Kulcsár Edina cégeinek árbevételei egy év alatt hatalmasat ugrottak. Az egykori szépségkirálynő két cége együttesen mínusz négymilliós adózott eredményről „nőtt” a csaknem 126 millió forintos eredményre – adta hírül ma az Index. Az üzletasszony, szépségkirálynő, influenszer, feleség a május végi határidőt megelőzve máris közzétette cégei beszámolóját, amelyek az Opten adatai szerint bámulatos növekedésről árulkodnak. Kulcsár Edina két fő vállalkozásának ugrásszerűen megnőtt az árbevétele az egy évvel korábbihoz képest.
A Világgazdaság beszámolója szerint az Edina Kulcsár Kft. árbevétele több mint hatszorosára ugrott a 2021-es évhez képest 2022-ben, 13 millió forintról több mint 81 millió forintra. Az adózott eredménye is jelentősen javult, és a 2021-es mínusz 4,8 millió forint után tavaly már 57,5 millió forintról tudott beszámolni a vállalkozás. A javuló eredmények ellenére azonban Kulcsár Edina nem vett ki osztalékot, még a másik cégéből, a Beauty Station Europe Group Kft.-ből sem. A fodrászattal és szépségápolással, valamint csomagküldéssel foglalkozó cég még az előző vállalkozásánál is jobban teljesített, hiszen árbevétele 2021 után 88 millióról 143 millióra emelkedett, adózott eredménye pedig a szerény 727 ezer forintról egészen 68,4 millióig ugrott.
Na de mi a baja a gyűlölködőknek Kulcsárral?
Kulcsár Edina elég megosztó személyiség a közösségi médiában, amit főként magának és a posztjainak köszönhet. Az egykori szépségkirálynőből akkor kezdett el viszonylag tömegesen kiábrándulni az internet népe, amikor nagy hirtelen bejelentette válását a Csuti nevezetű férjével, akivel két apró gyermeket neveltek, majd ezt követően alig egy hónap után a nagy nyilvánosság elé tárta új szerelmét, az addig sokak számára ismeretlen G.w.M-et. A bejelentést követően pedig nem sokkal már Edina terhességét is bejelentette a pár.
Mindez persze nem érdekelne senkit, ha az influenszer szépségkirálynő nem haknizta volna tele a közösségi médiát az előző férjével, majd a mostanival, a szerelem fontosságával, és a többi, és a többi. Kulcsár Edina volt talán az első olyan influenszer a maga 684 ezer Instagram-követőjével, aki lebukott a közösségi médiában bemutatott tökéletes élete teljes hazugságával. Az egykori szépségkirálynő addig mutogatta a tökéletes életét a tökéletes férjjel, szép gyerekekkel, míg magára vonta a magyarok figyelmét, majd pár évvel később az egész általa felépített mesterséges világ összeomlott, miután rájött, hogy exférjével nem ugyanaz a szeretetnyelvük. Igen, ezzel indokolták.
Aztán ezt követően beindult a gyűlöletcunami az influenszer ellen, amikor az új kapcsolatával azonnal címlapra került, teleposztolta a közösségi felületeit a friss szerelmével. Jöttek a Gucci-ruhák, a sarokban ülés és a furcsábbnál furcsább megnyilvánulások.
Jól állunk az előkészületekkel. Megvan már a babakocsink, ami Márk kérésére arany és fehér színű. Én szolidabbat választottam volna, de engedtem a férjemnek, és egyébként nekem is tetszik
– magyarázta legutóbb a szépségkirálynő születendő gyermekének babakocsijával kapcsolatban, aki azt is elmondta, hogy a baba ruhái is ezt a vonalat képviselik majd. Márk – vagyis a férj – szeretett volna már most Gucci-ruhákat vásárolni a picinek, de Edina ezt feleslegesnek tartja ebben a korban, hiszen nagyon hamar nőnek ilyenkor a babák.
Arról nem is beszélve, hogy Edina a két, bőven 10 év alatti kisgyermekét is előszeretettel fotózgatja és tárja a nagy nyilvánosság elé, ami sokak számára visszás lehet. Számtalan példát lehetne hozni Edina érdekes megnyilvánulásaiból, de a cégek számai alapján ez sem veti vissza a népszerűségét.
Mindenki Kulcsár Edina akar lenni?
Ahogyan már említettem, a megosztó szépségkirálynőt közel 700 ezren követik az Instagramon. Neki van az egyik legnagyobb követőbázisa Magyarországon, bulvárlapok és a Reddit subjai is naponta hozzák a legfrissebb híreket róla. Bár rengeteg a negatív vélemény, Kulcsár Edina hírértéke egyelőre megkérdőjelezhetetlen. Tök mindegy, mit posztol, mit mond, azt megírják, beszélnek róla, tehát bevételt hoz neki. És ezzel nem is feltétlenül van probléma. A probléma ott kezdődik, ha elhiszik neki és elhiszi magának azt, amit a közösségi médiában közvetít magáról. És ez nemcsak Kulcsár esetében van így. Az influenszerek élete egy kirakat, erre számtalan példát fel lehetne sorolni. Ne hagyd magad becsapni, Edina meg gazdagodjon csak, ha ez a látszatélet neki megfelel.
Puncius Pinatus
2023-04-30 at 11:27
Tőlem éhen pusztulnának a sok celebbel együtt!
PG
2023-04-29 at 17:30
Ezek a celebek önmagukat mutogatják és van egy birkanyáj, aki ennek bedől, mert szellemileg ugyanazon az alacsony szinten van.
Ha nekik ez jó, hát fizessenek. Egyébként nem is tudom, hogy mit néznek rajtuk, amikor már mindenük műtött, plasztikázott. Például elhíresült az a tévhit, hogy a férfiak csak a nagy melleket szeretik. Erre minden cafka rohant a plasztikai sebészhez és mindenféle hólyagot oda operáltattak, mint például Zalatnai Sarolta is. A szájukat undorítóan kivastagítják, szintén plasztikai sebészek segítségével… Pedig igazán csak a természetes szépség a vonzó.
Theo
2023-04-29 at 16:19
Ugyan ki tudja leellenorizni, hogy tényleg mennyi a követő és azok hol is vannak a világban pontosan. Egyáltalán élőlények e, vagy gép csinálja.
Tudtommal ilyen lájkolo”csapatot” venni is lehet.
Tényleg lehet ez pénzmosás, vagy a hirdetők becsapása, vagy mindkettő.
A nézők nem érdekelnek, aki ezt önként követi, annak úgy kell….
Valaki
2023-04-29 at 16:07
Bástya elvtárs, igazad van!
TS
2023-04-29 at 15:00
Ja, most már értem, egy csúti van a háttérben!
Nagy Péter
2023-04-29 at 14:08
Pénzmosás? Mert az elég sanszos.. meg ÁFA…
És most csináljátok a reklámot a lotyónak…
TS
2023-04-29 at 13:31
khm, én sem, csak azok, akik ezt az oldalt nem olvassák.
Bàstya elvtàrs
2023-04-29 at 13:07
Nekem a bajom az emberekkel van. Màr a név is sokatmondo: követö.
Mi a f@sznak “kövessek” bàrkit is a neten, vagy akàr a valo vilàgban?!
Ennek a 700.000 embernek nincsen önàllo gondolata, vàgya, terve, vagy àlma?!
Elég szomoru.
Én mindenesetre élem a SAJÀT ÉLETEM, és azt csinàlok amihez kedvem van. És nem a neten, hanem a kinti, valos vilàgban.
Én nem követek senkit.
gyurcsányiviktor
2023-04-29 at 12:31
bitch !
khm
2023-04-29 at 12:26
Én ugyan nem teszem gazdaggá az influenzásokat,vagy miket. Azt sem tudtam,hogy ez a nő létezik. A cégeiről,depláne nem tudtam.
De most legalább fel lett hívva a figyelmem rá. 🙂