Budapest kormányhivatala úgy döntött, hogy törvényességi felhívással fog élni a képviselő-testület mint, munkáltató felé, és követelni fogja, hogy az augusztus óta letartóztatásban lévő III. kerületi polgármester az azóta jogalap nélkül felvett fizetését fizesse vissza – jelentette be Sára Botond Budapest főispánja csütörtökön reggel a Facebook-oldalán.
A közzétett videóban a főispán úgy fogalmaz, hogy Kiss László, Budapest III. kerületének baloldali polgármestere tavaly nyár óta van letartóztatásban, mert a gyanú szerint kenőpénzt fogadhatott el.
Ebben az esetben úgy szól a jogszabály, hogy mentesül a munkavégzés alól, hiszen nem tud dolgozni, de fizetés sem jár neki. Ennek ellenére ő felveszi a tiszteletdíját, a cafetériajuttatást és a költségtérítést
– mondta, majd hozzátette, Budapest kormányhivatala úgy döntött, hogy törvényességi felhívással fog élni a képviselő-testület mint, munkáltató felé, és követelni fogja, hogy a jogalap nélkül kifizetett pénzeket Kiss László fizesse vissza.
Amennyiben a képviselő-testület a felhívásunkkal nem ért egyet, illetve támogatja azt, hogy a polgármester továbbra is fizetést kapjon azért, mert börtönben ül, akkor bírósághoz fogunk fordulni, és ott fogunk érvényt szerezni annak, hogy a jogalap nélkül felvett pénzeket a polgármester visszafizesse
– jelentette ki Sára Botond.
Mint ismert, a megalapozott gyanú szerint Kiss László még a 2019-es polgármesterré választása után megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak majd az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további – az önkormányzatnál dolgozó – hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetni. Hogy a vesztegetési pénz eredetét és felhasználási céljait leplezzék, az önkormányzat fiktív, túlárazott szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott céggel. A munkát nem a szerződő cégek, hanem más társaságok teljesítették, a szerződésben vállalt árnál olcsóbban.
Ismeretes, Kiss László politikai fogolynak tartja magát, amiről Szalay Zoltán, a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének (Pofosz) budapesti elnöke kijelentette:
az óbudai polgármester nem lehet politikai fogoly, hiszen Magyarország demokratikus berendezkedésű ország.
A Pofosz budapesti elnöke hangsúlyozta: bár még nincs bírósági ítélet, de Kiss László esetében semmiképpen sem lehet arról beszélni, hogy az őrizetbe vett kerületvezető politikai fogoly lenne. – Nem véletlen a vád, és ma a rendőrségen, az ügyészségen és a bíróságokon már nem olyan emberek ülnek, mint 1960-ban és előtte. Teljes szívvel-lélekkel elítélem, amit Kiss László tesz, mert ez a magyar nemzet becsapása! Nem tehet meg mindent egy politikus csak azért, mert ő a polgármester vagy az alpolgármester – mondta Szalay Zoltán.
A III. kerület vezetője mindezek ellenére sem tágít attól, hogy politikai elítéltként sajnáltassa magát. Legutóbbi üzenetében kifejezte: szolidaritást vállal Fekete-Győr Andrással és Szarvas Koppány Bendegúzzal, akiket szerinte szintén politikai koncepciós perben hurcoltak meg – írja a Magyar Nemzet.
(MTI / Kiemelt kép: Szigetváry Zsolt/MTI)
bl
2025-01-09 at 17:12
Kommunistánál szemtelenebb és kártékonyabb nincs.
az "ártatlan" degenerált-koalíciós Kisslaci, hanem egy kisstílű mocskos korrupt gazember.
2025-01-09 at 16:12
Nem politikai fogoly az “ártatlan” degenerált-koalíciós Kisslaci, hanem egy kisstílű mocskos korrupt gazember.
Egyébként az álfüggetlen szentendrei Fülöp Zsolt polgármester puszi haverja ennek a trógernek.
Majd a maszopos (a covid alatt a helyi PMH-ba becsempészett) Magyar Judit alpolgármester elvtársnő közvetítésével kiutalnak neki (ha még nem történt meg) egy málnára a Szentendrén landolt Hugyosgyurka féle guruló dollárokból.
Vagy a helyi derék balliburnyák mozgalom keretében létesítenek egy Óbuda városrészi-költségvetést, abból kap egy kis gázsit.
Mikia35
2025-01-09 at 15:01
Szégyen és aljasság, hogy az Óbudai Önkormányzat megszavazta ennek a kövérre nőt pondrónak a fizetést!
Mire fel?
Dolgozott akár 1 percet is?
Inkasszót benyujtani és levonni az összeset a bankszámlájáról!
Azért a Kormányhivatalban is lassan örölnek a malmok!!!
K
2025-01-09 at 14:58
A börtönben ülve 189 milliót keresett Schadl György
https://thepost.hu/hir/Politika/A-bortonben-ulve-189-milliot-keresett-Schadl-Gyorgy/?n=7023
Érdekes módon a nyáj akkor nem bégetett!
Akkor most neki is vissza kell a pénzt fizetni?
khm
2025-01-09 at 14:55
“felveszi a tiszteletdíját, a cafetériajuttatást és a költségtérítést”
Sőt! Tudomásom szerint a közlekedéséhez is hozzájárulnak. 🙂
Ebben az a szép,hogy autóhasználat ugyan van,de az a BV járműparkja!
Nahát
2025-01-09 at 14:53
A helyzet: Kiss László jó fél éve börtönben ül korrupciós vád miatt, és közben a már általa meglopott óbudaiaktól még fizetést is követel magának, amit a DK-s önkormányzat meg is szavazott neki. Hát ennek aztán van bőr a képén. Közben emelik a lakossági adókat, járulékokat, hogy teljen polgármester úr 2,5 milliós fizetésére + 250 ezer forint költségtérítésre, miközben benn ül a fogdában, és nincsenek költségei, hacsak nem az óbudaiak pénzén telefonálgat. Na de havi 250 ezerért? És kit hívogat? A feleségét, az ügyvédjét?
PrüsszelPress
2025-01-09 at 14:06
Fölébredtek?
És a törvénymódosítást mikor nyújtják be arról, hogy az előzetes letartóztatásban lévő közszolga NEM KAPHAT FIZETÉST, UTAZÁSI ÉS EGYÉB TÁMOGATÁST, hanem azonnal át kell vegye a feladatát ügyvezetőként az alpolgármester és/vagy a jegyző, stb.
.
Unalmas már ez a cselekvést nélkülöző, az események után futó replikázás.
S.P.Q.R
2025-01-09 at 13:51
Pedig szegény politikai fogoly még a börtönben is annyit dolgozott!
Ha egy egyszerű melós kerül rács mögé, neki miért nem utalják a fizetését?
Talpra magyar!
2025-01-09 at 13:28
Kárpáti2025-01-09 at 12:34 Gyurcsányod csicskája Karácsonyod a bandájával szétlopta csődbe Budapest kasszáját és jelenleg miattuk 50milliárd forint hitel terheli a budapestieket erre Karácsonyod az adósságbók Pressmant megjutalmazta 350000forint értékű ajándékkal.
Talpra magyar!
2025-01-09 at 13:04
Kárpáti2025-01-09 at 12:34 Manapság a korrupt tolvaj börtöntöltelék mszp-seidből dk-saidból nem csak egy börtönválogatottat tudnál felállítani. És nem beszélve az ilyen mszp-seidről mint a szabadult Zuschlag elvtársadról és a többi már szabadultakról..
Talpra magyar!
2025-01-09 at 12:53
Kárpáti2025-01-09 at 12:34 Érdekes még az EU lopásokat felderítő OLAF szervezete is csak rólatok állapított meg a lopásokat mint az mszp-s Göncz Kinga elvtársnődéket érték tetten ahogy lopták a 12millárd eu-s forintot . Mszp-s korábban Gyurcsányod és korában szdsz-es Demszkyd bandájuk lopták el a 4-es metró 167milliárd forintját. Cseh Katalinodék ellen nyomoz szintén az OLAF mert 4,8milliárd eu-s pénzt loptak el ….. .
Szőke ciklon
2025-01-09 at 12:45
A törvényalkotók hibája, hogy ilyen helyzet kialakulhat. Hétköznapi, kétkezi munkából élő embereknél ilyen eset elő sem fordulhat. Ugyan miért egy bíró dönti majd el, hogy munka nélkül, egy börtönben ülő alak, elképesztő jogcímeken kaphat, vagy nem kaphat fizetést? Túlságosan sok, indokolatlan jogot kapnak a bírók, nem véletlen, hogy számtalan vérlázító ítélet születik. a bíróságoknak a törvény alkalmazása lenne a feladata, nem pedig a törvényalkotás!
Kárpáti
2025-01-09 at 12:34
Az ellenzék soha nem sikkaszt! Csak a kormánypárt sikkaszt! Az ellenzékiek mind becsületes, tisztességes emberek! Tóni, fejezd abba a rágalmazást!
vidar
2025-01-09 at 12:27
Gondolomk ebből se lesz semmi. Ez a hivatalos eljárás a bíróékat, és más kerékkötőket figyelembe tekintve.
api01
2025-01-09 at 12:27
A fizetés egy dolog, de a költségtérítés ….
És az meg mire ?
Papalimapapa
2025-01-09 at 12:24
Nagy test, kis agy, de arca azért óriási van neki. Fizetés semmiért? És ugyan milyen költségei vannak? Ruhapénz, benzinpénz, reprezentációs költségek? Na ne röhögtessenek már! Hol élünk? Miféle világban? Szívlapát! Az kell ennek. Azt pedig megvesszük mi! A gond csupán az, hogy sem az OBI-ban, sem a Praktikerben nem kapható akkora, amekkorát ez a dagadék gazember érdemelne.
matrix
2025-01-09 at 12:21
Magyar hazafiak Dobraverné alkesz Feri !
Mi az !Europai Egyesült Àllamok”-ban gondolkozunk ! (Mo-Soros gyarmat)
A kő buta korom sötét DK.s agyhalott azt hiszik, hogy ez belépés a bezzeg nyugat EU mennyország kapuján ! -:)
Naiv hülye balek ostoba agyhalottak önkéntes csicska rabszolgák !
Nahát
2025-01-09 at 11:47
A DK-s Kiss László ősszel mindjárt az alakuló ülésen (amelyen ő nem tudott részt venni, lévén letartóztatva) felemeltette magának 1,5 millió forintra a fizetését, és 250 ezer forint költségtérítést is megszavaztatott magának. Mivel ezt egy idő múlva kevesellte, pár hónap után a fizetését felemeltette 2,5 millió forintra + költségtérítés. Ha lúd, legyen kövér alapon. Benn ül a börtönben, eszi az ingyen kosztot, kapja az ingyen kvártélyt, de neki kell még az óbudaiak pénzéből az a havi 2,5 millió, és, hogy a DK-s önkormányzatnak erre legyen pénze, alaposan megemelték az Óbuda kártya díját, amivel a kerületben napi 3 óra ingyen parkolást kapnának a lakosok. Vajon az ingatlanadót mennyivel fogják megemelni, hogy teljen a börtöntöltelék polgármester fizetésére, aki ezért cserébe az égvilágon nem nyújt semmit? Maximum további népnyúzó ötleteket ad a DK-s és momentumos önkormányzati képviselőknek.
kanigunda
2025-01-09 at 11:40
Asszem szegény Toller Lászlóval is volt ilyen vita.
puncuis pinatus
2025-01-09 at 11:40
Mondjuk a követelés még nem törvény, ennek teljesítése akaratlagos.
Majd, ha trv.-ben vagy bírósági határozat alapján kötelezik,
akkor a kamatok visszatérítéséről se feledkezzenek meg.
Valóban egy következmények nélküli “jogállamban” kell élnünk!