Pesti Srácok

Munkában a tót besúgóhálózat: meghurcolják Bős polgármesterét, mert megemlékezett 1848-ról és Trianonról

Munkában a tót besúgóhálózat: meghurcolják Bős polgármesterét, mert megemlékezett 1848-ról és Trianonról

Újabb feljelentést tett a Szlovákiai "Értelmiségiek" Egyesülete (ZSI), ezúttal Fenes Iván, Bős polgármestere ellen. A magyar városvezető bűne mindössze annyi volt, hogy kihelyezett a településen egy 1848–49-es emléktáblát, mi több, turulmadaras emlékművet is állíttatott. A kommunista besúgóhálózatot idéző tót szervezet azt is sérelmezte, hogy 2023-ban Trianonról is megemlékezett Fenes. Ha elítélik, nyolc év szabadságvesztést is kaphat.

A soviniszta tót szervezet – amely hivatalos nevének minden részlete hazugság – azzal vádolja Fenes Ivánt, Bős polgármesterét, hogy „veszélyezteti Szlovákia szuverenitását”, amiért a nyomozati osztály tételesen fel is sorolta, mivel követett el „bűncselekményt” a Magyar Közösségi Összefogás politikusa:

  • elhelyezett egy, az 1848–49-es szabadságharcban kivégzett magyar tábornokokat ábrázoló emléktáblát az Egészségügyi Központ homlokzatán,
  • mellette egy turulmadarat ábrázoló emlékművet állíttatott,
  • valamint a 2023. június 4-én a Bős város által trianoni békeszerződés aláírásának 103. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen elhangzott beszédének tartalmát is vizsgálták.

A felvidéki lap, az Új Szó megjegyezte, amennyiben Fenes nem jelent volna meg a kihallgatáson, 1660 euróig terjedő pénzbírságot is kiszabhattak volna rá.

PestiSracok facebook image

– mondta a lapnak polgármester kihallgatásának körülményeit.

Mindemellett rákérdeztek arra is, hogy bősi ünnepségeken eléneklik-e a Himnuszt és felhúzzák-e a zászlót, azt felelte, igen, hiszen a Himnusz is a miénk, a zászló pedig nemcsak Magyarországé, hanem minden magyaré. A kihallgatáson készült jegyzőkönyvet elküldték az ügyésznek, további kérdések esetén, visszatérnek még az ügyhöz.

Amennyiben igazat ad a feljelentőnek a bíróság, az e cikkelyt megszegő állampolgárokat a törvény értelmében enyhébb esetben 5, súlyosabb, a nyilvánosság előtt elkövetett bűntény esetén pedig akár 8 évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik.

A lap emlékeztetett, Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármesterét hasonló feljelentést követően hallgatták ki ez év elején, aki a Felvidéki Vágta és a Felvidéki Fesztivál kifejezések használatáért került bajba. Az állítólagos bűncselekményt azzal követte el, hogy a 2023. július 8-án hetedik alkalommal Dunaszerdahelyen megrendezett sport- és kulturális esemény a „Felvidéki Vágta – Žitnoostrovský galop” nevet viselte.

A feljelentő ebben az esetben is a Szlovákiai Értelmiségiek Egyesülete (ZSI) volt, akik szerint a „Felvidék” kifejezésnek revizionista jelentése van (vagyis mindennek, ami a valóság).

Ez a szervezet korábban, 2022 decemberében is tett hasonló feljelentést a Legfőbb Ügyészségen, akkor a magyar himnusz eléneklése miatt, amit a november 22-én tartott gútai alakuló testületi ülésen énekeltek el a megválasztott polgármester beszéde után.

Mit lehet tudni erről a tót besúgószervezetről?

A szervezet magát „független jogi személyként” határozza, és azt írta, "ideológiailag követi a Szlovák Hírszerzés Állandó Konferenciája Szlovákia Plusz (SKSI Slovakia Plus) és a Szlovák Hírszerzés Társasága KORENE (SSI KORENE) nevű „civil” egyesületek tevékenységét."

– hangoztatja magáról a besúgóhálózat.

Vicces, hogy a besúgást nem említi a szervezet bemutatkozó szövegében, pedig címoldalán egyáltalán nem rejti véka alá, hogy

büszke a soviniszta uszítására.

Kiemelt kép: Fenes Iván, Bős polgármestere. Fotó: Körkép.sk/Archív

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.