Minden idők legfontosabb helyreigazítását adta közzé ma Apáti Bence és az őt szemléző Mandiner.hu. A helyreigazítás tartalmi része annyiból állt, hogy Apáti Bence töredelmesen beismerte: Jakab Péter nem a felvidéki, hanem a délvidéki magyarok ellen folytatott kismagyar, bendősoviniszta uszítást.
Mint azt korábban mi is megírtuk, egy andalítóan ostoba posztban Jakab Péter, az egykorvolt radikális, mára szélsőbalossá, az ellenzéki összefogás szükségtelen alkatrészévé optimalizált párt elnöke is felült a Gyurcsány-Szabó Tímea által vitt gyűlöletkisvonatra. Olyan hévvel kezdett a határon túli magyarok ellen izgatni, ahogy azt a legsötétebb gyurcsányista politikusok csinálták a legsötétebb gyurcsányista években, a kettős állampolgárságról szóló népszavazás idején, amikor az összes határon átnyúló magyar-magyar kezdeményezést átszámították paprikáskrumplira és fillérbaszó aljassággal mutogattak a proletariátus zsebére, amit a székelyföldi és délvidéki magyarok ürítenek ki a létezésükkel. Jakab Péter csak a délvidéki magyarok ellen uszított: azt kifogásolta, hogy neki, a nép egyszerű gyermekének kellett két doboz sebészi maszkot kiszállítania egy kórházba, mert a kormány ezeket az eszközöket Horvátországnak és Szerbiának adományozta. Mindezt akkor, amikor már bőven rendelkezésre álltak a védőfelszerelések, de mivel neki csak április 21-én sikerült végrehajtania a beszerzést, ezért kissé idejétmúltan kellett eljátszania a megmentőt. Mondhatnánk, Jakab nem az a típus, aki délután érkezik a disznóvágásra, majd szójakolbászt követel, hanem az, aki hetekkel később óbégat, hogy őt átverték, nincs is disznóvágás, de ő volt annyira okos és ügyes, hogy beszerzett parizert. (A hülyék, vagyis Jakab Péter és a cselédsajtó kedvéért szögezzük le: ez sem volt antiszemita megnyilvánulás, a miniszterelnök Karácsony poénját folytattuk csak – a szerk.)
E poszt kapcsán szólalt meg Apáti Bence, aki elkövette azt az eget verő hibát, hogy nem délvidéki, hanem felvidéki magyarokat írt. A felvidéki magyarok ellen pedig tényleg nem uszított Jakab, ezt írjuk a javára. Ma jóvátette a hibáját: egy közleményben elismerte, hogy Jakab Péter nem uszított a felvidéki magyarok ellen, a délvidéki magyarok ellen uszítot
¯\_(ツ)_/¯
(A nyitóképen Jakab Péter látható, amint április 21-én úgy tesz, mintha az egészségügynek az ő maszkjaira lenne szüksége.)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS