Pesti Srácok

Nagyot koppant a 444: mégsem Szakács Árpád áldozata a gyulai fesztiválszervező

Nagyot koppant a 444: mégsem Szakács Árpád áldozata a gyulai fesztiválszervező

Az elmúlt napokban több balliberális portál, köztük a 444.hu is megírta vészjósló cikkeit arról, hogy a Fidesz és Szakács Árpád kultúrharcról alkotott véleménye miatt diktatúra van Magyarországon, erre pedig tökéletes példának szánták az Erkel Diákünnepek főszervezőjének leváltását. Csakhogy a gyalázkodó stílusban megírt primitív cikkekkel ezúttal is melléfogott az ellenzéki média, ugyanis az érintettek (Kiss János, az Erkel Diákünnepek egykori főszervezője, valamint Görgényi Ernő, Gyula polgármestere) tiszta vizet öntöttek a pohárba az M5-nek tett nyilatkozataikkal.

Politikai támadásnak nevezte több internetes ellenzéki lap a hírt, hogy Gyulán az önkormányzat leváltotta az Erkel Diákünnepek főszervezőjét. A döntés mögött Szakács Árpádnak a Magyar Időkben megjelent írásait sejtették, amelyek szerint a balliberális diktatúra jelenléte érződött a program fellépői és zsűritagjai láttán. Kiss János, az Erkel Diákünnepek volt főszervezője az M5-nek elmondta, az újságcikk és a távozása között semmilyen összefüggés nincs:
Kiss János közleményben is megerősítette, hogy személyes okból, ő maga döntött a távozása mellett, és annak nem volt köze a város vezetéséhez és a polgármesterhez. A városvezetőt, Görgényi Ernőt az M5 telefonon érte utol, aki szintén hasonlóképpen nyilatkozott:
A szervezési feladatokkal az önkormányzat az Erkel Diákünnepek Alapítvány kuratóriumának elnökét, Farkas Mária nyugalmazott tanárt, az Erkel Gimnázium korábbi igazgatóhelyettesét bízta meg. A polgármester hangsúlyozta: az új főszervezőnek semmilyen politikai elkötelezettsége nincs.
Forrás: M5; A vezető képen az Echo TV stúdiójában Szakács Árpád látható.
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.