Pesti Srácok

Működésben a nyugati demokrácia: a német politikusok ideológiai alapon tudni vélik, hogy cégeiknek hova érdemes befektetniük

Működésben a nyugati demokrácia: a német politikusok ideológiai alapon tudni vélik, hogy cégeiknek hova érdemes befektetniük

A Mercedes-Benz egy újabb gigaberuházást kíván megvalósítani Kecskeméten, ami Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint jelentős munkahelyteremtéssel is jár. Az üzlettel nyilván az autógyártó is jól jár, hiszen jellemzően ez az egyik alapmegfontolás egy befektetés mögött. Persze csak ott, ahol még képesek racionálisan gondolkodni. A beruházás hallatára ugyanis egy újabb német politikus fejtette meg, hogy hova kellene beruházniuk a német cégeknek és hova nem.

A zöldpárti EP-képviselő, Daniel Freund a beruházásról szóló bejelentést követően arról írt a Twitteren, hogy a Mercedes-Benz egymilliárd eurós beruházása igen kockázatos, mivel egy olyan országban tervezik végrehajtani ezt, ahol „virágzik a korrupció”. A posztot kiszúró Mandiner megjegyzi: a képviselő kitért arra is, hogy Szijjártó ugyanazon a napon rázott kezet Jörg Burzer termelésért és ellátási láncért felelős igazgatósági taggal, amikor találkozott Szergev Lavrov orosz külügyminiszterrel is, ami szerinte nem néz ki jól.

Forrás: Mandiner/Facebook

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Magyar Pétert május kilencedikén koronázzák meg a Duna jegén

Magyar ugar április 28.
A szeretett vezetőt megkoronázzák, a szeretett vezető előtt hódol az egész ország, és a hadsereg is felvonul. Az egyetlen bökkenő Magyar Péter mennybemenetelének megünneplésével, hogy éppen május kilencre tették, ami az oroszoknál a győzelem napja, és a tokatábornok ezt akarja katonai parádéval ünnepelni. Ellenzéki újságíróként ezt azzal kommentálnám, hogy mennyire felháborítanak ezek az oroszbérenc kormánytagok...