Mintegy kétezer migráns indult útnak hétfőn a görögországi Leszboszon található, túlzsúfolt móriai táborból a sziget központja, Mitilíni felé. Útközben a “Szabadság, szabadság!” jelszót skandálták. Azt követelik a görög hatóságoktól, hogy azonnal szállítsák őket a görög szárazföldre, majd osszák szét őket az európai uniós tagállamok között.
A rendőrség többször felszólította a vonulókat, hogy forduljanak vissza a táborba, majd könnygázt vetett be – számolt be róla az ERT görög állami rádióadó. A migránsok közül sokan attól tartanak, hogy Athén visszaküldi őket Törökországba vagy a hazájukba.
A konzervatív görög kormány az elmúlt időszakban felgyorsította a menedékjogi kérelmek elbírálását és bejelentette, hogy 1200 új határrendőrt küld a görög-török határon található Marica (Évrosz) folyóhoz, valamint az égei-tengeri görög szigetekre. A kabinet azt tervezi, hogy 2020 nyaráig bezárja a görög szigeteken található regisztrációs létesítményeket, és zárt kitoloncolási központokat hoz létre helyettük.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) adatai szerint, jelentősen nőtt a Törökországból Görögország felé igyekvő migránsok száma. Míg 2018-ban alig több, mint 50 ezren érkeztek illegális úton Görögországba, 2019-ben számuk már 74 600 volt. A főbiztosság adatai szerint, az év eleje óta naponta átlagosan százan kelnek át Törökországból a görög szigetekre, ahol több, mint 41 ezer migráns él. Leszbosz, Híosz, Számosz, Lérosz és Kósz táborai túlzsúfoltak, és a helyi lakosság tüntetésekkel adott hangot elégedetlenségének. Az összesen 2840 férőhelyes móriai táborban és környékén például több, mint 19 ezer embert szállásoltak el, köztük sok kiskorút.
Eközben a ciprusi hatóságok 80 migránsra bukkantak a sziget keleti partjainak közelében. Hajójukat egy rendőrségi csónak kísérte be Larnaca kikötőjébe – értesült az RIK ciprusi állami rádióadó. A hatóságok úgy vélik, hogy Szíriából vagy Libanonból indulhattak útnak.
Rendőrségi adatok szerint, a múlt évben körülbelül tízezer migránst tartóztattak fel a sziget közelében. 2016-ban még 2936 volt számuk, 2017-ben 4582, 2018-ban pedig már 7761. Nikosz Anasztasziadisz ciprusi elnök az Európai Unió segítségét kérte az ügyben.
MTI; Fotó: MTI/EPA/Oresztisz Panajot
Lali72
2020-02-04 at 21:18
Mi folyik itt emberek???
Ide jönnek Európába,eltartatják magukat,aztán elégedetlenek lesznek,ölnek,rabolnak,kövekkel dobálják a rendőröket stb… .
Mi ez???
Aki menekül valahonnan és befogadják vagy beengedik az meghúzza magát,örül hogy élhet,zabálhat,szarhat,tehát létezik.Megköszöni a segitséget,normális esetben.
De kérdem én,ha egy magyar kövel dobál egy magyar rendőrt,vagy egy német egy német rendőrt például,akkor mi is van,pedig az állampolgár,nem menekült a hazájában.Megmondom én,börtön,sok sok év börtön.
Ezekre a kecskebaszó,bigott,genetikai hulladékokra miért nem lehet lőni,betolni a gecibe a tengerbe őket,vagy bepakolni konténerekbe,és ledobni a picsába a kibocsátó országukba.
Miért kell ezeknek a tetveknek minden dolgát,mocskát lenyelni,elhallgatni,eltusolni???
Pusztán azért mert van egy degenerált politikai elit Európában,akiknek semmi nem számit,semmi sem drága?
Azt nem tudom mennyi időnek kell még eltelnie,mennyi szülőnek kell még a gyerekét siratnia amig eljut oda Európa,és természetesen az európai emberek hogy ezeket levadásszák és likvidálják a picsába Európából,ahol tulajdonképpen semmi,de semmi keresnivalójuk nincs ezeknek a genetikai hulladékoknak.
Naprózsa
2020-02-03 at 20:16
“Követeljük!” – ez az egy szó mindent elmond a “menekültekről”.
ójaj
2020-02-03 at 15:57
Az igazi menekültek otthon maradtak és szenvednek, csak a gyáva fiatal férfiak és a terroristák indultak útnak Európa felé.
egon samu
2020-02-03 at 15:20
Aki illegálisan Európa területére bevonul és itt követelödzik, annak csak egy útja marad: vissza, vissza, vissza….
khm
2020-02-03 at 15:30
Esetleg 2 méter mélyen,bár a kolumbárium is megfelelő az urnáiknak.
Kovács Nóra
2020-02-03 at 16:22
Tökéletesen igazad van.
Kovács Nóra
2020-02-03 at 16:23
Én a hsz-met egon samunak írtam.