Ne hagyjuk Budapestet a kormányellenes uszítás tűzfészkévé tenni!
Tisztult a kép a főpolgármester-jelölti előválasztás lezárultával. Nagyon úgy néz ki, hogy Karácsony Gergely lesz Tarlós István legfőbb kihívója októberben. A lényeget tekintve azonban mindegy, hogy éppen nem az újságíróból politikussá avanzsált Kálmán Olga kezét emelték a magasba, hanem Karácsony Gergelyét. A jelenlegi zuglói polgármester mögött is az a Gyurcsány Ferenc áll majd, akinek semmi sem drága, hogy bosszút álljon Orbán Viktoron. A DK elnökének van már rutinja a káoszkeltésben: emlékezzünk 2006 őszére. Félő, ha a főváros vezetése az ellenzék kezébe kerülne, akkor Budapest a kormány- és vidékellenes uszítás liberális tűzfészkévé válna.
Karácsony Gergelyék is a dolgozó népet szolgálnák
A hajdani, Mária Terézia által fejlesztett, majd a reformkorban fénykorát élő polgárváros, Budapest kálváriája a Rákosi-korszakban kezdődött. 1949-ben döntött úgy a kommunista vezetés, hogy Budapesthez csatolnak huszonhárom környező, addigi önálló települést, aminek révén létrejött Nagy-Budapest. Ekkortól kezdődött új időszámítás nemcsak az egykori reneszánsz központ, majd a híres és büszke monarchiabeli nagyváros, hanem az egész ország életében is.
Az élet- és nemzetellenes Rákosi-rezsim óriási csapást mért az országra a magyar családok ezreit megnyomorító padlássöprésekkel és az ÁVO-s pribékek által végrehajtott úgynevezett kuláktalanító akcióival. Itt alkalmazták először azt a módszert Rákosiék, hogy a valamiféle saját földbirtokkal és jövedelemmel rendelkező parasztságot, akiket ők szovjet mintára kuláknak neveztek, a nagyvárosi ember ellenségévé kiáltották ki, mint aki megfosztja őket a betevő falattól.
Félelmetes volt látni, hogy a Gyurcsány Ferenc támogatását élvező Kálmán Olga és Karácsony Gergely is a jelölti vitákban úgy beszéltek a fővárosról és lakosságáról, mint akiket büntet a Fidesz-kormányzat, mint akiket megloptak az elmúlt években. Nem tudom, hogy vajon balliberálisék végrehajtottak-e 1990 és 2010 között olyan volumenű beruházásokat a fővárosban, mint az Orbán-kormány az elmúlt 9 évben. Várkert Bazár, Budai Vár, Műcsarnok, Parlament – és lehet még sorolni. Ennyit a büntetésről! Tény: nemcsak a mostani főpolgármester-jelöltek kampányoltak azzal, hogy büntetik Budapestet, hiszen szellemi elődjük, Demszky Gábor is ezt tette már az első Orbán-kormány idején, tovább élezve ezzel az amúgy is meglévő Budapest kontra vidék ellentétet.
Olcsó sör, virsli: éljen a homo kádárikusz!
A Kádár-rendszer idején vált Budapest egy kezelhetetlenül nagyra duzzadt metropolisszá; az 1980-as években már több, mint 2 millióan lakták a várost. A kuláktalanított, majd téeszesített vidéki Magyarországról ezrével tódultak be a magyarok a számukra új élettérként kínált, Kádár-féle, rögtönzött „karámokba”, a lakótelepekre. A cél az volt, hogy az indentitásuktól, hagyományaiktól megfosztott embereket átalakítsák homo kádárikusszá, akiknek egy idő után az ünnep már csak annyit jelentett, hogy a Ligetben virslit zabált és itta hozzá az olcsó meleg sört.
Így jött létre a nagyvárosi proli, akinek mindez járt, semmi több - de ez alanyi jogon. És elhitte, hogy ez a világok legjobbika. A haladó szocialista világ elhitette vele, hogy igazából dolgozni sem kell nagyon, könnyű az élet, ujjé!
Nem kell 1956-on, a rendszer által megalázott szülők, nagyszülők sorsán, egyáltalán a múlton rágódni; ha belépsz a KISZ-be, a móka és a kacagás garantált. Csak egy kis szívességet kértek cserébe, hogy ne gondolkozz nagyon az életről, hisz mindenki megkapja ugyanazt a keveset. Ezért viszont erőfeszítést tenni sem kell, élvezd hát önfeledten! Miután a prolinak kiszolgálta az ízlését és a kényelmét a nagyvárosi szocializmus, kialakult a proli öntudat, amelyben a hazaszeretet, hovatovább a kötelességek, a munkával járó harc gyötrelmei számára nem sok hely maradt, hiszen a proli megszokta, hogy ami jár, az jár. 8 óra munka, 8 óra pihenés és 8 óra szórakozás.
Ez az öntudatra ébresztés olyan jól sikerült, hogy szép lassan megrögzült a budapestiek között a mondás – és ez nemcsak a prolikra érvényes –, hogy „lemegyünk vidékre” ide meg oda, ahol a földet túrják, mert a budapestiek többsége már azt sem tudta, hogy milyen az élet vidéken. A vidékiek meg szép lassan elfogadták, hogy „hát felmegyünk Budapestre”.
Szép lassan kialakult egy választóvonal, egy gyanakvás, egy rossz érzés vidék és Budapest között, és így van ez a mai napig. Mondjuk arról, hogy így alakult, az imént vázoltak okán nem a prolik és nem a budapestiek tehetnek. Tény ugyanakkor, hogy felnőtt a fővárosban több generáció, akik úgy gondolkodnak, hogy nekik csak úgy járnak a dolgok, nekik jogaik vannak, kötelességeik viszont nemigen.
Szomorú bizonyítéka ennek a 2018-as választások utáni téboly, amikor budapesti fiatalok ezrei – persze a vereségbe belenyugodni nem tudó ellenzéki politikusoktól is felhergelve – magukból kikelve törtek-zúztak a főváros utcáin, közöttük sokan – talán nem maguktól találták ki – a vidékieket nevezték bunkóknak, elmaradottaknak, amiért merték a Fidesz mellé behúzni az ikszet.
Ez csak egy kis ízelítő volt abból, hogy milyen állapotok alakulhatnak ki Budapesten, ha októberben beveszi az ellenzék a fővárost. Ugyanis ne legyen egy szemernyi kétségünk: az Orbán Viktor elleni féktelen gyűlölettől vezérelt Gyurcsány Ferenc támogatottja, ha kell, polgárháborús zónává változtatja a főváros utcáit. Tudjuk, hogy Káosz Ferencnek van ebben rutinja – emlékezzünk 2006 őszére.
Demszky szellemisége térne vissza Budapestre
A rendszerváltás utáni 20 évig tartó Demszky-éra sokat tett azért, hogy a hajdani polgárvárosból egy kevéssé élhető, kátyús, benzingőzös gigaváros lett. A néhai SZDSZ persze a mai napig büszke élete „nagy művére”, az általuk a liberalizmus utolsó bástyájának kikiáltott Budapestre. Demszky Gábor a rendszerváltás után a kommunizmussal való szakítás jegyében meghirdette az „új idők új dalait”. Nekünk, budapestieknek bele lett mondva az arcunkba, hogy vegyük tudomásul: Budapest egy liberális, multikulturális nagyváros. A szabad demokrata városvezető sokszor saját magától meghatódva beszélt az egyenlőségről, a kisebbségek jogairól és persze a kötelező toleranciáról. A toleranciáról oktatott bennünket akkor is, amikor az elviselhetetlen dugók és mindent elborító kátyúk miatt tiltakoztunk. Azt mondta, hogy fogadjuk el, hisz ez minden nagyváros velejárója. Ez van a liberális Londonban, meg Párizsban is.
Persze éreztük, hogy nem mond igazat, hiszen sántít az összehasonlítás; hiszen Budapest – szemben a két említett fővárossal – sosem volt egy gyarmatbirodalom központja, ahová más országokból özönlenek a különböző vallású és hátterű emberek. Azt viszont kifejezetten sajnáljuk, hogy a bölcs és nagyon liberális Demszky Gábor – pedig tüntetőként számtalanszor maga is jelen volt - az elmúlt időszakban az Oktogonon partizó fiatal elvbarátainak nem tartott előadást arról, hogy nem eléggé toleránsak a rendőrökkel, vagy a csak szimplán aludni, illetve közlekedni vágyó budapestiekkel szemben.
Persze miért is zavarta volna meg őket a volt városvezető, hiszen a liberális fiatalok csak bulikázni, meg tüntikézni akartak, ebbéli szabadságukat pedig egy olyan elkötelezett liberális, mint Demszky, nem korlátozhatja. A szabadság – szóljon az bármiről is – a liberális számára a legszentebb dolog, sokkal előrébb való, mint holmi kötelességek. Az egykori SZDSZ-es városatya ezt olyan komolyan vette, hogy egy idő után már a beosztottait sem korlátozta a szabad mozgásukban.
Így fordulhatott elő, hogy a 2000-as években Hagyó Miklós és Mesterházy Ernő már olyannyira saját zsebre dolgoztak, hogy Budapest a korrupció szinonímájává vált.
Demszky Gábor regnálása vége felé már a megszaporodó, kenőpénzzel teli Nokiás-dobozok kapcsán is csak rángatta a vállát, jó liberálisként pedig gyönyörködött az eluralkodó káoszban. (Együtt nézték végig páholyból, ölbe tett kézzel pályatársával, Gyurcsány Ferenccel a 2006-os rendőri ámokfutást is.) A káoszt, a szétlopott 4-es metrót és a féktelen liberalizmus szellemét hagyta Demszky Gábor örökül a budapestiekre.
Kormányellenes tűzfészekké tennék Budapestet
Az ellenzéki politikát és így a főpolgármester-jelölti előválasztást is a háttérből mozgató Gyurcsány Ferenc már a voksolás végeredménye előtt jelezte: bárki is nyeri majd az előválasztást, ő ott áll majd mögötte. Arról is beszélt, hogy milyen Budapestet szeretne. Mintha csak Demszky Gábort hallanánk:
Új politikai közösség jött létre Budapesten. A szabadságvágyó, európai és hazafias, szabadelvű és baloldalra nyitott modern polgárság világa. Olyan közösség, amely sok év ellenzékiség után megérett Budapest vezetésére.
A képviselt értékrend szempontjából teljesen mindegy, hogy Karácsony Gergely és nem Kálmán Olga nyerte az előválasztást. Gyurcsánnyal a háttérben, a Fidesz ellen elvesztett országgyűlési választástól frusztráltan Karácsony Gergely is azzal zsarolná főpolgármesterként a kormányt, hogyha kell, naponta utcára viszi az embereket. Két festékpatronos hajigálás között pedig Gulyás Marci a momentumos segédcsapatokkal az oldalán a hidakra, meg ki tudja, hová kötözné magát.
Lenne Pride is, de nem ám csak egy hétvégén az évben, hanem akár minden héten, amit – mint megtudtuk – Karácsony Gergely főpolgármesterként büszkén nyitna meg. Szóval nemcsak néhány hétig, hanem non-stop állna a bál a pesti utcákon. Ezért októberben ne hagyjuk, hogy a liberálisok szemétdombbá változtassák a felbecsülhetetlen történelmi értékeket hordozó, szeretett fővárosunk!
Kiemelt kép: Horváth Péter Gyula/PS
