Nagy „Csonttörő” János: Évekig nem tudtam az ökölvívás közelébe menni!

A PestiSrácok.hu sportrovata „előkerítette” a közélettől mostanában erősen távolságot tartó egykori ökölvívó klasszist, Nagy Jánost, aki boldogan vállalta az idei esztendő első exkluzív interjúját olvasóink számára. A Csonttörő becenéven megismert bokszoló őszintén és nyíltan beszélgetett kollégánkkal a múltról, arról, hogy miként került Győr városából Budapestre; természetesen a remek tréner, Klein Csaba is szóba került, valamint az utolsó, a bizonyos 49 másodperces világbajnoki ütközet.

Ebben a hónapban 45. születésnapját ünnepli Nagy „Csonttörő” János egykori válogatott, olimpikon és profi ökölvívó, akiről az utóbbi időszakban szinte semmit nem lehetett hallani. Sőt, az ökölvívás körül sem igen láthattuk, ami hatalmas meglepetés, hiszen volt olyan idő, amikor még a Kokó-féle nézettségi rekordokat is megdöntötte. Emlékezetes: a Julio Pablo Chacón elleni WBO interkontinentális bajnoki címért vívott meccs volt az, amely mai napig a legtöbb néző által figyelemmel követett magyar ökölvívó mérkőzés. Ez hatalmas eredmény, hiszen Kovács Kokó István ökölvívó népszerűsége és mérkőzéseinek nézettségi mutatói is rekordokat döntött, nála is komolyabb eredményt produkálni ezen a területen nagyon komoly dolog. Valami azonban félresiklott, miután Jani világbajnoki címért lépett a szorítóba. A mindössze 49 másodpercig tartó meccs eredménye sok ember retinájába beleégett. Volt, hogy napokig ezt a számot lehetett látni minden újság címlapján: 49!

Az eltűnt klasszis nyomában

Persze egy karriert nem lehet egyetlen mérkőzésen lemérni. Főleg ezt a karriert nem, ami bár hirtelen gyorsasággal, váratlanul ért véget, mégis rengeteg szurkolónak okozott örömet. Nagy Jani nemcsak nézettségi rekordokat döntött, de az akkoriban népszerű magyar boxmagazin, a Küzdőtér első számának címlapján is ő szerepelt. Több, neves, díszes öv begyűjtése profiként, remek amatőr karrier, aztán gyors eltűnés a magyar sportéletből: szerintem nem árulok el nagy titkot Önöknek, hogy volt miről beszélgetni Nagy Janival, akit saját klubjának edzésén látogattunk meg.

Nagy „Csonttörő” János, 2020. december 22. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Manapság hatalmas sportélet van Győr városában. Te is ott születtél és kezdted el az ökölvívás alapjait. Milyen volt akkoriban a győri sportélet? 

Én 1988-ban kezdtem a Győri Dózsában az ökölvívó edzéseket, egy barátom csalt le, hogy ez egy remek sportág, nekem való lenne és próbáljam ki. Amúgy ő hamar abbahagyta, de én lent maradtam a bokszteremben és ökölvívó is lettem. Velem egy Farkas Imre nevű segédedző kezdett el foglalkozni, de a város nagy hírű ökölvívó trénere, Őry Józsi bácsi volt a vezetőedző. Összesen tíz évet töltöttem itt, aztán a fővárosban megalakult a Koko Gym és odaigazoltam.

Miért kellett eligazolni Győrből?

Elég sok eredményt vittem a városnak, de a body builder Kovács István – aki az előbb említett gym tulaja volt – és idősebb Hidvégi György felcsábított Budapestre, és nem volt kérdés, hogy megyek. Sajnos Győr városa akkor nem támogatta az egyéni sportokat, csak a csapatsportokat részesítették előnyben. A fővárosban viszont ajánlottak komoly fizetést, valamint lakást is béreltek nekem, és én ezt a lehetőséget örömmel elfogadtam, mert csak így tudtam azzal foglalkozni, amit szeretek, az ökölvívással. Fontos volt akkoriban számomra, hogy csak az edzésekkel kelljen törődni, így nem volt kérdés, hogy egy ilyen felkérésre mi legyen a válaszom.

Mennyi ideig tartott ez az időszak, amíg a népligeti Koko Gym versenyzője voltál?

Ez közel két évig tartott. Még mielőtt lejárt a szerződésünk, a vezetőség megkereste a Klein Csabát, mert tudták, hogy anyagi okok miatt nem tudnak hosszabbítani. Csaba bá akkoriban a Vasas edzője volt, és az 1999-es magyar bajnokságot már piros-kék színekben nyertem meg.

Klein Csaba elismert edzője volt mindig is a magyar ökölvívásnak, és ugye hatalmas párost alkottatok. Kicsit mesélj nekünk róla. Tartjátok most is a kapcsolatot?

Én nagyon szerettem vele együtt edzeni. Nagyon jól tudott velem bánni, tudta, mikor mire van szükségem. Minden tekintetben remek edző volt, véleményem szerint most is az, mert nem csak a szakmai munkára figyelt, hanem jó pedagógusként is bánt velem, velünk. Aztán amikor eldőlt, hogy profi leszek, akkor is mellém állt és folytattuk tovább a munkát. Ezt egyébként nem nem vállalta el olyan gyorsan, sokat beszélgettünk annak idején a profi bunyóról, volt egy tartása a hivatásos ökölvívással szemben, de aztán mégis belevágtunk. Nekem életem legjobb hat esztendeje volt a profik között eltöltött időszak Csaba bával. Amikor befejeztem az aktív bunyót 2006-ban, utána még tartottuk a kapcsolatot pár évig. Volt, hogy lejött a tanítványaival a klubbomba és együtt edzettünk, de később megszakadt a kapcsolat. Kivonult az ökölvívásból és azóta nem beszéltünk, de ezt a hiányosságomat mindenképpen pótolni fogom.

Nagyon hasonló időszakban kezdted el a profi bunyót, mint Kótai Mihály. Ő azt mondta, neki a 2000-es Eb és az, hogy nem jutott ki az olimpiára, játszott közre abban, hogy profi lett. Nálad ez hogyan alakult?

Nálam is nagyon-nagyon közrejátszott ez az olimpia. Ugye én Atlantában indultam és ott bokszoltam először Chacónnal. Szerettem volna Sydney-ben is indulni és végre komolyabb eredményt elérni az ötkarikás játékokon. Nehéz volt a kvalifikáció: emlékszem, négy verseny volt, ahonnan ki lehetett jutni, és a lényege az volt ezeknek, hogy mindegyiknél a döntőbe kellett jutni ahhoz, hogy meglegyen a kvóta. A négyből háromszor voltam harmadik, és ebben sok volt a furcsa pontozás. Volt benne olyan is, hogy Törökországban egy hazaitól kaptam ki egy ponttal a döntőbe jutásért. Persze mondanom sem kell, hogy úgy érzem, sokkal jobb voltam a srácnál.  Ezeknek a kvótaszerző versenyeknek köszönhetem, hogy azonnal átálltam profinak és ott folytattam tovább az ökölvívást.

Amikor profinak mentél, már dübörgött a Kokó-korszak, és más bokszolók is hatalmas eredményre és népszerűségre tettek szert. Volt, aki az Universumba igazolt, de a Polish Boxing Promotion is több magyart karolt fel. Te mégis magyar menedzsert választottál Rácz Félix személyében. Miért döntöttél így?

Ez abszolút az én döntésem volt, mert mindenképp hazai pályán képzeltem el a profi karrierem. Nekem itt volt a családom és nem tudtam elképzelni, hogy külföldön éljek és ott készüljek, távol a hazámtól. Ha elmegyünk nyaralni is, nekem már három nap után honvágyam van. Úgyhogy teljesen alap volt, hogy Magyarországon bokszoljak, de én a nevét ennek a promóternek nem szeretném kimondani, a magaméval egy lapon.

Értem én ezt, de hatalmas sikereket értetek el együtt: sok-sok nagy meccs, kiváló helyszíneken, rengeteg nézővel. Mégis a karriered utolsó csatája, a nagy WBO világbajnoki összecsapás összesen 49 másodpercig tartott. Jorge Rodrigo Barrios volt akkor az ellenfeled, ennyivel ő nem jobb bokszoló nálad. Mi történt ott? Van hiányérzeted, hogy nem folytattad tovább?

A hiányérzet az teljesen másból fakad. Mi, amikor hazajöttünk, a folytatás mellett tettük le a voksunkat, hétfőn már ott voltam edzésen, és készen álltam arra, de szerintem Csaba bá is, hogy ezt a bakit kijavítsuk, ezt a hatalmas csorbát, ami esett rajtunk, kiköszörüljük minél előbb. Tudtam, hogy nem ennyi van csak bennünk. De amikor a menedzserrel leültünk beszélni, nem tudtuk folytatni tovább a kommunikációt, mert nem kaptam meg azt az összeget, amiben megegyeztünk az amerikai meccsért. A törést ez okozta, és úgy döntöttem, inkább befejezem a bunyót, mint hogy neki bokszoljak vagy bármilyen kapcsolatban legyek vele.

Milyen címszó alatt adott kevesebbet?

Azt mondta, túl gyorsan véget ért a meccs és ő is kevesebbet kapott. De én a saját megállapodásunkkal foglalkoztam, és mivel én nem kaptam meg a megbeszélt meccspénzt, úgy éreztem akkor, hogy inkább még a bunyót is befejezem, de vele nem dolgozom. Évekig az ökölvívás közelébe nem mentem ezután.

Nem szeretnék Grétsy tanár urat játszani, de itt meg kell állnunk egy szóra. Nemcsak azért, mert ebben az írásban Rácz Félix nem tudja magát képviselni, hanem azért sem, mert jómagam, mint ökölvívással foglalkozó mérkőzésszervező, rengetegszer átéltem, hogy ilyen gyors vereségeknél anyagi problémák merülnek fel. Sokszor ki sem fizetik a meccspénzt, nemhogy kevesebbet. Úgyhogy ennek tükrében kell értelmezni az olvasottakat, és már most jelzem Önöknek: reményeink szerint megszólaltatjuk majd a Felix Promotion tulajdonosát is. Bár kétségtelen tény, hogy feleslegesen kár a múltban vájkálni és sebeket feltépni, azonban, ha nyitott rá, mindenképp kíváncsiak vagyunk majd az ő múltidézésére is – megjegyzem: nemcsak ebben a témában. Reméljük, ennek nem lesz akadálya.

Nagy „Csonttörő” János, 2020. december 22. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Folytassuk szerintem a karriered pozitívumaival, mivel volt benne bőven ilyen tartalom is. Nemcsak a te életpályád, hanem az egész akkori magyar profi bokszcsapat is emelkedett gyönyörűen felfelé, ahogy teltek a mérkőzések. Szerintem ez egy csodálatos időszak volt, amelynek első fénypontja az első címmérkőzésed Bognár Laci ellen, aki remek amatőr és profi bokszoló volt. Pápán vívtátok a profi magyar bajnoki mérkőzést, amit a Magyar Televízió élőben adott. Milyen emlékeid vannak erről a találkozóról?

Bogesz mindenhol letette a névjegyét, ahol ringbe lépett. Hatalmas bokszolónak tartottam mindig is, nagy szívű és ügyes. Valóban ez volt az első nagy címmérkőzésem, sokat készültünk rá. Büszkeséggel tölt el, hogy nyerni tudtam. Utána pedig egyre jobb tv-közvetítések követték a sort. Voltunk a Sport TV-n kisvilágbajnoki meccset vívni, később pedig a TV2 képernyőjén keresztül lehetett minket látni. Igen, itt meg kell jegyezni, hogy nagyon ügyesen volt menedzselve ez az egész. Jól irányították a karrieremet és lépésről lépésre haladtunk, több címvédés követte egymást. Mindegyik ellenfelem nívós volt.

Amikor Szolnokon Chacón ellen küzdöttél, már érezted azt, hogy bele tudsz szólni a nagyok dolgába? Remek ökölvívó volt, igazi nemzetközi mérce arról, hogy az embernek mennyi esélye van világbajnoki szintű bokszolókkal szemben.

Én emlékeztem rá a ’96-os meccsünk miatt. Tudtam, hogy elég erős és nagyon kemény ütő. Sajnálom, hogy a mélyütésekről lett híres ez a találkozó, mert kemény csata volt. De ha mai szemmel visszanézed a meccset, akkor láthatod: ő ugyanannyi övre, vagy öv alatti ütésre tett szert, mint én. Ilyen alapállásúaknál, mint ő vagy én, ez benne van a pakliban: alacsony súlypontúak vagyunk, előrehajolt védekezésünk volt. Belül úgy tűnt, hogy ő belemenekült ebbe, mert a hetedik vagy a nyolcadik menet után megérezte, hogy nem nyerhet. Amitől lement és nem tudta folytatni, az semmivel nem volt nagyobb mélyütés, mint amiket ő adott nekem vagy ő kapott előtte. Kiszállt a meccsből, mert érezte, hogy nincsen esélye, én így éreztem. Ő kicsit könnyedén vette ezt a magyar fellépést és ez volt az ő szempontjából a probléma.

A második meccsen viszont sima pontozással megverted őt, ott már nem maradtak nyitott kérdések.

Szerintem jobban fel voltunk készülve a győri meccsen mindketten. Én úgy éreztem, ő is jobb formában van, de mi Csaba bával annyit edzettünk és taktikailag készültünk, hogy bár pár menet elment, azért sikerült meggyőzően nyerni. De nemcsak a Chacón-meccsre emlékszem vissza szívesen, hanem minden olyan bokszolóra, akik nívót képviseltek. A két bolgár, Kirkorov és Toncsev is ilyen bokszolók voltak. Ők amatőrként is remek eredményeket tettek le az asztalra. Ezekre a mérkőzésekre is büszke vagyok.

Korábban említetted, hogy amikor abbahagytad az ökölvívást, maga a bunyó közelébe sem tudtál menni. Azonban most vezetőedző vagy. Hogyan keveredtél újra a sportág közelébe?

Pár évvel, miután abbahagytam a bunyót, megkeresett a Magyar Kempo Szövetség elnöke, Lacza Ádám, hogy segítsek a versenyzőknek a kéztechnika-fejlődésben. Ez pontosan 2009-ben történt, három évvel azután, hogy abbahagytam. Tulajdonképpen innen elindult a közös együttműködés, és ma már mindennapos elfoglaltságom az edzői munka. Akkor még csak heti egy alkalommal tartottam edzést, de Lacza Ádám nem hagyta ezt annyiban és csináltunk egy egyesületet. 2013-ban alakult meg a Hegyvidék Harcosai Sportakadémia, amit közösen működtetünk. Ma már teljes bevetéssel, mint bokszedző tevékenykedem. Jelenleg az egyesületünk ott tart, hogy volt magyar bajnokunk és sok dobogós helyezésünk. Hét éve csináljuk, nem panaszkodom, hamar jöttek a sikerek és emiatt szerencsésnek tartom magam, így hatalmas szenvedéllyel és beleadással neveljük a fiatalokat.

Meg kell jegyezni, hogy az utóbbi időkben, években sokszor szeretett sportágunk nem az eredményektől volt hangos, hanem éppen attól, hogy azok elmaradnak. Elnökváltások voltak, változások vannak. Te miképpen látod a magyar ökölvívás jelenlegi helyzetét?

Bevallom, azzal, hogy fent mi történik, nem foglalkozom, mert nincs is rálátásom. Én a saját csapatomat szeretném minél eredményesebbre faragni. Nem könnyű, nem egyszerű. Nem mondom, hogy nincsenek ügyes lányok vagy srácok, de az a versenyző, akiből többszörös világbajnok lehet, még nem tért be hozzánk. Próbálom úgy képezni a srácokat, ahogy Klein Csaba velem is csinálta, próbálom továbbadni azt, amit tőle tanultam, de ettől függetlenül folyamatosan képzem magam, mert azt vallom, hogy egy edzőnek ugyanúgy kell tanulni, mint egy versenyzőnek.