Pesti Srácok

Most épp arról hazudozik az ellenzék, hogy Orbán miatt kiürül az ország

Most épp arról hazudozik az ellenzék, hogy Orbán miatt kiürül az ország

Majdnem a fél ország ki akar innen vándorolni, relatív többségük Orbán és a Fidesz miatt – tette közzé legfrissebb „kutatási” eredményét az MSZP-közeli Publicus Intézet. Leszögezték, semmilyen béremelés vagy kormányzati program nem lassítja a folyamatot – nyilván csak az lassítaná (sajnos, ezt már nem írták bele az anyagba), ha végre az MSZP kerülne kormányra. A harmadik kétharmad dacára az ellenzék és értelmisége csak nem eszmél rá: minél jobban szajkózzák, hogy „szar ez az ország!”, „mindenki kivándorol” és „bezzeg Románia”, annál nagyobb vereségeket szenvednek. Hát csinálják csak!

A választókorú népesség 15 százaléka, azaz nagyjából 1,2 millió ember tervezi, hogy a jövőben külföldön vállal munkát, és csaknem minden második fiatal (tízből több, mint négy) elhagyná az országot a munkavállalás érdekében – legalábbis az MSZP-közeli Publicus Intézet szerint, amely a Vasárnapi Hírek nevű szoci pártbrossúrában tette közzé tegnap „kutatási” eredményeit. Az írás fátumként leszögezi: Orbánék hiába tesznek bármit, hiába emelik a minimálbért, hiába indítanak különböző programokat (Gyere haza, fiatal!, Vállalkozz itthon, fiatal!) hiába emelkednek a fizetések a versenyszférában, „a Nyugatot megcélzó gazdasági migráció (vagy legalábbis ennek szándéka) kicsit sem csökken”.

Hiába tehát minden, ütött a magyarság órája, kiürül csonka-Magyarország – sugallja a Publicus, amely egyébként azt is kikutatta, ki tehet minderről. Nem fogják kitalálni! Hát persze, hogy Orbán Viktor és a Fidesz!

A Publicus szerint a válaszadók közül a legtöbben, 24 százaléknyian Orbánt és a kormánypártot hibáztatják a megnövekedett kivándorlásért, és csak 22 százalék okolja a magasabb nyugati béreket, 16 pedig az itthoni „siralmas” jövedelmeket. Zseniális a kutatás azon része is, amely szerint minden magyarnak van átlagosan 6,9 olyan ismerőse, aki kivándorolt, és hatmillió embert „közvetlenül” is érint a kivándorlás. Ezt úgy számolták ki (már ha ezt nevezhetjük számolásnak), hogy megnézték, a válaszolók családi, rokoni, baráti környezetéből hány ember vándorolt ki vagy vállalt tartósan kinti munkát az elmúlt 5-10 évben. Előbbiben 58, utóbbiban 66 százalék érintett, 73 százalék pedig legalább az egyikben. És mindebből végül Publicusék kiókumlálták, hogy a választókorú népességnek majdnem kétharmadát, „durván hatmillió embert közvetlenül is érint a kivándorlás”.

PestiSracok facebook image

Hogy miért „közvetlen” érintettség, ha például valakinek a haverja pár hónapra kimegy Londonba mosogatni, vagy láttemákkiátót főzni, rejtély. Mint ahogy ordít a manipuláció arról is, hogy az egyik pillanatban még külön halmazban kezelt „kivándorlás” és „tartós kinti munkavállalás” a végére összecsúszik, így jön ki a bűvös hatmillió „érintett”.

Mint minden vészmadárkodásra, a Publicus „mérésére” is rácuppant az ellenzéki média. Többek között ilyen címekkel fokozták a riogatást:

  • Aki teheti, szedi a sátorfáját - több mint 1 millió ember menne külföldre (Klubrádió)
  • Az utolsó kapcsolja le a villanyt: még 1,5 millió magyar készül kivándorolni (hvg.hu)
  • Friss kutatás: Orbán miatt menekülnek az emberek Magyarországról (Sztárklikk)
  • Újabb tömegek hagynák el az országot – pedig már rengetegen leléptek (Privátbankár)

A címekből is látszik, ez a manipuláció magasiskolája. Így lesz mindenkiből, aki akár csak pár hónapra kimenne külföldre melózni, „kivándorló”. Így fordulhat elő, hogy a cikkek egy büdös szót sem vesztegetnek a valós statisztikai adatokra, vagy például arra, hogy évről-évre egyre többen térnek haza Magyarországra.

Úgy tűnik, három kétharmad is kevés volt az ellenzéknek és hátországának ahhoz, hogy belássa: hazánk folyamatos lefitymálásával, vagy például az egyre gyakoribb „bezzegromániázással” itt nem rúgnak labdába. A magyarok erre a szövegre nem vevők. Ha pedig az efféle „kutatásokkal” a maradék másfél-millió szavazójukat is külföldre csábítják, Orbánéknak 2022-ben meglesz a háromharmad is...

Majd az Index segít

Bár az Indexnek számtalan olyan propagandacikke jelent meg az elmúlt hónapokban, években, amelyekben gyakorlatilag a kivándorlást népszerűsítették (egyik ilyen rettenetükkel mi is foglalkoztunk ebben a cikkünkben), júniusban valahogy átsiklott a rostán egy tárgyszerűbb anyaguk. Úristen, kiürül az ország? című fogalmazásuk most kapóra jön a Publicus-manipuláció szétcincálásához. Néhány idézet következik az Index-műből:

Következésképpen: hiába sokkol most a Publicus és az ellenzéki sajtó azzal, hány fiatal tervez rövidebb-hosszabb külföldi munkavállalást, ez önmagában nem jelent semmit.

Sokatmondó a cikk egyik közcíme is: Nem Orbán tehet róla. Pedig az Indexen aztán tényleg szökőévente fordul elő, hogy ne Orbán tehetne valamiről...

Egyébként az alábbi, idén áprilisban közzétett grafikon is jól mutatja, hogy a régióban Magyarország áll a legjobban, már ami a külföldön élő-dolgozó állampolgárainak arányát mutatja. Még Ausztriát is megelőzzük e tekintetben!

A grafikont készítette: Jakub Marian

– zárul az Index-cikk, amelyben egyébként az is szerepel, hogy az utóbbi években egyre többen tértek haza Magyarországra. Az Eurostat idén májusi adatai szerint a magyar munkaképes lakosság (a 20–64 éves korcsoport) kicsit több, mint 5 százaléka, 339,3 ezer ember dolgozott egy másik uniós tagállamban 2017-ben. Ennyit tehát a vészharang-kongatásról, meg arról, hogy az „utolsó kapcsolja le a villanyt”.

Pulai András; Forrás: ATV

Minden kormány ilyen ellenzéket szeretne

A Publicus Intézethez visszatérve: annak alapítója, tulajdonos-ügyvezetője és stratégiai igazgatója Pulai András. A cég pedigréjéről sokat elárul, hogy tavaly három szerződéssel összesen 12,8 millió forintért végezhetett közvélemény-kutatásokat az MSZP-frakciónak. Tehát szinte az MSZP „házi” intézetének tekinthető, s az általuk készített fölméréseket is ennyire érdemes komolyan venni. Pulai András pár nappal az áprilisi választás előtt például azt jósolta:

A Fidesznek irtó nagy szerencséje, hogy ilyen „lángelmék” állnak az ellenzék mögött...

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.