Pesti Srácok

Miért nem aznap volt az a másnap? - Kovács István és Sebes Gábor a Polbeatben (videó!)

Nem másnap kell kitálalni, hanem aznap, hiszen a jobboldal erénye az őszinteség - ezt vetette fel Huth Gergely és Stefka István Sebes Gábornak, a választás másnapján a kormányzatot korrupcióval megvádoló budafoki fideszes képviselőnek a PestiSrácok.hu Polbeat című műsorában, aki bevallotta: nem volt túl sikeres az akciója, mert mindenki lehurrogta. Kiderült, hogy a liberálisok azzal sem értenek egyet, aki egyetért velük, mert "a hülye fideszes az örökre hülye fideszes marad", a jobboldal pedig egyszerűen árulónak minősítette. Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint azért vallott kudarcot a kritika, mert az emberek hiteltelennek tartották. Arról is beszélt: Gyurcsány Ferenc óriás anakondaként tekeredett rá az ellenzékre és meg is fojtotta azt.

Huth Gergely a Polbeatben kifejtette, szerinte a propaganda-ellenzékkel szemben, amely bármilyen fake news-t képes terjeszteni és bármit kész elhallgatni, ha érdeke úgy diktálja, a jobboldal kibeszéli a gondokat, ezért mindent nyugodtan meg lehet vitatni már aznap, nem kell a "másnapra" várni. A választási kampány alatt is nyíltan lehetett beszélgetni például a Sajtóklubban, az országjáró fórumokon, vagy itt, a Polbeatben is az ellenzék hervadt mészároslőrincezéséről, lámpázásáról és kósalajosozásáról. Stefka István szerint a korruptozás volt az ellenzék egyetlen sikeres tevékenysége, hiszen elültették a bogarat a választók fülében, még akkor is, ha Goodfriend amerikai ügynök-ügyvivő első kirohanásai óta nem bizonyítottak be egyetlen vádat sem. - Ha valóban ilyen korrupt ez a kormány, miért él jobban az ország, mint valaha? - tette fel a kérdést Stefka István. Azért - válaszolt Sebes Gábor - mert ez a kormány valóban sokkal jobb, mint bármelyik elődje, de attól még van árnyoldala, például az irányított közbeszerzések összegründolása. Huth Gergely szerint a fideszes önkormányzati politikus akkor sem tett mást, minthogy a CTRL-C és CTRL-V gombok lenyomásával bekopizta a 444.hu legunalmasabb meséit a kiáltványába.

Kovács István szerint a kiábrándult kereszténydemokrata kávéfőző lányok esetéről van szó, akiket körbe cipel az ellenzéki média, mégsem válnak hitelessé. - Nem véletlenül peregnek le ezek a vádak a Fidesz vezetőiről - mondta Kovács Sebesnek, kijelentve: azért, mert hamisak és ezt a választók is tudják. Kósa Lajos talicskán hazatolt 1300 milliárdja, vagy a nem létező bank logójával "fotósoppolt" ciprusi számla csak mosolygást vált ki az emberek nagy többségéből. Persze vannak valós vitatémák, - tette hozzá - például Simicska Lajos megítélése, de róla sem lehet hiteles képet festeni, miután az ellenzék egy nap alatt változtatta patás ördögből európéer mártírrá.

Sebes Gábor kiemelte, ő csak azt szerette volna, ha elindul egy vita a korrupcióról, de kezdeményezése süket fülekre talált. Kovács István szerint Sebes cikke hatalmas nyilvánosságot kapott, mégsem szólt nagyot, mert a többség hamisnak vélte a vádakat. A vitapartnerek előrebocsátották, semmiképp nem akarják falhoz állítani Sebes Gábort, mint Hajós Andrással tették a Heti Hetesben, amikor 2006-ban a Hír TV-n tálalt ki, sőt arra bátorítják, hogy tartsa meg jó szokását és ha kritika fogalmazódik meg benne, írja is meg.

PestiSracok facebook image

A budafoki fideszes képviselő szerint mégis falhoz állítás történt a műsorban, amikor Stefka István és Huth Gergely szemére vetették, hogy a budapesti XII. kerület egykori polgármestereként végignézte a Hegyvidék és a Normafa kirablását, a legértékesebb ingatlanok ellopását és az olyan történelmi emlékhelyek, mint a Disznófő-forrás, vagy reformkor kultikus helyszíne, az Istenszeme Fogadó elkótyavetyélését és megengedhetetlen pusztulását. Sebes Gábor szerint a vádak félrementek, mert ő hiába volt polgármester, meg volt kötve a keze és a nyilvánosság előtt is tiltakozott a visszaélések miatt, ráadásul a Kossuth Lajoshoz köthető fogadó pusztulásáért nem a kerületi, hanem a Demszky-féle fővárosi önkormányzat a felelős.

Nézze meg a teljes adást! Polbeat minden kedden élőben közvetítve a Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből (II. kerület, Bem rakpart 53, a Margit híd budai hídfőjénél), a felvételre várjuk Tisztelt Olvasóinkat!

Készítette: László Petra és Susánszky Mátyás Pál/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.