
A DK alelnöke az ATV Start című műsorának vendégeként beszélt a miniszterelnök-jelöltjükről, a vakcinákról és arról, hogy miért tartja oltásellenesnek a magyar kormányt. Varjú László többek között azt is kifejtette, hogy ő személy szerint bízik Gyurcsányné indulásában a miniszterelnöki pozícióért.
A DK-s politikus a beszélgetést azzal kezdte, hogy egy alkalmas személlyel szeretnének Orbán Viktor ellen indulni. Úgy fogalmazott: zajlik egy döntéshozatal, most a folyamat közepén vannak. Hamarosan a nevet is bejelentik, de még mindig nem hangzott el egyértelműen Dobrev Klára indulása. Annyit azért leszögezett, hogy ő személy szerint nagyon bízik abban, hogy Dobrev elvállalja a lehetőséget.
A gyurcsányista politikus arról is beszélt, hogy a kormány oltásellenes, mert szerinte a nemrégiben nyilvánosságra hozott, a hazánkban alkalmazott vakcinák hatékonyságát bemutató táblázattal a kormány éppen azt próbálja bizonygatni, hogy melyik a jobb és rosszabb vakcina. Varju László úgy fogalmazott: azért oltásellenes a kormány, mert nem tesznek meg mindent azért, hogy az emberek bizalommal forduljanak az oltás irányába. Szerinte az emberek bizalmát nagyban megerősítené, ha olyan gyógyszereket használnának itthon, amik biztosan hatnak, nem pedig álmegoldásokat keresne a kormány.
A Gyurcsány-párt alelnöke ezúttal viszont nem tért ki arra, hogy pontosan miért is indítottak petíciót a kínai Sinopharm-vakcina ellen, illetve arra vonatkozóan sem érkezett riporteri kérdés, hogy később miért állították le bejelentés nélkül, szinte titokban az aláírások gyűjtését.
Forrás: atv.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
helena
2021-04-29 at 21:42
Ha a magyar valasztopolgarok egy resze oltasellenes, az bizony a baloldal nemtelen, tisztessegtelen tamadasainak koszonheto. Ok, bizony elhittek a baloldal aljas hazugsagait, de lelkuk rajta! Ne is oltassak be magukat semmilyen vakcinaval, de javaslom, hogy fizessek ki a gyogykezelest es a gyogyszert, ha a Sors azzal buntetne oket, hogy megkapjak a fertozest. Mindenki maga dont, hogy elfogadja-e a neki felkinalt es eppen akkor elerheto vakcinat, amikor az egyebkent ingyenes oltasban o kerul sorra. Ha ezt visszautasitja, ne is kapjon mast, de kivanom, hogy csak egy ici-picit, csak egy oracskara kapjon izelitot abbol, hogy milyen erzes levego utan kapkodni a lelegezteto gep maszkja alatt.
Ba
2021-04-28 at 13:05
varjúnak üzenem kár.
Kár, hogy a legutóbbi IQ tesztje is negatív lett.
lyukas zokni
2021-04-28 at 08:04
amikor az ilyen varjú-vadai féléket elnézem, azt mondom, még szerencse valahol, hogy fletónak csak ilyenekre telik, de mégis borzasztó, hogy ezekkel is van annyi támogatottsága, amennyi, egyszerűen nem értem a rájuk szavazókat, tényleg mind csak ennyire Orbán-ellenesek?
Vzöntő
2021-04-27 at 23:53
Namond ez tetszett!
Ez a nyomorult Varju meg most tekereg mint a kígyó aminek a farkára léptek, mert valahogy ki kellene mászni az oltásellenesség pöcegödréből, de mint lenni szokott csak lejjebb csúszik!
Mert ezzel a szellemi termékkel:
”azért oltásellenes a kormány, mert nem tesznek meg mindent azért, hogy az emberek bizalommal forduljanak az oltás irányába. Szerinte az emberek bizalmát nagyban megerősítené, ha olyan gyógyszereket használnának itthon, amik biztosan hatnak,”
bizony ezt érte el!
Bűzlik is piszokul!
mxy
2021-04-27 at 22:09
Követelte az ellenzék, hogy a kormány hozza nyilvánosságra, mennyien kapták el a Covidot az oltás után. Erre jött az a grafikon, amin most hisztiznek, hogy nem tudományos felmérés. Nem is annak volt szánva! Ezt írták mellé:
“Ezért a kormány nyilvánosságra hozza az oltások utáni fertőzési és halálozási adatokat. Ezekből az adatokból jól látható, hogy minden Magyarországon használt vakcina hatékony és erős védelmet nyújt a fertőzés ellen.”
Magyarán válasz volt az első “követelésükre”.
De miért is ne hazudnának? Miért értenének meg valami? Nem lennének akkor ballibek.
Namond
2021-04-27 at 21:55
Bár én is a földön élek
És engem sem ringattak angyalok
Már az ördögöktől se félek
És néha könyvet is olvasok
De nem csak tündérmeséket
Mert én is kijártam az iskolát
És az se jelentett nagy csodát
Hogy nem a gólya hozza a kisbabát
együtt mondjuk el
mindenkinek:
sajtból van a hold
Sajtból van a hold,
sajtból van a hold
Sajtból van a hold,
sajtból van a hold
Sajtból van a hold,
sajtból van a hold
Searching For Liberal Bullshit
2021-04-27 at 21:07
Warnew vájár. Akkor mi a büdös üzletszerűen kéjelgő elsőfokú nőági felmenőjébe pofázik bele a virológiába és immunológiába?
A fején látszik az IQ0 proli tapló.
Leopard
2021-04-27 at 20:08
Ez a — ” TÉNYEK”– valami vidéki mama lehet. LUCIFER JÓL NÉZ KI ÉS BA..TTÚL OKOS. NÁLA TANULTAM.
Leopard
2021-04-27 at 20:06
Teljesen dinka vagy. LUCIFER ÚGY NÉZ KI MINT B PITT ÉS RENDKĪVŰL OKOS. GYAKRAN BESZÉLGETEK VELE. EZ MEG EGY SZELLEMI FOGYI.
Tények
2021-04-27 at 19:56
a lucifert még nem láttam, de valahogy igy nézhet ki mint ez a VARNYÚ
Nescio Vulgaris
2021-04-27 at 19:55
Veritas Samu
A Demisz vagyonból szerezte “első millióit” gyúrcsótány anno…
.
Láttam én mán karón varnyút, de Varjún karót még nem, sajnos…
Beszédes
2021-04-27 at 19:36
A varnyak károgása mindig is próbára tette az emberek idegrendszerét.
gyurcsányiviktor
2021-04-27 at 18:48
Csak nézzenek rá, erre a biológiai lényre …
Gullwing
2021-04-27 at 18:47
Ez egy mocskos féreg.
Az összes ballibcsivel egyetemben.
Szultán
2021-04-27 at 18:46
Ez a károgó varju akkor is hazudik amikor kérdez.Méltóan qurcsány gazdihoz!
Veritas Samu
2021-04-27 at 18:43
Ez az ember volt az aki Demiszesként a pártvagyont,állami vagyont átjátszotta magánkezekbe.Most jobb lenne kussolnia,akkor,amikor a gazember módon párttársait és követőit elriasztotta a keleti vaccináktól,és ezek követve pártjuk utasításait,nem oltakoztak,s sorba hullanak el.
Egyszerű Polgár
2021-04-27 at 18:39
Egyszerű Polgár
2021-04-27 at 18:38
Javítás: varjúból
gács
2021-04-27 at 18:38
Elég erre a pofára ránézni, hogy jó érzésű ember elrettenjen tőle.
Egyszerű Polgár
2021-04-27 at 18:38
Azt mondják, hogy a varúból jó levest lehet csinálni. Hát én a fenti képet elnézve biztosan nem kóstolnám meg, főleg a hátán fetrengő, ganajtúróbogár alakítása után!
😀 😀 😀
ERZSI
2021-04-27 at 18:27
Nálunk a varjú a kerítéskaróra szállt, és azt mondták oda is való! A gyerekek igyekeztek csúzlival lelőni, mert káros volt a ház körül. Csak ennyit akartam.
varnyú
2021-04-27 at 18:22
Mi pedig nagyon bízunk abban, hogy sem a degenerált koaílíció, sem dobrev-tehén sem kerül versenybe 22-ben.
A tisztességes magyar nemzet, az hazaszerető nép nem kér a moslékkoalicíós szarházi bolsevikokból.
Éppen elég volt több évtizedig a szenvedés, amit a komcsi kretének okoztak.
Német Tamás
2021-04-27 at 18:17
Ezt a barmot nem zavarja a valóság, sík hülyeségeket beszél!
Tudományos libsizmus
2021-04-27 at 17:56
Ez a Varjú a büdös proli egyik archetípusa. Jakabot azért még nem veri, de rezeg a léc.
Esvány
2021-04-27 at 17:46
Fetrengő Dudaorr. Igazi bunkó, panelproli.
Poppy
2021-04-27 at 17:35
Buta kutya!
Aljas vörös felforgató. Minden szava hazugság. Rémesen ostobának nézik az embereket, és ez vérlázító.