
A Jobbik identitásválságát elnökének pályafutása példázza talán leglátványosabban: Gyöngyösi Márton 2014-ben még megfigyelőként validálta az ukrajnai orosz szakadár köztársaságok kiválását, a tegnapi, brüsszeli csúcson viszont már az 1956-os forradalom jelképét, egy lyukas zászlót adott át Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek. Az elvileg nemzeti politikát folytató párt elnökétől azért is „meglepő” a magyar történelem egyik fontos szimbólumának átadása, mivel az ukrán adminisztráció évek óta szisztematikusan igyekszik ellehetetleníteni a határai közt élő magyar kisebbséget, egy másik nemzeti jelképünket pedig épp a közelmúltban távolították el a helyi hatóságok Kárpátalján.
Slava Ukraini!
– írta közösségi oldalán ahhoz a videóhoz Gyöngyösi Márton, amelyen az látható, hogy a Jobbik-elnök átad Zelenszkij ukrán elnöknek egy, az 1956-os forradalom jelképének számító lyukas zászlót. Úgy tűnik tehát, hogy az értékrendi flexibilitás a Jobbik-pártelnökök számára alap felvételi követelmény, ugyanis Gyöngyösi Márton a korábbi nézeteinek a szöges ellentétét hangoztatja az ukrán válsággal kapcsolatban. Míg a Jobbik alelnöke korábban az oroszpárti szeparatisták által elfoglalt Donbaszba utazott szavazóbiztosnak, és Magyarország NATO-ból való kilépését is kívánatosnak nevezte egy néhány évvel ezelőtti interjúban, addig mostanra beszállt a baloldal háborús kampányába, és egyebek mellett azzal riogat, hogy hazánk lesz Oroszország ütközőzónája. Zelenszkij elnöknek pedig a magyar történelem egyik fontos jelképét adja át.
A magyarok még emlékeznek és pontosan tudják, milyen az orosz agresszió ellen harcolni
– írja Gyöngyösi Márton, miután Brüsszelben, az Európai Parlamentben adta át a zászlót az ukrán elnöknek.
Egy szabad, szuverén, európai Ukrajna mellett állunk. Slava Ukraini!
– zárta bejegyzését Gyöngyösi.
It was a great honour to give @ZelenskyyUa the symbol of the 1956 uprising in the @Europarl_EN today. Hungarians remember and know what it's like to fight Russian aggression.
We stand by a free, sovereign and European Ukraine.
??Slava Ukraini!?? pic.twitter.com/LfO3nlC4W9— Márton Gyöngyösi (@GyongyosiMarton) February 9, 2023
Gyöngyösi néhány éve még egész más nézeteket vallott az orosz–ukrán konfliktus kapcsán. A 444.hu-nak adott 2015-ös interjúban még azt is megfontolandónak nevezte, hogy lépjünk ki a NATO-ból.
Amikor már hadgyakorlatok folynak a szomszédságunkban, […] nekünk itt egyetlen érdekünk lehet, hogy ne sodródjunk háborúba. Ezért kell elgondolkodnunk azon, hogy NATO-tagnak lenni jelen pillanatban előny-e a számunkra vagy púp a hátunkon
– fogalmazott akkor Gyöngyösi, aki a 2014-es orosz–ukrán konfliktus kitörése után azzal keltett feltűnést, hogy választási megfigyelőként járt az orosz szeparatisták által Ukrajnától elszakított Donyecki Népköztársaságban. A jobbikos képviselő Magyarország semlegességét is kívánatosnak nevezte az interjúban:
Van itt még egy-két semlegességével példát felmutató ország a civilizációs pufferzónában: Finnország, Svájc és Ausztria. Nem igaz, hogy ezek az államok más helyzetben lennének, mint mi. Finnországnak több ezer kilométeres közös határa van Oroszországgal, mégis semleges és független.
Ugyancsak erős kontrasztot képez a baloldal egyoldalúan orosz- és Putyin-ellenes kijelentéseivel, hogy a jobbikos képviselő arra hívta fel a figyelmet: az ukrán események megítélését (akkor az ország keleti részében, a Donyec-medencében zajlottak harcok – a szerk.) megnehezíti az elfogult „nyugati propaganda”.
Ennek tükrében nem hiteles az ukrán eseményekről olyan képet festeni, miszerint a szegény ukrán nép minél távolabb akarja tudni magát az orosz medvétől, és Amerika karjaiba menekül
– tette hozzá.
Ennyire érdekli az ukránokat egy magyar nemzeti jelkép
Hiába a segítségnyújtás, hiába a menekültek befogadása, egyes ukrán vezetők továbbra is azon vannak, hogy eltöröljék a magyarság történelmének nyomait Kárpátaljáról. Októberben a munkácsi váron álló Turul-emlékmű került a támadások célkeresztjébe. Az Ukrajinszka Pravda értesülései szerint a munkácsi városi tanács arra utasította a város történelmi múzeumának vezetőségét, hogy távolítsák el a munkácsi vár palánkbástyájáról a Turul-emlékművet, és cseréljék azt a ki az ukrán címeren látható „trizubra” (háromágú szigony). A döntést október 13-án hozták és már ki is írták a pályázatot az új szobor elkészítésére. Az ukrán hatóságok döntésüket azzal indokolták, hogy Ukrajnában nincs helye idegen országok szimbólumainak, a saját történelmükre kell koncentrálniuk. A helyiek szerint aznap a városi tanács nem tartott hivatalos ülést; egy fű alatt megszavazott intézkedéssel megszavazták a Turul eltávolítását – a magyar képviselők jelenléte nélkül –, majd másnap már meg is gyalázták ketté is vágták és ledöntötték a helyéről.
Forrás: Twitter; Fotó: MTI/Kovács Tamás
ezazöld
2023-02-12 at 19:59
az ukránok hasznos idióta balekként most azt tapasztalják meg amit a magyarok 56-ban:milyen is az amerikaiak
helyett/amerikai érdekekért a vágóhídra menni!(mert ez a vágóhíd valójában ugyanúgy nem az ukrán szabadságról szól ahogy 56 sem a magyaréról)
Cser Borbála
2023-02-12 at 18:53
Gyöngyösi szégyene annak a pártnak amelyiket képviseli.
A kérdésem az, hogy ezekből a külkeres csemetékből, úri fiúkból, akik külföldön iskoláztak,ott töltötték életük meghatározó részét, hogy is lehetett a magyar emberek képviselője- országismeret nélkül.
vagy mégsem a magyar választókat képviselik?
Orientál
2023-02-10 at 20:16
Nem meglepő hogy ennek a zsidózó párt elnökének ezt sem vetik fel a dk-s Dobrevék. Verhofstadt is alattomosan kussol.
Miklós
2023-02-10 at 15:21
Ha holnaptól hitler vagy sztálin jutna hatalomra ilyenféle fajta emberek váltanának köpönyeget!!
Kitekintő
2023-02-10 at 12:33
Azonnal el kellene hagynia az országot. Nem méltó arra, hogy magyar állampolgár legyen.
Nagy bela
2023-02-10 at 12:18
Marci! Túl fiatal vagy, keress valami munkát, nem tudod kihúzni a nyugdíjig ‘politikusként’!
Tibimama
2023-02-10 at 11:09
Voltaire ma nem Tartuffe, hanem Gyöngyösi címet adna a képmutatásról szóló regényének
tarcsa
2023-02-10 at 10:59
Ritkaság ennyi nyomorult és aljas trógert látni egy bandába tömörülve, mint a Jobbik egész története folyamán felmutatott. Csurka azonnal átlátta ezt és figyelmeztette a magyarokat, ezek kicsodák és micsodák. Rühes kutyák is különbek ezeknél. Igaza volt!
Őrnagy
2023-02-10 at 10:57
Hruscsov 1956 október 23 után a megbízhatatlan orosz csapategységeket kivonták Magyarországból, mert a magyar lakossággal barátkoztak, és ukrán egységeket küldött a helyükre leverni a forradalmat! Most ez a kommunista csemetéből lett náci, majd ismét kommunistára váltott balliberális Szarabbikos vezető az 1956-os forradalmat leverő ukrán egységek náci utódaival cimborál, és megköszönte a Zelenszkijnek, hogy a felmenőik jó munkát végeztek az 1956-os forradalom leverésében!
Normális ez? Amúgy meg az oroszok lakta területen végzett korábbi tevékenysége miatt ki is van tiltva Ukrajna területéről!
A nácik már csak ilyenek. 1945-ig akik nácik voltak, köpenyeget váltottak, és beálltak Rákosi elvtárs és Péter Gábor mögé véres kommunistának, és ÁVÓS-nak, de most is az érdekeiknek megfelelően csereberélik a köpönyegüket.
Sas
2023-02-10 at 10:54
A Fidesz un.liberális korszakában sem volt úgy “liberális”, mint az szdsz-és éppen az szdsz-el szemben lett önálló.
Szőke ciklon
2023-02-10 at 10:31
Ez a féreg egyre mélyebbre ássa magát. Ávós, náci egy kutya. Ugyan mi köze ennek a magyar 56-os zászlóhoz. Remélem, az 56-osok kikérik maguknak, hogy ez náci féreg az ő jelképükkel hízelegjen egy másik magyargyűlölőnek.
Yoggi
2023-02-10 at 10:27
@szevasz_tavasz
Idézek magamtól: “…és hazaárulózta a Putyinhoz dörgölőző miniszterelnököt.”
Ebben benne van minden, amit hiányolsz. A funkcionális analfabetizmus kórosan jelen van Magyarországon. Nem lógsz ki a sorból.
Sas
2023-02-10 at 10:22
Mindig ügynök volt-a plebejus indulatokat kellett becsatornáznia , majd ezt átfolyatni a globalista oldalra.
szevasz_tavasz
2023-02-10 at 10:16
Yoggi
2023-02-10 at 08:01
Yoggi, Yoggi kihagytad, hogy az oly hőn szertett és Rákosi elvtárs mintájára éltetett köztörvényes bűnöző fletó vezéred kötötte meg a Déli-áramlat szerződést a FÁK demokratikus elnökével Putyinnal és ő hívta meg az orosz titkosszolgálat embereit a Nemzetbiztonsági Hivatalba. Amnéziával te is kezeltethetnéd magadat.
chatillon r
2023-02-10 at 10:08
Ha valakinek gyökeresen megváltoznak a nézetei az gyanús. a politikában különösen és joggal. megtérés vagy köpönyegforgatás a nagy fordulat, mi dönti el, hogy jó irányba fordultunk vagy rossz irányba? Kérdés mi motivál az anyagi érdek vagy a hatalomvágy esetleg erkölcsi megújulás. Gyöngyösi vajon melyikhez tartozik? A jót szolgálja vagy a rosszat?
szevasz_tavasz
2023-02-10 at 10:06
Az ilyen takony gerincű megélhetési politikust hamar kiismerik és ki is használják a brüsszeli liberálfasiszták. És persze azután úgyis kezelik, mint ahogyan egy politikai prostituált megérdemli.
Kakasmárton
2023-02-10 at 09:42
Meggondolatlan ötlet volt Gyöngyösitől a zászlóajándék: Zelenszkij átköp a lyukon!
Esetleg meg is tapossa! Vagy belecsomagolja a ledöntött Turult!
Nem sok esze van ennek a Gyöngyösinek!
khm
2023-02-10 at 09:15
ez a gyöngyösi egy seggfej. Fogalma nincs miről szólt a lukas zászló.
Ungarn über alles !
2023-02-10 at 09:05
Yoggi
08:13
hajrá maYomállat ! előtted is nyitva áll a pöcegödör, de meglehet hogy még az Árnyékszék kormány ürítő nyílása is
Tehetős Totó
2023-02-10 at 08:40
Köpjétek syembe magatokat, jobbikosok.
(A technikai megoldást rátok b0yom.)
Ungarn über alles !
2023-02-10 at 08:27
ha lenne az “imádott” Usákokéhoz hasonló hazaáruló ellenes törvényünk, akkor a firkászok fele már éhen halt volna
Diagnózis: súlyos, gyógyíthatatlan gerincprobléma
2023-02-10 at 08:19
Gyöngyösi Márton elvtárs a takonygerincű férgek illusztris megtestesítője.
Jól illik a jellemtelen, köpönyegforgató aljas gazember balliburnyákok közé.
Neki is fontos a gázsi, a vén tróger tőzsdespekuláns Hugyosgyurka zsoldjáért még a legyet is meghágja röptében.
Az ilyen aljadék nemzetáruló trógerek nem élhetnek közöttünk, takarodjatok mocskos elvtársak.
Yoggi
2023-02-10 at 08:13
Hajrá Jobbik! Hajrá Gyöngyösi! Azért mert Gyöngyösit szpnám, és ennyi. Hajrá Jobbik!
Yoggi
2023-02-10 at 08:01
Ezek a napraforgók már csak ilyenek.
Egy másik virágszál meg pár éve azt skandálta, hogy “ruszkik haza!”, meg puccsnak nevezte az oroszokkal megkötendő hosszú távú energetikai szerződést (Paks…) és hazaárulózta a Putyinhoz dörgölőző miniszterelnököt.
Ma meg? Teljeskörű amnéziában szenved, és ha tehetné, belépne a Szovjetunióba, jobban dörgölőzik, mint az elődje bármikor.
Ilyenek ezek a napraforgók…
Judit
2023-02-10 at 07:59
Egyik hülye hülyíti a másik hülyét.!!! Remélem nagy árat fizetsz ezért a cselekedetedért is sátán gyöngyösi.!!!
PÁL JÓZSEF
2023-02-10 at 07:47
Ha ,,idegen országok” színbóliumok nem kívánatosak, egyáltalán mit keres ,,Ukrajna” területén idegen ország részek? Ezek szerint, csak gyarmatként bitorolja Kárpátalját!
Matu
2023-02-10 at 07:45
Egy aprócska hiba van a dologban: 45-ben és 56-ban minket a SZOVJETUNIÓ szállt meg, aminek része volt Ukrajna is!
Magyar
2023-02-10 at 07:40
Az ilyen Gyöngyösi féle patkányok a legveszélyesebbek, mert az az okádék fajta volt az, aki pufajkásból kis nyilas lett! Na ezektől kell majd egyszer megszabadulni bármi áron!
Nahát
2023-02-10 at 07:32
Hazug színház, amit az ellenzék játszik Brüsszellel karöltve Zelenszkijjel. Az embernek kifordul a gyomra.
oshon
2023-02-10 at 07:32
Mehetne ez a frontra hogy tenyleg hatekonyan segitsen a neki “draga” budos hoholoknak – ott rohadjon meg !!! Nem MAGYAR ez csak egy magyarul beszelo , hazankban elhelyezkedett szarhazi senki , egy magyargyulolo csuszomaszo , egy verrunket szivo allat … fuuujjj a budosbe veletek , senkihazi budos magyargyulolo csuszomaszok !
Bàstya elvtàrs
2023-02-10 at 07:14
Ezeket sürgösen meg kell àllitani, és el kell takaritani különben ugyanugy jàrunk mint amikor a bankàr dinasztiàk hitlert épitették fel!
Ugyanaz az örült, demagog, idiota tàrsasàg! Csak ma sorosnak, von der leyennek, zelenszkijnek, stb. hivjàk.
bitszelet
2023-02-10 at 07:10
egy vicc ez a gyöngyösi … A csávó tényleg már a szánalmas kategória.