Pesti Srácok

Miközben Bokros Lajos sivalkodik az árfolyamesés miatt, a forint jelentősen erősödött

Miközben Bokros Lajos sivalkodik az árfolyamesés miatt, a forint jelentősen erősödött

Bokros Lajos, a szocialisták volt pénzügyminisztere kibogozta a gordiuszi csomót, hogy miért jár 330 forint felett az euró árfolyama. Azt is elárulja, mit kellene tenni, miközben azon értetlenkedik, miért nem teszi ezt a jegybank. Szerinte azért, mert a vezetői faragatlanok és felkészületlenek. Jól mutatja, mennyire helytállóak a csomagos meglátásai, hogy talán még be sem fejezte intelmei gépelését, amikor jött a friss hír, hogy a főbb devizákhoz képest ma jelentősen erősödött a forint. Talán mégsem olyan teszetosza az MNB és jól tette, hogy kivárt?

Napok óta okoz egyre nagyobb fejfájást hazánkban az európai fizetőeszköz drágulása, amely ma már 330 forint felett jár és szakértők szerint ez még nem a vége a folyamatnak. A következmények sem maradnak el, sajnos. Már bejelentették, hogy 7 forinttal drágul a benzin, de további termékekben, még az alapvető élelmiszerek árában is megjelenhet az euróárfolyam emelkedése. A kormány már kifejtette álláspontját, miszerint egyértelmű spekulációról van szó. A jegybank is dolgozik a megoldáson. Aki Soros Györgyöt és egy esetleges revansot sejt a háttérben, annak persze fóbiája van... Szerencsére kedd délelőttre olyan mértékben erősödött a forint a többi devizával szemben, hogy az még a szakértőket is meglepte. A bankközi devizapiacon 9.15-kor 330,48 forintos napi csúcson jegyezték az eurót, de 10.30-kor már csak 328,22 forintot ért. Hétfőn a forint történelmi mélyponton, 330,75 forinton is állt az euróval szemben. Na de ha mégsem oldódott volna meg a helyzet, Bokros elvtárs gondolatait is megszívlelhetjük...

Majd azon siránkozik, milyen drága lesz idén a nyaralás, amit jól megszív majd a középosztály. Ha Horvátországba indul a család, jobb, ha felkészül és 10-15 százalékkal többet visz az útra, mert a kuna árfolyama nem romlott annyit, mint a forinté.

Amire ő persze tudja a választ is.

Bokros Lajos szerint a Magyar Nemzeti Bank nem is képes arra, hogy megállítsa az árfolyam gyorsuló romlását, mivel "tehetetlen bénaságban" szenved. A baloldali politikus szerint azonnal, sőt már tegnap jegybanki alapkamatot kellett volna emelni. "Amihez tegnap elég lett volna egytized százalék, lehet, hogy holnap 5 százalékpont emelést kíván." A Bokros-vízió szerint gyakorlatilag annyi a magyar gazdasági növekedésnek, mert a magyar kormány "a saját lábába lő". Azt jósolja, hogy elsőként a társadalom vonja majd meg a bizalmat a kormánytól, amelyik nem értékeli a munkáját és elherdálja az összekuporgatott megtakarításait. Aztán a külföldi befektetők jönnek.

Majd megjegyzi, hogy ő időben szólt, immár harmadszor, és a nép felelősségre vonja majd a kormányt, ha nem követi a tanácsot és hozzájárul Magyarország romlásához. Az MNB alelnöke a minap az ATV kérdésére azt mondta, rengeteg szereplő van a forint-euró árfolyam mögött, nagyon nehéz őket szétválasztani.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy ebben az irányadó a Monetáris Tanács június 19-ei közleménye és az azt alátámasztó inflációs riport. Hozzátette, a piac - tehát a kereslet és kínálat - függvénye, hogy a Jegybank mikor látja szükségét a beavatkozásnak.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.