
Nehézkesen, lassan indul be az ellenzéki kampánygépezet, nincsenek saját témák, alapvető döntések váratnak magukra – közben azt mutatják a mérések, hogy a Fidesz nagyon megerősödött az előválasztás óta. A kivárás nem bizonyult jó taktikának – írta a csütörtök reggel megjelent elemzésében a 444.hu, amely szerint Márki-Zay teljesen összeférhetetlen, az ellenzéki pártok – nem meglepő módon – elkezdtek marakodni a koncon, és nem haladnak a közös munkával.
Megtorpant az ellenzék kampánya az előválasztás óta, a 444.hu pedig nem volt rest, mentőövet dobott Márki-Zayéknak, ugyanis azt látják, hogy az ellenzéki összefogás nagyjából csődöt mondott, bár egyéni szinten olykor hangosak, nincs közös kommunikáció, sőt, egymásnak üzengetnek a közösségi médiában. Különösen nyugtalanító lehet számukra, hogy a balliberális portál nem nyilvános közvélemény-kutatásokat is közölt, amelyek szerint a Fidesz uralja a közéleti tematikát, az ellenzék népszerűsége pedig igencsak mélyen van. Az elemzés szerint készültek kommunikációs tervek, sürögnek-forognak a munkacsoportok, azonban nem küzdenek nagy erőkkel az ellenzéki pártok azért, hogy megnyerjék a szavazók figyelmét.
Márki-Zay Péter ugyan továbbra is járja az országot, és a sajtóban megjelent hírekre közleményekkel és közösségi médiás posztokkal sűrűn reagálnak az ellenzék politikusai, de az előválasztás második fordulója óta nem voltak képesek diktálni a tempót. Azóta alig fordult elő, hogy akár csak egy napra olyan téma foglalkoztassa a közvéleményt, amivel ők jöttek elő
– elemezte az ellenzék számára lesújtó állapotot a portál.
Szia, uram! Alacsony támogatottság érdekel?
A 444 egy nem nyilvános, szerdán kézhez kapott közvélemény-kutatást is napvilágra hozott, amelyet az új, összefogott kampányközpont rendelt meg. A portál úgy jellemezte az eredményt, mint kijózanító.
A teljes lakosságra nézve negyvenhat százalékos a Fidesz-KDNP, és csak harminckét százalékos az ellenzéki összefogás listájának a támogatottsága, a Mi Hazánk öt, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt négy százalékot kapna, míg további tizenkét százalék nem szavazna, vagy nem árulja el, hogy kit támogatna. További ötvenkét százalék mondta azt, hogy a mostani kormány maradását szeretné, és csak negyvenhárom százalék akarna kormányváltást
– ismertette a 444.hu.

Fotó: Facebook
A portál nem kicsit üzenve az ellenzéknek azt írta, hogy lendületet veszítettek, október közepe óta rendkívül passzívak, a kormánypártok átvették a kezdeményezést és növelték táborukat. A 444 ellenzék forrásai szerint az év utolsó két hónapjára az ellenzék pihenőt fújt, nem terveztek nagyon semmit, januártól próbálják megtolni a biciklit. Eddig azzal voltak elfoglalva, hogy ki kellett találni, milyen stáb és hogyan vezesse a kampányt.
Heten hétfélét gondolunk szinte mindenről, azon kívül, hogy az Orbán-kormányt le kell váltanunk. Így elég nehéz dönteni bármiről
– válaszolta a portál egyik forrása arra, miért nem aktívak.
Nem tudják eldönteni, milyen szín alatt vonuljanak, de országot azért vezetnének
Az ellenzéki pártok pancserségét mi sem mutatja jobban, hogy állítólag hetek óta azon vitáznak, az összellenzéki szövetség milyen nevet használjon a kampányban, valamint mi legyen a kampányszín. A pártok már decemberben is csináltak volna egy szórólapos kampányt, hogy a saját jelölteket népszerűsítsék, ám a központból leszóltak, hogy ezt még nem kéne, mert MÉG NINCS MEG A KÖZÖS DIZÁJN, ami persze azóta sincs meg, ahogy a szórólapos kampányuk is elmaradt.
A feloldhatatlannak tűnő ellentéteket általában a pártelnökök értekezlete oldja fel, ahol információink szerint sokkal simább az együttműködés, mint az alsóbb szinteken dolgozó bizottságokban, csakhogy mire odaér egy kérdés, addigra eltelik egy csomó idő. A pártelnöki értekezlet alatt működik az úgynevezett kampánytanács, ahol jórészt ugyanazok a pártdelegáltak ülnek, akik az előválasztást szervező csapatban dolgoztak együtt. Ők hagyják jóvá a kampánystratégiát, az általánosabb irányvonalakat
– írta a portál, amely szerint lassan emésztik meg a pártok, hogy Márki-Zay lett a főnök a kampányban, és hogy igyekszik a saját embereit behozni a rendszerbe.
Mióta Jakab Péter, a Jobbik elnöke csúfosan kiesett az ellenzéki előválasztás első fordulójában, a pártelnöki megbeszéléseken rendkívül passzív lett, ami a portál szerint nagyon rosszat tesz a morálnak. Ezt csak fokozza, hogy megindult a szócsata Márki-Zay Péter és Gyurcsány Ferenc között; előbbi ugyanis felszólította a volt miniszterelnököt, hogy inkább ne kampányoljon mellette, valamint összetűzésbe került Donáth Annával is, aki kritizálta a röszkei migránsszámlálót. Az ellenzéki pártok most minden jel szerint azt játsszák, hogy felteszik a kezüket, mondván, „csináljon meg mindent a Péter, ha már ennyire akarta”, saját ötletekkel alig állnak elő, a hódmezővásárhelyi polgármester alatt működő kampányközpont felvetésein pedig naphosszat vitáznak. Már a még meg sem szerzett parlamenti székeken is megy a vita, ugyanis Márki-Zayék túl nagy frakciót akarnak maguknak, amit szúrós tekintettel néz a többi ellenzéki párt.
A bénultságra jellemző, hogy amikor kedden az ellenzéki politikusok sorfala előtt Márki-Zay Péter bejelentette a népszavazási aláírásgyűjtést, akkor a kiállást az eredeti terv szerint azzal is erősítették volna a képviselők, hogy hangsúlyozzák, éppen bojkottálják a parlamenti ülést, ami egyébként az utolsó volt 2021-ben, és több olyan törvényről is szavaztak, amely az ellenzéket felháborította. Csakhogy a bojkott kommunikációja valahogy elmaradt. Sehol a hírekben nem jelent meg, feltehetően nem sikerült előre kitalálni, hogy ezt ki, hogyan és mikor magyarázza el az újságíróknak, illetve a választóknak. Kint voltak a képviselők a Parlament épülete előtt, Márki-Zay célzott is rá beszédében, hogy bent megy a szavazás mindenféle borzalomról, de a bojkott szó egyáltalán nem hangzott el. Megcsinálták, csak senki sem vette észre
– olvasható a 444.hu elemzésében.
Forrás: 444.hu/PS; Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Imre
2021-12-24 at 20:36
Díszes egy társaság!
Nem sok intelligencia és nem sok főiskolai diploma ragadt rájuk.
Úgy hazudnak, int a vízfolyás.
Szörnyű nagy eszük van.
Fúj de nagyon szeretjük őket!
Orientál
2021-12-17 at 19:25
Csányi Én arra vagyok kíváncsi hogy miért vannak Karácsonyodék olyan gátlástalanok hogy kevés pénzekért adogatják el a drága budapesti ingatlanokat? És az ellenzéki Gyurcsányékhoz benyalt pártok a lopott milliárdokból egymás között mennyi lopott milliárdokat raknak zsebre? Pártjaidra lebontva.
Angie
2021-12-17 at 07:09
Feri! Ezt is elk*rtátok! Nem kicsit, nagyon! Magas lóról nagyot lehet esni…
Fogadjátok már el, hogy a következő ciklusban is Viktornak fogják hívni a miniszterelnököt!
Bár tudom, hogy ezzel tisztában is voltatok és a szájtépéssel, meg a hazudozásaitokkal csak a parlamenti MEGÉLHETÉSI helyetekért játszotok. Mert a FELE SEM IGAZ, amit nap, mint nap a médiában nyomtok!
sorry
2021-12-17 at 05:37
A jobboldalnak jó lesz belehúzni, mert ez a 10%-nyi előny nagyon gyorsan elfogy, ha a választási számítógépek elkezdenek össze- vissza számolni, meg a szellemvárosrészek lakói is eljuttatják voksaikat. Nagyon lefele görbülne a szám, ha fletóék visszajönnének. Mohács vígjáték lesz ahhoz képest, amit ezek művelnek az országgal és a kasszával.
Egy ilyen kormányzási időszak után amit dr Miniszterelnök úrék bemutattak, legalább 80 – 20%-ra kellene minden számlálónál állni a Fidesznek.
sorry
2021-12-17 at 05:29
Ez a mzp mit kampányol? Nem ő Hmvhely polgármestere? Annak a városnak nem kell vezető? Avagy Hmvhely olyan város, ami polgármester nélkül is működik? Akkor minek választották? Ha viszont szükséges kellék, akkor rugják se&&be, mert nem végzi a dolgát.
Bendegúz
2021-12-17 at 04:36
Kabul Rózsája hozta helyzetbe MakiZaj-t:
“Egy kiszivárgott hangfelvétel azt állítja, hogy Szabó Tímea CIA-ügynök. De miért fontos ez? És mi köze van ehhez Márki-Zay Péternek? Nagyon durva dolgok derültek ki! A videó végére összeáll a teljes kép, nézzétek végig és osszátok meg! – írja Rákay Philip Facebook-oldalán”.
Zsike
2021-12-16 at 21:56
Íme a Soros-kommandó! Márki-Zay mért nincs a képen?!
Egyébként folyton fotózkodnak, mint a kommunista időkben, össznépi mánia volt a csoportkép!
A fazont már összeigazították: sötét öltöny, nyakkendő nélkül (az polgári). Se a cipőről elfelejtettek megállapodni, mert Fletó “progresszíven” tornacipőben feszít, míg a többiek az old school stílusban bőrcipőben, hagyományosak.
Ez még nem zárná ki a program-diverzitást, de nem hogy a diverzitás, hanem a követendő, egységes program is hiányzik!
Guadin
2021-12-16 at 20:36
Ilyen az, amikor közepesen tehetségtelen bábok akarnak valakik lenni.
Az irány jó, remélem az olló tovább nyílik jövő tavaszig!
Az igazi mélyütés az lesz nekik, ha a Mi Hazánk és esetleg a kutyák bejutnak!
Torockó
2021-12-16 at 19:06
Az irány jó. De nem jelent semmit az eredményt illetően. A külföldiek és hazai zsoldosaik bármilyen baromságot képesek pár napra robbantani, hogy sokakat térítsenek el saját érdekeiktől. Minden eshetőségre fel kell készülni, a szervezett ügynökhálózat működik és Magyarországot tartja a célpontban.
Nahát
2021-12-16 at 18:25
Nálam az ellenzék mindig is 0%-on állt, de ettől függetlenül nem szeretek közvéleménykutatásokról hallani, sem akkor, ha vezetünk, sem akkor, ha nem, főként nem olyan cégektől, akiket az ellenzék fizet. Ki tudja, mikor manipulálnak bennünket a hamis adataikkal? Már csak attól is változik a pártok támogatottsága, hogy az emberek elolvassák a közölt eredményeket. A közvéleménykutatás nem megbízható, a közölt adatok lehetnek hamisak, és alapvetően a választásokat befolyásoló céllal jönnek létre. A közvéleménykutató cégek a választási kampány részei. Orbán Viktor mondta, nekünk nem közvéleménykutatást, hanem választást kell nyernünk!
hozzaszolo
2021-12-16 at 17:42
Kifulladt a kampányuk
Nono!
A sok oroszlán (fogatlan) fogócskázott egyet, lett is egy mindenevő oroszlán király. Most elfáradtak, szieszta ideje van. És meg is kell emészteni ezt az előválasztást.
A pünkösdi király meg issza a méregdrága borokat, tarhál. És propagálja, egyenek gombát.
vidar
2021-12-16 at 17:24
Ezt elb@sztátok, elvtársak.
Tuti
2021-12-16 at 16:56
szerintem az volt a taktika,h kivalasztjak ezt a balfaszt,h ra iranyuljon minden a kormany oldalrol es majd utana meg leveszik es jon valaki mas a valasztasok elott…
csak nem szamoltak vele, h ez ennyire…ennyire balfasz es hogy ennyire komolyan veszi magat…
es most eget mindenkit…
Rolo
2021-12-16 at 16:43
Csányi2021
Pont úgy okoska ahogy történt 2010 be 😉
G.P
2021-12-16 at 16:01
Csányi csak hergeli a népet ! Én már el se olvasom , nem kell komolyan venni ,egy idióta !
accept
2021-12-16 at 15:55
Csanyi (dupla nulla)
ez meg kimaradt !Az Orbán kormány után
egy senkiházi harmadrangù adófizetö rabszolga leszel az illegalis kriminális “szocialparazita” allahu akbar “RABSZOLGAJA” a soros “SS”
IV bírodalom DIKTATURA gyarmatában!
Az internet világában , hogy lehet valaki ilyen sötét és tudatlan naiv buta ember?
G.P
2021-12-16 at 15:54
A Soros Gyorgy által támogatott 444.hu ban !Ezt a rohadékot meg Amerikában is perelni fogjak ! Ennél nagyobb trógert a világ nem látott , minden baloldali , ( demokraták ) által vezetett állam kormyzojat , ugyeszeit támogatja ,katasztrófa a végen , mindenki menekül aki csak tud , lásd : San Francisco stb!
aladin
2021-12-16 at 15:51
Márkizaj most telefonál kanadába egy lakás ügynökségnek, hogy jövö tavaszra szükksége lesz egy nagy lakásra a családjával együtt, mert készül visszamenni. Mert nem tud tovább itt Magyarországon élni, nagy a nyomor a korrupció, nincs sajtószabadság, mindenütt a kormány csökkenti a rezsiket, igy hamarosan a kormány tönkre megy.
palaszeg
2021-12-16 at 15:51
Így van nádor Uram !
accept
2021-12-16 at 15:43
Csanyi
te primitiv agyhalott !
A gazdád azt üzente ,hogy egy trágyában tartott buta falusi penészgomba vagy!Energia pazarló tékozló medencefütö bolsevik!
Pszichopata szociopata Troll!
Tipikus “sivalkodó” parazita!
Tuti
2021-12-16 at 15:13
Csányi 2021-12-16 at 14:01
mondjuk a median keresztul meggyozni az embereket a sajat alkalmassagukrol, nem?
tok jo lenne,h ha lenne mediaja az ellenzeknek.
adok par tippen, h minek lehetne oket elnevezni:
RTL Klub, ATV, 444, HVG, Telex, Index, 168 ora, Nepszava, Magyar Narancs, Elet es Irodalom, RTL.hu, Alfahir, Magyar Hang, EzALenyeg, Hirklikk, Azonnali, Hocipo…
es mondjuk jo lenne,h ha lenne par velemeyformalo aki az ellenzek szekeret tonla…
mondjuk hivjak oket:
Bodocs Tibor, Alfoldi Robert, Farkashazy Tivadar, mittommilyen Zsoltika, Lovasi Andras…
de persze ez meg mindig nem eleg…kell, h a kulfoldi media is beszalljon es akkor lehetne hivatkozni a jo kapcsolatokra:
BBC, CNN, Der Spiegel, Politico, Guardian, Le Figaro
es persze az EUs intezmenyekben is kell a tamogatottsag….meg kellene gyozni
Vera Jurovat, Donald Tuskot, von der Leyen-t, Verhoffstaddt-ot…
hat, ha ezek meglennenek, akkor mar csak dilettans barmok veszithetik el a valasztasokat
kb annyira hulyenek kell lennie nekik, mint egy ellenzeki szavazonak, aki ezeknek a birtokaban rinyal,h nincs kello tamogatottsag…erre is van egy nevem:
Csanyi
Dobos Róbert
2021-12-16 at 14:58
Tudod Csányi,az a baj ,hogy az ellenzék politikusai üresfejű,gyenge képességű,jövőkép nélküli megélhetési senkik.
Borsmenta
2021-12-16 at 14:58
A trágyàs kapitàny lemerevedett.
Tuti
2021-12-16 at 14:56
Csányi 2021-12-16 at 14:01
peldaul?
Hihi
2021-12-16 at 14:14
Csànyi: ezt komolyan gondolod ekkora pénzügyi tàmogatàssal? Nem a rendszer és a pénz a hibás, hanem a vàlasztott képviselőitek emberi és szakmai minősége. Tőletek ennyi telik. Sajnàllak. Komolyan. Én is szégyellném, hogy kénytelen lennék rájuk húzni az x-et. Hihi
Hihi
2021-12-16 at 14:11
Várjuk ki a végét. Majd vàlasztàsok előtt a kiéhezett, irigy liberàlis aberrált kukkolók gyorsan berobbanak a politikusok szexuális életének kiteregetésével, ki kivel, de a legfontosabb, hogyan (felöltözve, beöltözve, mindenki fantàziàjàra bízom) merül el az erkölcsi fertőben keresztényként a hàlószobàban, vagy azon kívül. Alig várom. Ja, nem!
Hédervári Kont István és a harminckét vitéz
2021-12-16 at 13:50
Ha nem lenne a globalista média hátszél, tehát a tények alapján lehetne mérlegelni, 5%-ot sem kapna ez az alávaló külföldi “fordítottság” ügynök banda. Azonban így életveszélyesek, sajnos. Az utolsó pillanatig, minden erőnkkel küzdenünk kell ellenük. Tilos bealudni. Ha győznek kő kövön nem marad hazánkban. Ne hagyjuk!
Kopanyi Endre
2021-12-16 at 13:44
Addig jó! Viszont most nemzetközi ellentamadas készül! Miert is olyan nagyképűek nost? Meg van nekik igerve a győzelem! Kapnak pénzt meg szakértőket januarban Olaf bacsitol(aki egy báb csak ra kell nezni) meg Gyuribátol, meg nemzetközi nyomast csak idő kérdése. Szerencsére elbalf. szkodjak hacsak MZP nem lesz egy uj Meggyessy(Biden), aki egy trojai falo, egyetlen funcioja Orban Viktor megbuktatasa aztan megy a levesbe par honap mulva. Viszont verik a melluket a 2/3 os döntések meg szuntetesevel. Ebben majd az EU segítségével akarnak alkotni, az EU birosagai fogjak azt legitimalni nekik.
G
2021-12-16 at 13:42
Ha ezek az ellenzék meghatárorozó politikusai akik irányítanának egy országot,képzeljük csak el milyen lehet a második vonal!
A jövő intézmény vezetői,döntéshozói.
mébell
2021-12-16 at 13:38
Istenem, drukkolok, hogy ,,lekűzdjék” magukat 15 százalék alá egy picivel! (Úgy tudom több párt együtt indulása esetén ennyi a bejutási küszöb)
Úgyhogy: minuszhajrá!
Angie
2021-12-16 at 13:14
80-20% a Fidesz javára! Legyen így!
Legeza János
2021-12-16 at 13:11
Igaza van Tárcsa jó hogy véleményét nem magába tárcsa!!!
Orientál
2021-12-16 at 13:01
Márki-Zay önálló viszont nincsen pártja tehát párt nincsen mögötte ,ráadásul a háttérhatalom aki ezt a Márkit-Zayt kiképezve ügynökükként is ideküldtek sejtik hogy Gyurcsányék annyit loptak hazudtak – máig azt csinálják a teljes ellenzékkel együtt a fővárosban is – hogy vele nem lehet országgyűlési választásokat megnyerniük.TOTÁLIS BALLIBERÁLIS ZÖLD JOBBIKOS OLDALON A KÁOSZ ,és hatalomért a belháború.
Katalin
2021-12-16 at 12:50
A faszabunkón folyamatosan fenn van az ellenzék. Meg akarok keresni valamit a világhálón és szembe jön velem zajos-maki, amiből már nagyon elegem van. Hiába nincsen profilom, legfőképpen konzervatív oldalakat látogatom kivéve a kontroll olvasást egy-egy témában egy ellenzéki újságban. Egyszerűen nem tudom megkerülni őket. Nem kell őket biztatni, mert biztatják ők egymást.
Üssön beléjük a mennykő annyian vannak fent a neten!
sanyó
2021-12-16 at 12:48
Leo! Nem rossz ez, lehet itt még egy újabb 2/3 is. Márkit a Gyurcsány banda utálja. Szerintem Gyurcsány az előválasztást nem csinálná meg újra, mert kiderült, hogy a baloldalon őt többen utálják, mint akik szeretik. Akik szeretik az csak a Jobbik, Jakab elvtárssal az élén.
Leo
2021-12-16 at 12:33
Csak nehogy választás előtt 2 héttel éledjenek fel. Mint ahogy a szomszédoknál volt erre már példa. Nagyon kevés a Fidesz előnye, bár továbbra sem értem ki az aki még mindig ezekre a hazaárulókra szavaz. Akkor lennék nyugodt(-abb) ha 80%-on Állnánk! ?
sanyó
2021-12-16 at 12:33
Márki-Zay épp olyan összeférhetetlen mint Gyurcsány. Márki okosnak képzeli magát és azt hiszi, hogy azért mert Hillary Clinton és Obama adott neki egy autogramot, ezért ő már a “világok ura” lett.
Tomaj Dénes
2021-12-16 at 12:31
Maki ál-keresztény elvtárs nem ismer se Istent, se embert. Karácsonykor akciózik? Ne szépítsük, ez bizony antikrisztusi.
Ludas Matyi
2021-12-16 at 12:29
Mindig Karácsonykor kapcsolnak turbó-fokozatra. Emlékszünk a szánkók, meg a nemzet Karácsonyfájának a felgyújtására? Ez mindent elárul a globalistákról.
Uncle Ment
2021-12-16 at 12:27
Dráma, de nem tragédia.
Ujházi László
2021-12-16 at 12:21
Kifáradtak az előválasztásokban Meg a kormány intézkedései pénzügyi minden réteget érintő területen lévő , elgondolkodtatják a választókat hogy ezt meg is kapják Mig az ellenzék meg elvonásokat emleget. Önkormányzatoknál a fővárosnál is látható ahol ellenzéki van milyen lett az terület kinézetben rendezve beruházva. Nem kívánjuk vissza a Demszky időszakot meg a Gyurcsány bajnai kormányzást se.
tarcsa
2021-12-16 at 12:19
Csodálatos ellenzékünk van. Vezetőik soraiban kivénhedt kommunisták, azok leszármazottai és CIA ügynökök, hazaárulók, idegen érdekekért zsoldot kapók, teljesen tisztázatlan előéletű kettős állampolgárok, rablók, tolvajok, hazugok, hallatlanul butuskák, nyilvánvalóan elmebetegek sorjáznak. Ha komolyabban belegondolok ennyi a merítés közülük. Becsületes, dolgos, hozzáértő, hazájáért tenni akaró egyetlen egy sincs közöttük.
Bressa
2021-12-16 at 12:18
Csak már a börtönőr noszogatná őket!
Rózsa Sándor
2021-12-16 at 12:15
A globalista ellenzék=külföldi felforgató ügynökök parádéja.