Nagy Ervin: Nemzetek nélküli lázálom

Az Európai Egyesült Államok már a spájzban van. A májusban esedékes uniós választások tétje többek közt az, hogy vajon előbújik-e onnan és lesz-e belőle valóság, vagy megmarad az Xbox-játékok virtuális dimenziójában, ahol néhány hülyegyerek a szuperállam kormányát képviselve indíthat rakétatámadásokat más hülyegyerekek ellen. (Battlefield 2 kiegészítőcsomag.) De ahogy egyéb „progresszív” gondolat, úgy ez a rémálom is a jövőbeni politikai cselekvés céljává válhat – feltéve, ha a föderalizmusról álmodók kerülnek többségbe. Isten mentse meg Európát ettől! Ahogy a szélsőségesen liberális és neomarxista hazugságoktól hemzsegő antiutópia megvalósulásától is. Mert az úgynevezett progresszív politikusok nem utópiát, de nem is a valóságos megoldásokat teszik a választópolgár asztalára, hanem antiutópiát, disztópiát. Ahogy a kommunisták egykori hazug ígéretei is azok voltak. (Az Európa szellemi-erkölcsi hanyatlásáról szóló cikksorozatunk első része.)

A magyarok az uniós tagságra, nem pedig az Európai Egyesült Államokra szavaztak!

A magyar-fóbiás Martin Schulz már két évvel ezelőtt megfogalmazta álmát, miszerint 2025-re létrejöhet a szuperállam, aminek a bizottság lenne a kormánya. És ahogy ezt tavaly óta Manfred Weber és ma már Gyurcsányné Dobrev Klára is folyamatosan ígérgeti – okozatként pedig a jövőben létrejövő paradicsomi állapotokat jelöli meg. Ahol persze megszűnnek majd a háborúk és beköszönt az örök béke. Mondják, akár egykor a kommunisták. Mindezen, és az Európai Egyesült Államok megvalósulásának lehetőségén érdemes lenne minden európai polgárnak – politikai állásponttól függetlenül – elgondolkodnia, mielőtt nem lesz késő!

Az örök béke eszménye

Az unió hatalmi elitje, a szélsőséges liberálisok és a ’68-asok gyermekei már most rendszeresen hivatkoznak nem létező elvekre és jogszabályokra, mikor le kell nyomni egy nemzeti érdeket vagy a sárga földig lehordani egy, a hazájáért tenni akaró politikust. Rendre fenyegetőznek olyan jogi lépésekkel, mikor politikai vitába keverednek a kereszténydemokrata politikusokkal, melyek nem is léteznek. Vagy felsorolnak számos olyan „értéket”, amely csak szerintük érték, voltaképp maga a szélsőséges liberalizmus, vagy a lopakodó neomarxizmus. A probléma leginkább az, hogy újra és újra a gőg (hübrisz) bűnébe esnek akkor, mikor a kizárólagosság trónjáról osztják az észt. Mintha a liberalizmus és az újbaloldal ideológiájának frigye nem csupán egy lenne a vitatkozó eszmék közül, hanem maga a normális létezés.

A szuperállam eszményét rendszerint hangoztató, naivan pislogó politikusok hamiskásan csengő érve az, miszerint az Európai Egyesült Államok a kontinens népeinek megbékélését teremti meg. Valamiféle paradicsomi, de mégis sűrű köd födte jövőben. Juncker, Weber, Verhofstadt, Dobrev Klára (hogy csak a számunkra legismertebbeket említsem) és persze az összes föderációpárti puhatestű politikus hisz abban, hogy az unió bürokratikus terjeszkedése egyenesen arányos a békével. Akár a marxizmus egyik nagy ígéretében, a homályosan felsejlő szép új világban. Ahol béke honol. Ahol mindenki szabad és egyenlő. Ahol mindenki ugyanolyan – így megszűnik a nemzetek közti ellentét, és persze (naná!) a háború is. Ahol a társadalmi rossz is jó. Sőt: nincs is rossz dolog! (A posztmodern boldog békeidő…) De ehhez előbb le kell rombolni az ontológiai és morális értelemben is gonosz nemzetállamokat. És persze a múltat is végképp el kell törölni… progresszív-had, indulj velünk! A Föld fog sarkából kidőlni… Ismerősen cseng, ugye?

Bár a kétely jogosan ébredezik bennünk, hisz nagyon úgy tűnik – akár a létező kommunizmusban –, hogy minden generációnak újra és újra azt ígérik, hogy nem ti, hanem majd a gyermekeitek, unokáitok fogják ezt a paradicsomi állapotot békésen, a köldöküket bámulva élvezni. (Carpe Diem!) És ahogy az ígéret mesterkélten cseng, úgy a valóság is egészen mást mutat.

„Egyszer volt, hol nem volt”-elv ez, mint sok minden más, amit nap, mint nap hallunk a haladó (ja nem! Progresszív és persze független-objektív…) európai értelmiség jó nagyra nőtt szájából. No meg persze egyes vezető politikusok el-elcsukló érveiként. Újabban nálunk, Gyurcsányné Dobrev Klára uniós listavezetőjének legfőbb kampányszlogenjeként.

Az Európai Egyesült Államok hozná el a világbékét?

A modern fogalomként használt kozmopolitizmus a felvilágosodás eszméjében nyerte el a mai jelentését és először Immanuel Kant által kelt szárnyra. Bájos, ugyanakkor beszédes is, hogy egy valódi lokálpatrióta életvitelű filozófus fogalmazta meg – vizet prédikált, bort ivott? Az egyetemi folyosókon terjedő pletykák szerint Kant élete során soha nem hagyta el szülővárosát, Königsberget, és olyan pontos volt mindig, hogy hozzá igazították a település templomóráját.

Kant „Egy világpolgár gondolatai” és „Az örök béke” című fantazmagóriájában fogalmazza meg azt, ami később a liberálisok, és úgy tűnik, hogy ma az Európai Egyesült Államok szószólói is hazug paradigmaként használnak a soron következő választási kampányban. Mi legutóbb Dobrev Klára asszonytól hallhattuk azt – igen meggyőzően és szúrós tekintettel –, hogy a nemzetállamok nélküli unió, a hitük (mert ez bizony hit kérdése!) szerint az örök békéhez vezet.

A föderáció-hívők szerint az Európai Egyesült Államok utópiáját, amelyben a nemzetek felszívódnak, nagyfokú humanizmus lengi körül – ami már önmagában is ellentmondás, hisz ez az egész fantazmagória elmossa az egyén veleszületett és belénevelt hagyományos morális érzékét. (Érthető, hogy már a Kant-fordító Babits kritikus szeme is észreveszi ezt a problémát.) A mai haladó hangadók ellenben csak az értéksemlegességről papolnak, mindenféle moralitás nélkül. A háborúk okaként pedig nem a valós bűnösre, a pénzre, az anyagi haszonra és a hatalomra mutatnak, hanem a nemzeti értékek és érdekek egészséges követésére kenik rá a saját mocskukat. (Ahogy azt minap Juncker is megtette kínjában, mikor azt mondta, hogy Orbán nacionalizmusa háborúhoz vezet.) Lehetetlen nem észrevenni, hogy a „progresszív” politikusok összemossák a patrióta szellemiségű, a nemzetéért tenni akaró polgárokat és a háborús bűnöket elkövető „sovinisztákat”.

A kozmopolitizmus eszményének legnagyobb történelmi megvalósulása lenne az európai integráció végterméke: az Európai Egyesült Államok, maga a szuperállam, saját kormánnyal. Liberális szokás létének jogosságát a kozmopolitizmus áldásos, békéhez vezető eredményeként magyarázni. De hazugság az, hogy a háborúk oka pusztán levezethető lenne a nemzetállamok érdekeinek ellentétéből. Béke Európában leginkább azért lett, mert a világháborúk megleckéztették az itt élőket; és a félelem miatt, amely a tömegpusztító fegyverek elterjedésével, a hidegháború frontjainak kiéleződésétől erősödött meg. Világégést ismét senki sem akar – leginkább a modern fegyverekkel vívott küzdelemtől rettegnek a normális emberek.

Így mindenkit megnyugtathatunk: semmiféle kereszténydemokrata, konzervatív vagy patrióta eszmevilág megvalósulása, de még csak a nemzeti közösség védelme sem fog itt háborúhoz vezetni. Ellenben az engedékenység a migrációval szemben…

Érvek a „Nemzetek Európája” mellett

A nemzeti érdekek és értékek megőrzendők, mert a globális (gazdasági és társadalmi) válságok, illetve kihívások ellen nyújtanak védelmet. Az Európai Unió a „kanti világszövetség” eszményével szemben mára egy érdekkijáró rendszer lett, felcicomázva az európaiság, a haladó szellemiség, a progresszivitás és az örök béke díszével. A nemzetközi tőke pedig beállt a szellemi küzdelembe (naná!), hisz a határok eltörléséve végtelenül kövérré hizlalhatja magát.

Az európai együttműködés atyái aligha ilyen közös Európát álmodtak meg. Hittek a gazdasági együttműködésben és abban is, hogy mindez békét hoz a háború után újraéledő Európában. De hittek abban is, hogy lehetne sok-sok politikai cél is közös. De nem hittek és nem gondolták azt, hogy mindez számtalan abnormális célt fog majd szolgálni. Hogy mindez együtt jár majd a természetes közösségek elpusztításával. A család hagyományos intézményének (a férfi és nő gazdasági és érzelmi közösségének, mely szerencsés esetben gyermekek nevelésével társul) felhígulásával. A különböző LMBTQ és miegymás szexuális marhaságának terjesztésével, a hagyományos erkölcsi nevelés kiiktatásával. De azzal pedig végképp nem értenének egyet, hogy a szuperállam létrehozásához legalizálni kellene a tömeges migráció minden formáját. Mert ne legyen kétségünk – az Európai Egyesült Államok ma már nem a békét, hanem az efféle haladó mutatványokat és ön-lábonlövéseket szolgálná.

Mint ahogy kiiktatná a több, mint ezer éve létező nemzeti összetartozás szellemiségét és az egy évszázada működő, az önvédelemre legalkalmasabb közösséget, a nemzetállamokat. Amelyek sikeres működése olyan értékrendszert erősít meg és tart fenn (a szuperállam értéksemlegességével szemben), melyek kötelességgé teszik a ránk örökített Európa megvédését. Mert ez a testvéri összetartozásból eredő kapocs az egyetlen, mely ellenáll a modern kori népvándorlásnak és meg akarja őrizni mindazt, amit Európa jelent. Mert kétség ne férjen hozzá: a posztmodern szuperállam, az Európai Egyesült Államok olyan nyitott társadalmakat építene fel kontinens-szerte, melyek öngyilkos módon engednének be mindenféle migrációs csődületet, és alakulnának sorra az anarchiába fulladó párhuzamos társadalmak.

Nagy lesz a tét májusban. A Nemzetek Európája és az Európai Egyesült Államok eszménye feszül majd egymásnak. De előtte az a legfontosabb kérdés, hogy mennyien fognak hinni annak a marxista jellegű üres ígéretnek, hogy az Európai Egyesült Államok elhozza majd a világbékét. Persze mindig csak jövő időben – nem pedig ma.

Fotó: Horváth Péter Gyula