El tudjuk képzelni Dzsudzsák Balázst a párizsi Louvre-ben? Nehezen. Orth György nem csak futballtudásával, de műveltségével, ízlésével is kiemelkedett sporttársai közül, pedig akkor még nem a tetovált, önimádó magyarfocistákról szólt ez a sportág. A támadó már húszas évei elejére legendává vált, amihez az is hozzájárult, hogy pályafutása sohasem válhatott kerek egésszé, mivel már fiatalan tönkretette egy súlyos sérülés. Így is korának legnagyobb csillaga volt, akit sokan még Puskás Ferencnél is nagyobb játékosnak tartottak, tartanak.
Tökéletes futballistának tartották Orth Györgyöt (1901-1962), akit sokan a valaha volt legjobb magyar játékosnak neveztek, neveznek. A remek írók, anekdota-szerzők mellett a kommunista diktatúra sportvezetésének hírhedt alakja, Barcs Sándor is sokat tett azért, hogy ez a kép elterjedjen. Barcs Puskás Ferenccel összehasonlítva komplexebb játékosnak vélte Orthot, bár ebben nyilván szerepet játszott, hogy Puskás emigrált Magyarországról, így „hazaárulónak” számított. Jellemző a méreg hatására, hogy még most is vannak, akik katonaszökevénynek nevezik a népi hőssé vált csatárt, mintha a Honvédelmi Minisztérium által felfalt Kispest játékosaként lett volna választási lehetősége. (Ez az aljas, propaganda-szerűen terjesztett hazugság időről-időre előkerül a cikkek alatti hozzászólásokban.) Ki volt a legnagyobb? Igazságot senki sem tehet, bizonyíték nincs, Orthról nagyon kevés felvétel maradt fenn, így legfeljebb a régi feljegyzésekre, leírásokra hivatkozhatunk. Nem is szükséges dönteni – Puskás világhíres, Orth nem, mi egyiküket sem felejthetjük el.
Tény, hogy Orth a magyar futball egyik legnagyobb alakja volt, olyan úriember és jelenség, akihez hasonlót ma már hiába keresnénk a pályákon. Hatására jellemző, hogy még az a nagyapám is csillogó szemekkel emlegette, aki életkorából adódóan szerintem sohasem láthatta játszani se az MTK-ban, se a válogatottban. Mert Orth csak egy volt.
A kulcsszó: a láthatatlanság. Talán éppen így válhatott a későbbi generációk szemében mitikus labdarúgóvá.
Orth, a válogatott / Fotó: Magyarfutball.hu
Az elegáns, művelt Orth futballunk hőskorának legismertebb csillaga volt. Igazi all-round futballista, akit szinte az összes poszton bevetettek, ha a kényszer úgy hozta. Abban az időben szokatlanul magasnak számított, de nem ezzel, technikájával, látásával emelkedett ki igazán. Egyszerre volt remek irányító és csatár, ez tényleg a legnagyobbak védjegye. Alakjának felidézésében segít egy régi, 1930-ban megjelent cikk, amelyben Pánczél Lajos búcsúztatta a Chilébe távozó legendát. Orth az írás idején még harmincéves sem volt, de pályafutása csúcsán már régen túljutott. Önhibáján kívül. Évekkel korábban olyan durván lerúgta egy osztrák játékos, hogy sérüléséből már sohasem épült fel teljesen. Az állítólag amúgy is alattomosságáról ismert védő neve (Tandler) hírhedtté vált Magyarországon, s bár a gáláns Orth azonnal megbocsájtott, karrierjének valójában már azokban a napokban vége volt.
Orth és társai / Fotó: Arcanum.hu
Játszott, futballozott – még válogatott is volt –, de már sohasem volt az igazi. Mintha Beethovennek törött kézzel kellett volna zongoráznia. A futball utánozhatatlan művészeként ezt képtelen volt megemészteni. Lehetett volna edző itthon is, de nem kértek belőle, ezért Dél-Amerikába ment, majd bejárta a fél világot. Ő sem lehetett próféta a hazájában.
„Orth Gyuri elmegy. A futballpályákról már régen eltűnt szálas alakja, de azért mégsem felejtették el. Ha vasárnaponként már nem is zúgták a tribünök tízezrei a nevét, azért mégis hozzátartozott ehhez a városhoz, sok nagyszerű játékának emléke még frissen élt az emberekben. Hogyan is felejtették volna el Orth Gyurit, a labda művészét […]
1924-ben Párisban, a Louvre termeiben találkoztunk. >Már harmadszor vagyok itt – mondta – és nem tudok betelni a gyönyörűséggel.<
Azután együtt sétáltunk tovább teremről-teremre és Orth lázasan, lelkesen beszélt, magyarázott. Tudta a Louvre történetét, tudta, hogy a Petit Galeriet például Medici Katalin építtette, aztán Manet képei előtt előadást tartott az impresszionizmusról, tudta, hogy Manet pleinairizmusának [plein-air-festészet] kialakulására Claude Monet volt döntő befolyással és Quentin Massys egy festménye előtt negyed óráig beszélt a németalföldi festészetről.
Orth – a futballista.
A futballpályák zöld gyepén tiszteletet és csodálatot vívott ki a sportember, a Louvre meghitt sétáján bontakozott ki először előttem az ember, az öt nyelven beszélő, kivételesen művelt, sokat tanult, képzett férfi.
Orth György / Fotó: Magyarfutball.hu
Hires volt nemcsak a góljairól, hanem arról is, milyen szellemes csevegő. Örömmel látták minden társaságban, a profifutballisták kissé lenézett szektájának különös megbecsülést szerzett, komoly vita vagy kedves causcrie mindegy volt számára, egyformán feltalálta magát, egyformán középpontja tudott lenni egy társaságnak és szerette is mindenki, mert szerény volt, kedves, udvarias …
Volt idő, amikor ennek a városnak legnépszerűbb embere volt. csillogó gyerekszemek áhítattal néztek fel rá. az utcán járókelők büszkeséggel nézték és összesúgtak mögötte: – Orth!
Népszerű volt, primadonna volt, a primadonnák allűrjei nélkül. Egyszerű, kedves fiú volt. Korán kopaszodó fejével is – Orth Gyuri…
Így hívta mindenki. […] Tökéletes futballista volt.”
Folytatom.
Vezető fotó: Mnl.gov.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS