Pesti Srácok

„Mindössze” a cég valódi vezetőit hagyta ki az OLAF az Elios-ügyről szóló kampányjelentéséből

„Mindössze” a cég valódi vezetőit hagyta ki az OLAF az Elios-ügyről szóló kampányjelentéséből

Az ellenzéki propagandasajtó nagy örömmel és persze hazugságokkal kezdett foglalkozni az OLAF-jelentéssel, vagyis, hogy Brüsszel vizsgáltatni akarja az uniós közvilágítási programot, és így az Eliost is. Azonban túlságosan hamar örültek a tehetetlen ellenzéki pártoktól az aktív politizálást átvett ellenzéki médiumok: a vizsgálandó időszakban az Elios a Közgépé volt, azaz Simicska Lajosé. A teljesen egyértelműen a magyar választási kampányra időzített brüsszeli (kampány)jelentés rengeteg tévedést tartalmaz, Simicskáék szerepét és kizárólagos befolyását elhallgatták, ráadásul a kifogásolt technikai problémák sem igazak.

Az ellenzéki propagandasajtó minden erejét beveti, hogy az Elios-ról szóló OLAF-jelentést a miniszterelnök elleni támadásra használja fel, csak éppen azt „felejti” ki, hogy az Elios többlépcsős tulajdonosi szerkezetben, az E-OS Energiakereskedő Zrt.-n keresztül Simicska Lajosé volt a visszaélések idején. Az E-OS ráadásul Áfra Barnabás személyében speciális jogosítvánnyal rendelkező tagot delegált az Elios igazgatóságába, aki közvetlenül is köteles volt jelenteni a Közgépnek, vagyis Simicskának, aki így gyakorlatilag kézivezérléssel tudta irányítani az Elios ügyeit.

Az Elios Simicska befolyása alatt szerepelt eredményesen a Hódmezővásárhelyen és a Pakson kiírt tendereken és az uniós fejlesztési forrásokból zajló 2012-es KEOP projektek támogatói döntései is mind ekkor születtek. Ugyanakkor a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) 2012-es kiírásában összesen 215 pályázat kapott támogatást épületenergetikai fejlesztésekre és a közvilágítás energiatakarékos átalakítására, ebből 38 szólt a közvilágítás korszerűsítéséről, és az Elios Zrt. ezeknek jóval kevesebb, mint a felében, 17 pályázatnál nyert. A 2014-es KEOP kiírásban pedig már az Elios a nyertes pályázatok egyötödében vett csak részt, ezek közül is több esetben konzorciumban.

Tiborczot érdekesebbnek találják az igazi vezetőknél

PestiSracok facebook image

Az Elios-ügy egy tipikus brüsszeli kampányjelentés, hiszen maga a program még 2009-ben, Bajnai Gordon miniszterelnöksége alatt indult a városok többségében elavult közvilágítás korszerűsítésére. A 117 várost érintő programban az Elios csak a települések egyharmadában nyert. A tendereket ráadásul korábban is vizsgálták, de akkor még nem volt kampány, ezért mindent rendben találtak. Az OLAF éppen a magyarországi országgyűlési választásokra időzítette a jelentés kiadását, az érintetteket viszont nem volt hajlandó eddig meghallgatni. A jelentésben rengeteg tendenciózus pontatlanság és elhallgatás van, például a valódi vezetőket, Erdei Bálint IT elnököt és Áfra Barnabást, a Közgép képviselőjét meg sem említi. Tiborcz István soha nem volt az Elios többségi tulajdonosa, sőt első számú vezetője sem, az Eliost egy igazgatóság vezette, melynek elnöke Erdei Bálint. Egészen addig, amíg Tiborcz nem lett a miniszterelnök veje, a közvilágítási program senkit sem érdekelt.

Kitört a kampány, úgyhogy inkább mégsincs rendben

A támadásokat egyszer már kivizsgálták, volt nyomozás és lezárták, most pedig a kampány nyitányán újrakezdik. Az OLAF meg sem hallgatta Tiborcz Istvánt a nagy sietség közepette, pedig jogi képviselőjén keresztül kérte a meghallgatását. A jelentés számos elemében csúsztat is. Például vádolják Tiborcz Pétert azzal, hogy a pályázatok kiírása során az NFM-ben dolgozott, ám kiderült, hogy nem igaz, a vizsgálat képviselője maga ismeri el, hogy megalapozatlan sajtóhírek alapján dolgozott. Mégsem vették le a nevét a jelentésről. A jelentés csak Tiborcz Istvánnal foglalkozik, aki mindössze egy évre vásárolt 50 százalékos tulajdonrészt, amit aztán tovább is adott, és soha nem írt alá egyetlen szerződést sem az önkormányzatokkal.

Az ügy ITT olvasható részletesebben.

A Jobbik újra feltette a korruptozó „monnyonle” lemezt, Szilágyi György, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője személyeskedő hangnemben, Orbán Viktort korrupt gazembernek nevezve jelentette ki, hogy a miniszterelnök a legnagyobb felelőse a „Magyarországot megkárosító korrupciós csalássorozatnak”, amely szervezett bűnözés gyanúját is felveti. Szilágyi szerint le kéne mondania a miniszterelnöknek, és természetesen ötlete is van, ki lenne jobb helyette: „Vona Gábor, a tisztakezű politikus, aki rendet fog tenni az országban.”

Az MSZP bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalás miatt feljelentést tett az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) Elios Innovatív Zrt.-t érintő jelentése alapján – közölte Harangozó Tamás, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője. Szerinte a jelentésben le van írva az az összejátszás, csalássorozat, amely a magyar kormány, a fideszes önkormányzat és Tiborcz István-féle Elios Zrt. összejátszásával történhetett meg.

forrás: origo.hu, mno.hu, MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.