Nagy Ervin: Nagypénteki kételyeink – a feltámadás előtt

Ma van Krisztus keresztre feszítésének napja. Mikor a Megváltó felvállalja emberi mivoltát és ezzel együtt az emberi egzisztenciában rejlő összes bűnt és szenvedést is. Mindannyiunk bűnét és szenvedését. A keresztfán maga a megváltás történik meg. Mikor Krisztus megnyitja a valódi keresztényi utat, amely a feltámadás felé vezet. De mindenkiben van kétely és mindenkiben van ezzel kapcsolatos szorongás is. Mert ez az emberi természetben rejlik. Elkerülhetetlenül. De mit kezdjünk az istenkeresés bizonytalanságával? Mit kezdjünk Jézus szavaival: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?”

• Nagy Ervin / PolgárPortál

Először is fogadjuk el metafizikai alapelvként létünk értelmezésére a hegeli logikát, miszerint a tézist mindig antitézis követi, amiből „spirálszerűen” alakul ki a szintézis! És vegyük alapigazságként ugyanezt az elvet a „spirituális utunk” megértésében is.

A hit esetében, így a hit hiánya szükségszerűen meg kell, hogy jelenjen lelkünk legmélyén. A hitet, ha sokat ápoljuk, egyszer bizonytalanság fogja követni. A tézis átcsap antitézisbe. Az istenhitet az Isten létének kételye fogja mardosni…

Most idézzük ide Máté evangéliumát! Jézus a keresztfán imigyen kiált föl: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” „Eli Eli lama sabachthani?” Maté (27:46) A Megváltó szájából, aki az egész életével a hitet képviselte, ezek a szavak törnek elő a szenvedése csúcspontján. Vajon miért?

Térjünk vissza a hegeli metafizika logikájához! A tézist mindig az antitézis követi, amely után mindig és minden majd egy szintézisben formálódik egybe. Jézus, ki az Úr gyermeke, ki egyben a Szentháromság egyik sarokpontja, nemcsak Megváltó, hanem ember is. Sőt! Éppen ez a lényeg, hogy isteni léte helyett felvállalja az emberi létezést is a keresztfán. És felvállalja az emberi létezésben rejlő természetes kételyeket, melyek együtt járnak a bűnnel és a szenvedéssel.

Nos, Jézus, az Istennel való találkozást közvetlenül megelőzve megéli ezt a „kiüresedési szintet”, amikor a bűnök terhe, „isten visszahúzódása” olyan rettegéssel és magánnyal tölti el szívét, hogy az már az ateizmus látszatába csap át. Ez a megtisztulási folyamat része, mely után a hit puszta megélésnél magasabb szintre lép majd és felkészül a találkozásra. Máté evangéliuma pontosan ezzel igyekszik hangsúlyozni Jézus emberi voltát. Mert Jézus Isten fia ugyan, de emberi minőségben jelenik meg közöttünk, így meg kell élnie az emberi létből fakadó szenvedést. Sőt: végül is pontosan az a lényeg, hogy Jézus önként és értünk vállalja fel az emberi egzisztenciában rejlő szenvedést.

Mondhatjuk azt is, hogy

az emberi létben rejlő legnagyobb szenvedés maga a kétely, és az ezzel járó szorongás – nos, Jézus ezt is felvállalja helyettünk a kereszten.

Az antitézist pedig hamarosan a szintézis követi majd. Krisztus egyesül az Istennel, majd harmadnapra feltámad.

Ez a Passió, ez a Nagypéntek lényege – Jézus szenvedéstörténetének csúcspontja. Minden más pedig az emberre, azaz miránk tartozik. Vajon élni tudunk-e a megváltás lehetőségével?

(Vezető kép: részlet Mel Gibson, A passió című filmjéből)