Persze, részben ismerjük a választ: be akarják szorítani, le akarják nyomni Oroszországot, örökre megállítani gazdasági közeledését a kontinens nyugatabbi részéhez. Ennek a közeledésnek a kiteljesedése véget vetett volna nemcsak az Egyesült Államok európai gazdasági hegemóniájának, hanem Európai katonai fenyegetettségének is. Ezzel gyakorlatilag okafogyottá téve a NATO-t, így nem csak gazdaságilag, de védelmileg is függetlenné téve Európát az USA-tól.
Még nagyobb távlatokban akár létrehozva egy olyan európai-orosz szövetséget, amely már világhatalmi státuszt jelentett volna, az USA egyértelmű konkurenciájaként. Egy Kína azonban elég volt nekik; még egy hasonló felemelkedést nem nézhettek tétlenül. A saját szempontjukból végül is érthető.
Nagyon sokszor elhangzott már, hogy mindehhez rendkívül aljas módon felhasználták az ukrán népet. Egy végtelenül korrupt ország kiszolgáltatott lakosságát. Hogy az utolsó ukránig harcol az Egyesült Államok Oroszország ellen. Mint ahogy az is sokszor elhangzott már, hogy ebben a háborúban kétségtelenül Oroszország volt a támadó fél, és a katonai agresszió, mint ahogy más esetekben, úgy most is elítélendő.
(Zárójel: elítélendő lett volna Irak vagy Jugoszlávia bombázásánál is, de ugyebár ott az USA támadott, tehát azok jó bombák voltak, „morál” felirattal.)
Ellenben Oroszország nem támadta volna meg Ukrajnát, ha az USA nem lázítja (és szereli) fel az ukrán hadsereget. A terv az volt, hogy nekivezetik Oroszországnak, Oroszország azonban megelőző csapást mért – ahogy az USA is nevezte Irak megtámadását. Persze ezeket a gondolatokat bizony, ma tilos kimondani. Mert aki megkockáztatja, arra lecsap a Nyugat hatalmas morális bárdja, szent inkvizíciója. És rásüti a bélyeget: putyinista! És ezzel a mérhetetlenül primitív, ócska hangulatkeltéssel emberek millióit lehet hergelni. Akár egymás, akár a valóság ellen. Ahogy azt teszi is a nemzetközi globalista hálózat és itthoni kitartottjai; a politikusok és a balos propagandasajtó.Nagy jóindulattal persze feltételezhetjük, hogy akiket ezeket a szlogeneket pufogtatják, naivak és jó szándékúak, jót akarnak az ukrán népnek. De ahogy Bertold Brecht is mondta (bár vannak, akik szerint Kurt Tucholskytól származik eredetileg): „a jó ellentéte a jóságos”. Amikor valakinek nagyon látványosan, a külvilágtól erény-pontokat begyűjtve „segítünk”, az valójában káros számára.
Ukrajnát fegyverekkel telepakolni látszólag nemes cselekedet, hiszen ezáltal meg tudja védeni magát az orosz invázióval szemben. És ez hihető is – főleg ha valaki a fősodratú nyugati média szalagcímeit nézi, vagy a megfelelő politikai szalonok által kanonizált beszélő fejek papagájkommandót hallgatja. Az általuk vázolt – és lássuk be: meglehetősen hatékonyan, fullba tolt – alternatív valóságban Ukrajna továbbra is a szabadságharcát vívja. És ebben a szabadságharcában – szintén az alternatív valóság szerint – önzetlenül segíti őt az Egyesült Államok (és annak csatlóssá redukált egykori szövetségesei). Az az Egyesült Államok, amely rakétabázisok telepítésével, bástyaként használja Oroszország érdekszférájának szétzilálására, hanem ráadásul amerikai cégek és milliárdos tulajdonosaik felvásárolták Ukrajna termőföldjének nagy részét is. Így aztán végképp érthető a saját szempontjukból, hogy miért ragaszkodnak ennyire Ukrajnához.
De mondom, ezeket már mind sokszor, sok helyütt elmondták jó páran, akik akár a népszerűtlenséget, a megbélyegzést is vállalják, de ragaszkodnak a valósághoz. Nemigen találkoztam még azonban az alábbiakkal, ami szerintem egy harmadik, nagyon fontos ok. Ez pedig Törökország. A NATO-tagállamok közül Törökországnak van (természetesen az Egyesült Államok után) messze a második legnagyobb hadserege. A fegyvereket, harcászati járműveket,stb. (és nem utolsósorban a nukleáris kapacitásokat) tekintve Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország ugyan valamivel erősebb, de a NATO európai haderejének érdemi részét, a katonaság létszámát tekintve, Törökország adja. Majdnem annyi katonája van, mint a másik három országnak összesen. Akár csak az aktívakat nézzük (510 vs. 425 ezer), akár a tartalékosokkal és a paramilitáris egységekkel együtt(950 vs. 780 ezer). A – vélt vagy valós – orosz fenyegetettséggel szemben Németországot, Hollandiát, de Romániát vagy épp minket is, jelentős részben török katonák védik, védenék meg.
Törökország azonban már jó ideje nem tekint érdemi veszélyként Oroszországra. Kifejezetten jó kapcsolatokat ápolnak. És ez az egyre javuló viszony furcsa módon épp egy orosz vadászgép törökök általi lelövése óta datálható; 2015 november 24-én, Szíria fölött. Amiért Erdogan aztán bocsánatot is kért 2016 nyarán. Valószínűsíthető, hogy valamikor leültek Putyinnal, és megbeszélhették, hogy sokkal több közös érdekük van (többek között Szíriában is) egymással, mint ellentétük. Azóta Törökország számtalan alkalommal volt kritikus, akár renitens is a NATO központi döntései kapcsán. Törökország egyre inkább kifelé tekint a NATO-ból; szerintem még annál is sokkal jobban, mint amennyire ez a felszínen látszik. És ha ez valós, azzal nyilvánvalóan az Egyesült Államok is tisztában van. Ha pedig Törökország kilép, akkor a NATO hadba fogható személyeinek száma nagyjából harmadával csökken. Ez bazi sok.
Ehhez képest a svéd és finn NATO-tagság egy fingás a szélben. (Finnországé a nagyobb fingás; bizonyára az Oroszországgal közös hosszú határ miatt egész pofás, 292 ezer fős a seregük – bár a nagy részük, 250 ezer csak tartalékos. A svédeké mindösszesen 50 ezer, a fele hivatásos, fele paramilitáris; tartalékos náluk nincs is.)
És akkor ehhez képest Ukrajnának összesen – tsh-tsh-tsh – 1 millió 200 ezer katonája van (ebből 900 ezer tartalékos). Törökország kiesésével tehát a NATO Ukrajnával tudná pótolni a hiányzó tűzerőt – de legalábbis a létszámot. És valahogy erről a szempontról mintha elfeledkeznénk; legalábbis én nem láttam, hogy bárhol szó esett volna róla.
Miközben tehát az Egyesült Államok európai hegemóniájának megőrzéséért (és Oroszország meggyengítéséért) küzd, addig a NATO kis túlzással a puszta létéért. De legalábbis európai relevanciájáért. Ezért az sem számít, ha Ukrajna, mint ország megszűnik, elpusztul, élhetetlenné válik, lerombolják, a lakossága elmenekül… a katonái ottmaradnak. Egy-két százezer esetleg ugyan meghal közülük, de majd kiképeznek, behívnak újabb tartalékosokat. A NATO számára Ukrajna valóban „befektetés”, ahogy Zelenszkij fogalmazott az amerikai kongresszusban mondott beszédében. Egy „katonakeltető”. Amire elengedhetetlenül szüksége lesz, amint Törökország beint…
Vezető kép: Romok Bahmutban, a távolban harcok füstje gomolyog 2023. január 20-án. MTI/EPA/Oleh Petraszjuk
Facebook
Twitter
YouTube
RSS