó hozzátette, hogy Izrael léte attól függ, hogy gyengének mutatja-e magát, vagy minden erejével visszacsap az arab terroristáknak, amely azonban számos civil áldozatot követelhet, és újból ellenségessé teheti a viszonyt több olyan arab országgal, akikkel a zsidó állam már rendezte a viszonyt. A beszélgetés során a keresztényeket is elpusztítással fenyegető iszlamista szélsőségesek európai városokban történő ünneplése is külön fejezetet kapott, hiszen félelmetes látni azt, hogy Nyugat-Európa eltűri ezt a viselkedést a saját otthonában, és nem gondol arra, hogy a következő áldozat már saját maga lesz. Végül Horváth József az orosz–ukrán háború aktuális állásáról is elmondta véleményét. A biztonságpolitikai tanácsadó leszögezte, hogy az oroszok vélhetően több tartalékkal rendelkeznek mind lőszerutánpótlás, mind személyi háttér tekintetében, míg az ukránok egyre jobban kimerülnek, ez pedig eldöntheti a háborút. Nézzétek meg az érdekes beszélgetést!

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.