Pesti Srácok

Molnár Gyula ismét a bíróságon - Érvénytelen parkolási szerződés okozhatott százmillió forintos kárt Újbudának (PS-videó)

Tanúként volt jelenése a Fővárosi Törvényszéken Molnár Gyulának, aki 2016-2018 között az MSZP elnöke, 2002-2010 között pedig a XI. kerület polgármestere volt. Úgy látszik, hogy a szocialisták egyik Achilles-sarka mindenképpen a parkolási rendszer körüli kavarás, hiszen a Karácsony Gergelyt nyakig elnyelő parkolási mocsár Molnár Gyulával sem túl kíméletes. A felperes a jelenlegi, jobboldali vezetésű újbudai önkormányzat, akik polgári peres ügyben igyekeznek a kerület kárigényét érvényesíteni a bíróság előtt a Centrum Parkoló Kft.-vel szemben, hiszen több százmillió forintos veszteségről beszélhetünk. Ebben a perben idézték be tanúként Molnár Gyulát, aki több kényes kérdést is kapott, azonban a Centrum korábbi ügyvezetője vitte a prímet a nyílt tárgyaláson, aki egy témában csak akkor emlékezett a részletekre, ha azok számára nem voltak kellemetlenek. A volt ügyvezető nem járult hozzá, hogy felvétel szülessen róla, azonban az MSZP volt elnökéről tudtunk forgatni a tárgyalás során. Vajon köthetett-e új szerződést a volt újbudai szocialista polgármester a Centrummal, amikor ez a jogosultság már a Fővárosi Közterületi Parkolási Társulást illette meg? Próbáltunk beszélni Molnár Gyulával is, aki nem kívánt válaszolni kérdéseinkre, a XI. kerületi önkormányzat jogi képviselője azonban készségesen kameránk elé állt, és többek között azt is elmondta, hogy szerinte miért érvénytelen a Molnár Gyula által aláírt szerződés, valamint azt is megtudtuk, hogy miért nyújtott be keresetet az önkormányzat a Centrum Parkoló Kft. ellen. Nézzék meg videónkat!

Százmillió forintot meghaladó igénye van a XI. kerületi önkormányzatnak a Centrum Parkoló Kft. felé, akik egy olyan 2003-as szerződésre hivatkoznak, amely az újbudai önkormányzat jogi képviselője szerint érvénytelen. Dr. Szilágyi István ügyvéd kérdésünkre kihangsúlyozta azt is, hogy ennek a szerződésnek az érvénytelenségéről mind a két aláíró félnek tudomása kellett, hogy legyen. Így tehát Molnár Gyula akkori szocialista polgármester és a Centrum Parkoló Kft. ügyvezetője is úgy látta el kézjegyével a dokumentumot, hogy tudták: a Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás kezében vannak már a jogok, mégis szerződtek.

A szerződésekkel kapcsolatban azonban nem csupán ezek a furcsaságok merültek fel, hiszen a 2003. októberben aláírt szerződésben például múlt időben hivatkoznak egy 2003. novemberi eseményre, valamint a jegyző és a pénzügyi igazgató ellenjegyzése sem volt ott a szerződésen. A tanúként megjelenő Molnár azonban azt állította, hogy ő mindent a kerület érdekében tett, a korábbi polgármester regnálása alatt tíz évre aláírt alapszerződést pedig nem rúghatta fel, ezért csak korrigálni tudott rajta. A sok ellentmondás és nyitott kérdés továbbra is fennáll, az ügyet pedig további tanúk meghallgatásával folytatja majd a bíróság. Egy dolog azonban bizonyosnak tűnik: a Demszky-korszak hírhedt mutyicége, a Centrum itt is indokolatlan plusz költségeket húzott ki az újbudaiak zsebéből.

A videót készítette: Szabó Gergő és Ragács András; Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.