Pesti Srácok

Ne higgy a hamis megváltónak és az apostolának!

Ne higgy a hamis megváltónak és az apostolának!

Húsvét a létező legjobb alkalom arra, hogy felismerjük, kit érdemes követni és kit nem. Elég hiábavaló dolog várni a Megváltót, hiszen ő már megérkezett, és nem jön több, csak valamikor majd ő másodszor. Tisztább utat mutató alternatíva nem lesz, mégis mindenféle pótcselekvéseket találnak ki némelyek, akik néhány felismerés után bölcsebbnek érzik magukat több száz évnyi teológiai csiszolgatás letéteményeseinél és kétezer évnyi folytonosságnál. Eltévedni és mindenfélét hadoválni persze bárkinek szuverén joga, az viszont nem feltétlenül hasznos, ha előbb rászoktatják az embereket a sekélyes gondolkodásra, aztán erre csatlakoztatják rá az instant világnézetet. Érdemes inkább gyanakvással fogadni, ha az ügyeletes messiás meg az apostolai a krisztusi műnél sokkal földhözragadtabb történeteket produkálnak a saját életükben.

– közli a magabiztos világmegfejtésbe bonyolódott Puzsér Róbert a Youtube-ra feltöltött, majd egyből törölt, de aztán másfél hét múltán újra feltöltött hitvallás-videójában. Meg van győződve róla, hogy megannyi melléfogás után most aztán valóban meglelte az Igazságot. Eddig mindig elhibázta, de most aztán tutira telibe találta a frankót! Higgyük tehát el neki, hogy oly sok tévedés után ezúttal igaza van! Annyira eltökélten néz, hogy ez most egyszerűen nem lehet tévedés! Mondjuk, ugyanilyen eltökélten nézett a korábbi „Igazságainál” is, amikor szintén elvárta, hogy elhiggyék neki azt, amit átszellemülten ordít, és amit most utólag ő is megtagad. A következetesség eddig fájóan hiányzik az életművéből, és ezt az se oldja meg, hogy most metafizikusnak képzeli magát.

PestiSracok facebook image

– dörgöli oda a burkolt lenézést azoknak a butáknak, akik még a vallási dogmáknál tartanak. Ő viszont már ki van ám józanodva, hiszen a dogmákat minden irányból alátámasztó, a vallás elemeit logikus rendszerbe illesztő, évszázadokon át készre csiszoló, bölcs teológusok hada az piskóta Puzsér tűzhányó agyához képest. Ez az agy a Metafizika írása során, tíz röpke év alatt megfejtette a világot... Még úgy is eljutott a Megfejtéshez, hogy közben végig többféle hamis bálványt követett!

Nem csoda, hogy túl szűk neki az intézményes vallások világa, ő már kinőtte ezt, tágabb fogalmi mező kell neki. Hála a numennek, arra is választ kaptunk, mi ez a tágabb fogalmi mező.

Természet és szellem közösülése által létrehozott természetfeletti, meg az anyag érintkezésbe lép Puzsér személyes istenével, amiből 15 ezer forintos lapozható dísztárgy jön létre.

Értjük, értjük, Robi a maga módján vallásos, ahogy egyébként nagyon sokan, csak ő ennél azért komolyabbat szeretne pukkantani. Egyéni ízléshez és kényelemhez szabott világnézetek, a vallási tanokból és parancsolatokból azok kimazsolázása, amelyek tetszenek, illetve amelyeket nem okoz nehézséget betartani; gombhoz varrt kabát – erről szól a maga módján vallásosság. A valódi Megváltó, az apostolai, majd az első évszázadok egyházatyái ennél azért sokkal komolyabb munkát tettek le az asztalra, amit érdemes mérlegelni, amikor az ember azt keresi, kit és mit érdemes követnie. A kereszténységet sokak rendkívüli teológiai teljesítményével alakították következetes, kerek egész vallási rendszerré, amit az egyénnek esélye sincs így felépíteni, mert ilyen léptékű munkához se ideje, se bölcsessége, se elfogulatlansága nem lehet egyetlen embernek. A „maga módján vallásos”, tehát Istenben hívő, de a következetes és nehéz vallási szabályokról nem tudomást vevő emberek ugyanakkor nem jelentetnek meg könyvet erről, és nem adják el aranyáron az évek során beetetett híveiknek.

Alázat nélkül nem lehet megtalálni Istent

Puzsér hívei valószínűleg észre sem veszik, hogy a korábban velük bekajáltatott bölcsességek megtagadását kajálják be éppen. Nekik tök mindegy, hogy van-e értelme, csak az számít, hogy a bálványuk mondja. Az, aki volt szíves a nyilvánossággal is tudatni a rendszeres lelki vesszőfutásait, összeomlásait. Láttuk például, amikor saját elmondása szerint, 42 évesen sikerült tinédzserből felnőtté válnia, ezért leborotválta a fejét, és bebootolta a Puzsér 2.0-t. Tőle tudjuk, hogy pszichológushoz jár, mindenféle lelki nyavalyákkal küzd, pszichoaktív szereken függ, és régóta nagyon keresi Istent, de mindig melléfogott. És ilyen roncsként végig megmondóember volt, nemcsak alkotásokat, hanem embereket, rendszereket is kritizálva. Közben végig elvárta, hogy higgyenek neki, pedig a saját életét se tudta rendszerbe foglalni.

A kritikus néhány éve leborotválta a fejét, amikor az addigi helyett egy újabb életszakaszt hirdetett magának (kép forrása: youtube.com)

Nem, ő tényleg nem. A folyton vakvágányra futó, küszködő, ám a lecövekeléshez túl öntelt örök útkeresők omlanak össze folyton, a bálványaikkal együtt.

A fals hitei, fals meggyőződései, összeomlásai közben elharsogott, de mostanra megtagadott hülyeségeivel a sekélyes gondolkodású emberek körében felépített reputációját viszont most is használja Puzsér. Arra használja, hogy eladja nekik 15 ezerért a soron következő nagy igazságát.

Semmi új amúgy a nap alatt, ezer éve arról szólnak az eretnekmozgalmak, hogy felbukkan valami habókos, aki úgy érzi, hogy az ő feje fölött világít az isteni fény, és az ő eszmefuttatásai a kulcsai annak, amit a civilizáció addig rossz helyen keresett. Ezek a szellemről és anyagról szóló lakossági bölcseletek is ósdi eretnek gondolatok, amelyek időtlen idők óta keringenek a szektás könyvespolcokon, mégis újra és újra gyermeki naivitással képesek benyelni ezeket a Nagy Megfejtő címére is pályázó Nagy Egók. Mint például az, amelyik azt közli:

Ez is sokkal inkább lehet érzelmi felindulás Puzsértól, semmint empirikus élmény. Ha azt mondaná, hogy „minden szervezett politikai pártból kizuhantam”, azt sokkal hamarabb elhihetnénk, mert azokból tényleg jó sokat kipróbált már.

A legújabb messiás

És erre hol láttuk Puzsért legutóbb fénylő szemekkel téblábolni? Amikor nem a világot fejti meg, akkor csak képzi-képzi a harmadik pólust, amiként Sziszüphosz görgette hegynek fölfelé a szikláját. A pólusképzés helyszíne legutóbb Magyar Péter tüntetése volt, ahol Puzsér kijelentette, hogy az csak a Fidesz hazugsága, hogy nem kell messiás, mert igenis kell! Természetesen az ellenzékre értette, de gyanús, hogy neki még nagyobb szüksége lenne a megváltásra. Magyar Péter – látszólag – mindkét szerepet képes betölteni ideig-óráig. Aztán amikor majd ez a szobor is összedől, akkor Puzsér húzhat még egy strigulát a „minden istenemről kiderült, hogy csak bálvány volt” oszlopba.

A legújabb messiásjelölt biblikus ábrázolása (ismeretlen, kortárs naiv festő alkotása)

A legmegdöbbentőbb azonban az a szerénység és alázat, ahogy erre a messiási szerepre Magyar Péter bejelentkezett.

– ezzel hashtageli magát hetek óta. Csak így szerényen, azzal a szöveggel, amellyel a feltámadt Krisztus fogadta a tanítványait. Varga Judit mondta róla, hogy nárcisztikus pszichopata, amit be is bizonyít. „Lukácsikatalining at its best”, amit művel: szívecskéz Puzsér Facebook-oldalán, megjelenik Hont András oldalán kötekedni a házigazda pikírt megjegyzéseivel, és azt se bírja ki, hogy ne szóljon vissza Mező Gábornak A Hálózat oldalon. Pedig Hont és pláne Mező nem kimondottan a politika élvonala, ahova most Magyar nagy lendülettel igyekszik.

A minden szervezett pártból kizuhant, minden korábbi messiásukból kiábrándult baloldali hívek pedig áhítattal övezik, mindenből kimagyarázzák.

Lehet, hogy bántalmazó, lehet, hogy nárcisztikus pszichopata, lehet bármi, de az általa képviselt ügy, az ÜGY, az mindennél előbbre való – mondják. Ha megbuktatja Orbán Viktort, akkor tegyünk az ország élére akár egy bántalmazó nárcisztikus pszichopatát! Hiszen Orbán Viktor ugyanígy bántalmazza az országot, ahogy Magyar Péter a feleségét – szól a legújabb menekülőút.

Szokás szerint teljes tévúton vannak a baloldalon ezzel a messiásvárással, sőt, még a túllihegett vagy akár jogosnak tűnő korrupciós rikoltozással is. A magyar történelmi hősök csarnoka telis-tele van rettentő korrupt gazfickókkal Dobó Istvántól Andrássy Gyuláig. Amíg viszont Orbán ilyen rendületlenül beleáll abba, hogy ne tömjék genderfikcióval a gyerekeink fejét és lelkét, hogy ne lepjenek el minket mindenféle idegenek tömegei, és hogy nekünk semmi közünk se az ukránok, se mások háborújához, addig nincs az a korrupciós ügy, amely ezt felülbírálná. Majd ha lesz valaki az ellenzékben, aki őszintén ugyanígy beleáll mindebbe, akkor lesz egyáltalán miről beszélni kormányváltás tekintetében.

Ehhez viszont le kéne válni a Soros-hálózat (az egyetlen olyan ember hálózata, akinek saját külpolitikája van) fizetési listájáról és ideológiai brosúráiról, és saját gondolatokat növeszteni. Így aztán maradnak nekik a teszkógazdaságos messiások meg a „kiábrándult fideszesek”. Krisztussal ők is jobban járnának.

Vezető kép: Puzsér Róbert (YouTube-képernyőkép)

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.