A kabinet a soproni kihelyezett kormányülésen döntött a rezsi- és honvédelmi alap felállításáról, illetve az azt finanszírozó extraprofitadó kivetéséről, aminek összege 2022-ben meghaladja a 800 milliárd forintot, jövőre pedig eléri az 1000 milliárd forintot – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának nyilatkozva.
A miniszter elmondta: az adó részletszabályai a hétvégén jelennek meg a Magyar Közlönyben. Megjegyezte: a többek között a bankokat, az energiaipari és kereskedőcégeket, valamint a légitársaságokat érintő extraprofitadók célzottak és átmenetiek.
A háború és az elhibázott brüsszeli szankciós politika árát tehát nem az embereknek kell megfizetniük
– mondta. Hozzátette: az emelkedő kamatok és árak révén a bankok és a nagy multicégek olyan jelentős extrahaszonra tettek szert, amiért nem dolgoztak meg, ezt pedig be kell vonni a közteherviselésbe. Nagy Márton megerősítette: a kabinet folyamatosan figyelni fogja, hogy az extraprofitadó által érintett cégek áthárítják-e terheiket a fogyasztókra, majd gyorsan és keményen fellép, ha ez esetleg megtörténne.
A miniszter szólt arról is: a kormány önmagán végzi a legnagyobb spórolást. A kabinet 10 százalékkal csökkentette a minisztériumok költségvetését, ami 2022-ben 581 milliárd forint, jövőre pedig 500 milliárd forint megtakarítást jelent – mondta. Kiemelte: a kormány emellett az állami beruházások átütemezésével és halasztásával 2022–2023-ban összesen 1150 milliárd forintot takarít meg.
Nagy Márton közölte: a kormány a következő hetekben, az infláció alakulását figyelembe véve dönt az élelmiszerek és üzemanyagok július 1-jén lejáró árstopjának sorsáról. Ezzel összefüggésben megjegyezte: a kabinet tapasztalatai szerint egyelőre nem tetőzött ezeknek a termékeknek a drágulása. A miniszter elmondta: a rezsivédelemből ki kell lépniük az önkormányzatoknak és a gazdálkodó szervezeteknek, így az a jövőben újra csak a családoknak marad elérhető. Nagy Márton emlékeztetett, hogy a rezsicsökkentési szabályok eredetileg is a családoknak szóltak; a kormány a koronavírus-válság miatt döntött úgy 2021 végén, 2022 elején, hogy abba az önkormányzatok, valamint a kis- és középvállalatok is beléphessenek.
A kis- és középvállalatok, valamint az önkormányzatok jelentős része ki tudja termelni a nagyobb energiaszámlákat
– tette hozzá. Kiemelte: az új kormányzati intézkedések évente több mint 2000 milliárd forintos megtakarítást jelentenek és elérhetővé teszik az idei 4,9 százalékos, és a jövő évi 3,5 százalékos GDP-arányos hiánycélt. A tárcavezető kijelentette: a kormány továbbra sem köt kompromisszumot abban, hogy a családok érdekében megvédi a teljes foglalkoztatottságot, a nyugdíjak vásárlóerejét, a családtámogatásokat, valamint a rezsicsökkentést.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán
angelblind652
2022-06-19 at 16:15
Nekem nagyon bejön Nagy Márton. Jó választás volt.
Drazsen
2022-06-07 at 09:35
A „minisztériumi kiadáscsökkentés” valódi jelentése nem más, mint hogy az egészségügy, az oktatás, a szociális szféra, a rendvédelem nyögi majd a költségvetési megszorítások terheit.
K
2022-06-05 at 17:47
A FIDESZ megszüntette a munkanélküliséget, védi a rezsicsökkentést és védi az időseket és a családokat, és ez érthető mert ezért szavaztak a FIDESZ-re a polgárok.
A rezsicsökkentést az extaprofit adóval vagyis az átlag feletti nyereség adójával tudja megtenni, és ez is érthető.
Jóval több baloldali vállalkozó van mint jobboldali, de biztosra veszem hogy az extraprofit adó igazságos lesz.
Az extraprofit adó inkább a bankokat és a biztosítókat érinti.
A szomszédban háború van, így veszélyhelyzet van amikor is fokozott összefogásra van szükség a vállalatok extraprofit adójával.
Tűrhetetlen hogy vannak olyan baloldali vállalkozók mint a Bige László aki még az eddigi adók alól is kivonja magát számla nélküli ügyletekkel (ügyészség szerint) és akadályozza a mezőgazdaság működését.
Namond
2022-06-05 at 17:38
Ritkanirokide 2022-06-05 at 15:08
Ámen.
Ceglédi Imre 2022-06-05 at 14:14
Tetszik.
A frakció pénzt is csökkentsék a felére.
Ritkanirokide
2022-06-05 at 15:08
Namond
ne izgulj, beveszik.
Ceglédi Imre
2022-06-05 at 14:14
A képviselői illetményt és a pártok támogatását meg kellene felezni!
Namond
2022-06-05 at 12:13
Kormánytagok, parlamenti képviselők és családtagjaik vállalkozásai profitrátáját is vegyék be a közcélú, önmagukon megkezdett spórolásba.
János
2022-06-05 at 08:06
A háború, ha közvetve is, de kihat az egész világra.
Nem mindegy, hogy a Kormány milyen mértékben tudja ezt csökkenteni, hogyan képes a hátrányos hatásokból relatív előnyöket szerezni❗❗❗