Pesti Srácok

Mráz Ágoston: Bármelyik választási rendszerben a Fidesz nyert volna

Mráz Ágoston: Bármelyik választási rendszerben a Fidesz nyert volna

Bármelyik klasszikus választási rendszert nézzük, mindegyikben nyert volna a Fidesz-KDNP, a 49,6 százalékos pártlistás eredmény ugyanis azt jelenti, hogy a Fidesznek biztosan sikerült volna legalább a mandátumok felét megszerezni és így önállóan kormányozni, ami nagyon erős legitimitást ad számukra - nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Mráz Ágoston Sámuel. A Nézőpont Intézet vezetője szerint az április 8-i választási eredménnyel a Fidesz Nagy-Britanniában a mandátumok 86 százalékát nyerte volna el, de Németországban is kényelmes többsége lenne. 1994-ben az MSZP 33 százalékot kapott és a mandátumok több mint felét elnyerte, az SZDSZ-szel együtt pedig kétharmadot kapott, de az persze nem volt problémás - hívta fel a figyelmet Mráz Ágoston Sámuel. Szerinte a választással kapcsolatos ellenzéki kifogásoknak nincs alapjuk, azok hátterében valójában a harag és a csalódottság áll.

Több mint egy héttel a 2018-as országgyűlési választás után az ellenzéki pártok vezetőinek egy része még mindig nem gratulált Orbán Viktornak és a Fidesz-KDNP-nek ahhoz, hogy ismét elsöprő győzelmet arattak. Sőt, nemhogy nem gratuláltak, egyenesen választási csalást kiáltottak: új választások kiírását, de minimum a szavazatok újraszámolását követelik. A magukat civilnek nevező aktivisták pedig egy alapjaiban új ellenzék azonnali megszervezését kérik, és abban bíznak, hogy egy elnyújtott tüntetéssorozattal majd megváltozik a voksolás végeredménye. Az a végeredmény, amely teljesen legitim módon született.

- mondja Mráz Ágoston Sámuel, akivel a legfontosabb ellenzéki kifogásokat vettük sorra. A szombati ellenzéki demonstráció egyik jelmondata az volt, hogy „Mi vagyunk a többség!”.

PestiSracok facebook image

- véli a politológus. Mráz Ágoston Sámuel ugyanakkor hozzátette: tény, hogy a választási rendszer felnagyítja az arányokat, tehát a parlamenti többség aránya, a kétharmad, nagyobb, mint a Fidesz-KDNP támogatottsága. A felnőtt társadalom 35 százaléka, a pártlistás szavazók majdnem 50 százaléka kifejezetten Fidesz-KDNP szavazó volt, és ez a magyar választási rendszerben kényelmesen elég az alkotmányozó felhatalmazáshoz - tette hozzá.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője. Fotó: hirado.hu

Mráz Ágoston Sámuel szerint a mostani parlamenti ellenzéki pártok számára az sem lett volna jó megoldás, ha teljesen összefognak, ugyanis még akkor is kevesebb szavazatot kapnak és kevesebb mandátumot szereznek, mint a Fidesz-KDNP.

Egy másik sokat hangoztatott „érv” az ellenzéki oldalról az, hogy a szavazatok kevesebb mint 50 százalékának elérésével hogyan lehet abszolút többséget, sőt egyenesen kétharmadot szerezni. A politológus szerint választási rendszer függő, hogy a szavazatarányból hogy lesz mandátumarány. Magyarország választási rendszere valahol az angolszász és a német választási rendszer között félúton helyezkedik el.

A magyar választási rendszernek azonban van egy kompenzációs része (hogy lakosság-arányosan és földrajzi szempontból is mindenki képviselve legyen), így lett „csak” 67% a Fidesz támogatottsága. De a német választási rendszerben is 52% körül lenne a Fidesz támogatottsága, tehát akkor is egy kényelmes többségük lenne - tette hozzá.

A politológus szerint azért is megalapozatlan és történelmietlen ez a kritika, mert az 1994-es országgyűlési választáson az MSZP országos listán 32,99 százalékos támogatottságot ért el, amivel a mandátumok közel 54 százalékát szerezték meg.

Mráz Ágoston Sámuel hozzátette: 1994-ben az SZDSZ a szavaztok 20 százalékát szerezte meg és a két párt, az MSZP és az SZDSZ együtt az összes leadott szavazat nagyjából 52%-val szerzett egy kényelmes, 70 százalék fölötti mandátumarányt.

A harmadik legtöbbet hangoztatott kifogása az volt az ellenzéki pártoknak és szavazóknak, hogy Magyarországon megszűnt a demokrácia.

- véli Mráz Ágoston Sámuel, aki szerint ez a kifogás ma sem jelent többet, mint az elmúlt 30 évben jelentett valahányszor előhúzták ezt a kártyát. Mindent összevetve tehát akárhonnan nézzük a dolgot, bármelyik választási rendszert vizsgáljuk, mindenhol nyert volna a Fidesz-KDNP. Ez a 49,6 százalékos pártlistás eredmény ugyanis azt jelenti, hogy a Fidesznek biztosan sikerült volna legalább a mandátumok felét megszerezni és így önállóan kormányozni, ami nagyon erős legitimitást ad számukra - vélekedett a szakértő.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.