Pesti Srácok

"Most nyert ügy a magyar ügy, nagy dolgokra vállalkozunk, 12 évre tervezünk" - Letette miniszterelnöki esküjét Orbán Viktor

"Most nyert ügy a magyar ügy, nagy dolgokra vállalkozunk, 12 évre tervezünk" - Letette miniszterelnöki esküjét Orbán Viktor

Újra miniszterelnökké választotta Orbán Viktort csütörtökön az Országgyűlés. A Fidesz elnökét - aki 2010 óta tölti be a kormányfői tisztséget - 134 igen szavazattal, 28 nem ellenében választották meg a képviselők. Orbán Viktor - akit 1998, 2010 és 2014 után negyedszer választottak kormányfővé - ezután esküt tett az Országgyűlésben. Orbán Viktor beszédében Szent Istvánt idézte, és elárulta terveit, céljait.

SZABÓ ZSÓFI-SZARVAS SZILVESZTER - PestiSrácok.hu

Orbán Viktor miniszterelnöki székfoglaló beszédében azt ígérte, összhangba hozza az egész országot, a teljes hazát, az ország minden polgárát szolgálja majd, és mindig a háromharmadot fogja szolgálni. "28 éve szolgálom a hazámat parlamenti képviselőként. Tekintsenek rám úgy, mint aki egy önök közül. A haza nem lehet ellenzékben, és szolgálata nem függhet attól, hogy éppen ellenzékiek, vagy kormánypártiak vagyunk. Ott és akkor, amikor a pártharc nem kerülhető el, a lovagiasság szabályai szerint fogok vívni, de ha támadnak minket, biztosak lehettek abban, hogy olyan lesz a fogadj Isten, mint az adjon Isten" - mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök szerint a politika veszélyesebb, mint a háború. "A háborúban csak egyszer ölik meg az embert, de igaz az is, hogy aki a politikával foglalkozik, gyakrabban is feltámadhat. A győzelem sohasem végleges, a vereség sohasem végzetes. Ha a jó Isten is úgy akarja, a ciklus végén döntetlenre állunk majd, akkor lesz meg az egyensúly az ellenzékben eltöltött idő és a kormányon eltöltött idő között. Sportemberek vagyunk, nem érjük be a döntetlennel" - utalt a jövőre Orbán Viktor.

A kormányfő szerint az elvégzett munka kellő önbizalmat adhat mindannyiunknak, soha rosszabb nyolc éve ne legyen az országnak. Beszédében Szent Istvánt idézte: "A múltból nem lehet megélni. Semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség".

PestiSracok facebook image
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Nem kisebb célt tűztünk ki magunk elé, minthogy Magyarország 2030-ra az Európai Unió első öt olyan országa közé tartozzon, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni – mondta Orbán Viktor a Parlamentben. A miniszterelnök beiktatási beszédében hangsúlyozta: szükségünk van az unióra, és az EU-nak is szüksége van ránk, ki kell és ki is fogunk állni az európai politika pástjára. Ellenezni fogjuk a kötelező kvótát, kiállunk az európai keresztény kultúráért és harcolni fogunk a határok megvédéséért.

A miniszterelnök beszédében felidézte a magyarok több mint ezer éves múltját, hangsúlyozta, hogy fennmaradásunk érdekében a kormánynak stabilnak és akcióképesnek kell lennie. Ismertette, nemzetünk a tudományokban, a sportban és a kultúrában is színesíti világunkat, amelyek a magyarok nélkül csak szegényebb lenne. Orbán Viktor ezt követőn kitért arra, hogy szeretne a környező, szomszédos országokkal egy stabil együttműködést folytatni, és ezáltal megvédeni Magyarország biztos helyzetét a Kárpát-medencében.

Orbán Viktor véleménye szerint mindenképp figyelembe kell venni az új dinamikáját a világnak, az új generációt, és mindezek miatt új csatateret kell kialakítani. A kommunizmus időszakára is visszaemlékezett. Szembe állította a jelen és az akkori helyzetet, ezzel azt üzenve, hogy habár a kormány számos támogatást nyújt a magyar embereknek, emellett hagyja, hogy egyénként tudjon élni, tiszteletben tartva a női és férfi egyenjogúságot, féken tartva az antiszemitizmust.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Az Európai Unióban lévő helyzetünkről is említést tett Orbán Viktor, szavai szerint szükségünk van az Európai Unióra, és az uniónak is szüksége van ránk. Azonban nem fogja hagyni, hogy a határok eltűnjenek, hogy a kötelező betelepítési kvóta célt érjen, ki fog állni a magyar kormány a keresztény kultúráért. A migrációs politikájáról is beszélt. Tisztában van a fizetett aktivisták jelenlétével, azzal, hogy nyugatról jelentős támogatás érkezik a migránsokhoz, ami által a migrációt meg akarják honosítani,de minden erejével azon fog dolgozni, hogy Magyarország a magyaroké maradjon.

Beszédében a már eddig is felvállalt és képviselt értékeket hangsúlyozta. Önbizalommal beszélt az elkövetkezendő 4 évről és bizakodott további Fidesz-KDNP kormányzásról. Beszéde végén visszatért az esküjéhez, újból ígéretet tett, hogy a keresztény érdekek és a magyar emberek érdekét fogja szolgálni a keresztény demokrácia jegyében.

A kormányfő nyomatékosította, 15 millió magyar miniszterelnöke lesz.

(Orbán Viktor miniszterelnöki esküjére és beszédjére nem ült be a Parlamentbe az MSZP és a Párbeszéd frakciója...)

Vezető fotó: MTI; Szövegközi képek: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.