„A bocsánatkérő levelem és a médiából való kivonulásom reményeim szerint egyfajta példaként szolgálhat azoknak, akiknek szintén lenne miért bocsánatot kérniük, de eddig még nem tették meg” – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Varga-Bíró Tamás. A zenész-publicista januárban kért bocsánatot, és jelentette be, hogy átmenetileg felhagy az írással, miután évekkel korábbi, antiszemita bukéjú dalszerzeményei miatt támadások érték. „Nyilván, az ellenoldal szerint nekem örökre el kellene tűnnöm, akár az élők sorából is, a hamvaimat pedig bele kellene szórni a jeges Dunába” – fogalmazott VBT, aki azonban nem adja meg ezt az örömet ellenlábasainak, és féléves szilencium után, napokon belül folytatja a PS-en futó blogja írását.
Kiről szól a Marcidal?
Egy kedves, 18 éves barátomnak íródott. Egy olyan barátomnak, akivel soha életemben nem találkoztam, mert sokáig a létezéséről sem tudtam. Aztán az anyukája írt nekem a Facebookon, hogy mennyi lelkierőt adnak Marcinak az írásaim, dalaim. Marci akkor már évek óta kórházban feküdt leukémiával. Egyik műtétje követte a másikat, tortúráknak vetették alá, sterilszobában töltötte élete nagy részét. Eközben Varga Szabolcs barátom, Hangony község alpolgármesterének kisfia, Nimród sikeres szívátültetésen esett át. Ő szívrendellenességgel született. Nimród kálváriáját – komplikációk, sterilszoba – szintén végigkövettem. Mindkettejükért – Marciért és Nimródért is – imádkoztam. A két fiú története parallel volt – végkifejletében is. Marci tavaly halt meg: az egyik csontvelő-átültetés utáni fertőzés elvitte. Az ő emlékére írtam a Marcidalt.
Nimród akkor még élt. Édesapja, Varga Szabi barátom egy kiváló ember. Javaslatára a hangonyi képviselőtestület teljes egyetértésben elfogadta, hogy a közműveket ősztől tavaszig azoknál sem kapcsolhatják le, akik nem fizették a számlákat. Nehogy a szülők hibája miatt egyetlen gyerek is nehéz helyzetbe kerüljön, konkrétan megfagyjon. Figyeltem Szabolcs kórházi bejelentkezéseit, imádkoztam tovább Nimródért. Idén tavasszal azonban a kicsi Nimród is elment. És amikor újra énekeltem a Marcidalt az R56 sörözőben (Lásd: a fenti videófelvételt – A szerk.), akkor már kettejükért szólt, Marciért és Nimródért. Meg minden gyerekért, aki súlyos betegséggel küzd.
Hogyan kapcsolódik mindez ahhoz, hogy januári bocsánatkérésed és az írástól való „önszáműzetésed” után most visszatérsz? Hiszen újra jelennek meg cikkeid: május óta a Demokrata internetes oldalán publikálsz hetente többször is, rövidesen pedig a PS-en is folytatódik a fél éve, átmenetileg szüneteltetett blogod.
Amikor az embert ilyen hatások érik, akkor megáll, és elgondolkodik. Mi a magunk felnőttes bajaival vagyunk elfoglalva, közben pedig itt vannak ezek a gyerekek, akiknek nem adatott meg, hogy gyerekek lehessenek, hiszen egész csöppnyi életüket a gyógyulásukért való küzdelem töltötte ki. Hatalmas a kontraszt: a felnőtteket játszó felnőttek és a gyógyulni próbáló gyerekek között. Az egész úgy kapcsolódik a szilenciumomhoz, hogy elgondolkodtam, miben tudnék segíteni az általam képviselt nemzeti oldalnak. Hát, egyrészt azzal: két lépést hátraléptem, hogy ne velem kelljen foglalkozni a kampányban, ne kelljen mentőakciókat szervezni miattam, ne kelljen másoknak magyarázkodniuk az én korábbi vétkeimért. A másik, az előzőnél fontosabb: talán az én szilenciumom és az azt megelőző bocsánatkérő levelem – reményeim szerint – egyfajta példaként szolgálhat azoknak, akiknek szintén lenne miért bocsánatot kérniük, de eddig még nem tették meg. A megbocsátás alapvető feltétele ugyanis az őszinte bocsánatkérés. Sokan kérdezik, miért nem bocsátunk meg ennek vagy annak a politikusnak, közszereplőnek: egész egyszerűen azért, mert soha nem kért bocsánatot. Nagyon szívesen megbocsátanék például Gyurcsány Ferencnek vagy akárkinek, csak nem kér bocsánatot. És vélhetőleg nem is fog, bár én mindig bízok az emberi természet jóra való hajlamában.
Fotó: Horváth Péter Gyula
Ha már az emberi természetnél tartunk: kicsoda valójában Varga-Bíró Tamás?
Én már akkor sem voltam radikális, amikor mások engem annak tartottak. Gondolkodó ember vagyok, aki képes új dolgokat tanulni. Képes vagyok arra, hogy ne véssem kőbe a saját nézeteimet. Ha valami elgondolásomról bebizonyosodik, hogy hibás volt, akkor tudok változtatni. Meggyőzhető ember vagyok, nem ragaszkodom foggal-körömmel a magam igazához – mert nem biztos, hogy mindig igazam van.
Mint például januárban…
Nem a januári karaktergyilkossági kísérletkor változtam meg hirtelen, mintegy varázsütésre, és számoltam el korábbi tévedéseimmel, hanem jóval korábban. Évekkel korábban. Egyébként pedig igen, követtem el bűnöket. Különben nem lett volna miért bocsánatot kérnem.
Most mire számítasz? Csak nem arra, hogy ellenlábasaid elfogadják a bocsánatkérésedet, tiszta lappal indulhatsz, és nem folytatják ugyanott a nácizásodat, ahol januárban abbahagyták?
Dehogyis. Ez folytatódni fog. Amit most mondok, azt nyugodtan papírra lehet vetni, bezárni egy borítékba, közjegyzőnél hitelesíttetni, páncélszekrénybe zárni, majd alkalmas időben felbontani. A következő lesz. Amíg újságíró, közszereplő leszek – tehát halálom pillanatáig –, ezek a dolgok ugyanúgy elő fognak jönni. Nyilván, az ellenoldal szerint nekem örökre el kellene tűnnöm, akár az élők sorából is, a hamvaimat pedig bele kellene szórni a jeges Dunába. Aki így gondolja, annak első körben egy önvizsgálatot javaslok. Második körben azt, hogy járja végig ő is a poklokat, aztán a tisztítótüzet, és ha onnan kijött, és továbbra is úgy érzi, van ereje közszereplővé avanzsálnia, tegye meg.
Minek tulajdonítod a kiemelt „figyelmet”? Ennyire veszélyes vagy?
Nem veszélyforrás voltam az ellenoldalnak – csak egy lehetséges támadási felület a kormányoldal felé. Főleg azután, hogy állandó szereplője lettem az egyre népszerűbb Echo TV-nek, amelyet Orbán Viktor személyesen legitimált a megjelenésével. Ez a történet egy pillanatig se rólam szólt. Karaktergyilkosság történt, de a kormány volt a célpont, nem én. Amióta a két kifogásolt dalom hat-hét éve megjelent, azoknak az össznézettsége sem haladta meg a húszezret. Nem forogtak a köztudatban. Azt, hogy januárban a 444 „gyűjtése” révén ezek a dalok ismertebbek lettek, egyáltalán nem bánom. Nem hibáztathatok senkit.
Hogyhogy?
Így bizonyos dolgokra fölhívhatom a figyelmet. Akár az antiszemitizmusra és annak veszélyeire is.
Miért akarnád erre fölhívni a figyelmet úgy, hogy közben önmeghatározásod szerint nem voltál antiszemita?
Mert nem is voltam soha az. Anticionista voltam, de már az sem vagyok. Az engem támadó orgánumok jó része egyenlőségjelet tett az antiszemitizmus és az anticionizmus közé, pedig a kettő nem ugyanaz. Vékony a határ az anticionizmus és az antiszemitizmus között – valahogy úgy, ahogyan a kapudrognak is nevezett marihuána és a kemény drogok között. Könnyű átlépni az anticionizmusból az antiszemitizmusba. És minden szavam mellé nem állíthatok közlekedési rendőrt. Ezért ha kicsit is félreérthető volt egy-egy korábbi mondatom, versszakom, dalom, meg sem szabadott volna írnom! Ami félreérthető, az félremagyarázható is, az pedig lehetőséget ad gyűlöletkeltésre. Mondom még egyszer: ilyet nem szabadott volna papírra vetni, előadni.
Varga-Bíró Tamás zenél a PestiSrácok.hu 2017. november 4-ei megemlékezésén a fővárosi Bem téren. Fotó: Horváth Péter Gyula
Az elmúlt fél évben nem írtál, csak zenéltél. Például a Revolution ’56 Szabadságharcos Sörözőben minden hónap első péntekén koncertet adsz.
Legalább annyira író ember vagyok, mint zenész, ezért nehéz volt megállni írás nélkül. De muszáj volt. A nehézségében rejlett egyben az öröme és könnyűsége is. Aki hallgat, az kizárja a saját maga által keltett zajt, így minden mást meghall. Még a leghalkabb suttogást is. Érdekes volt látni az ellenzék elkeseredett próbálkozásait, sárdobálását. Hogy dantoni és Robespierre-i magaslatokba emeljem a beszélgetést: számítottam rá, hogy másokat is megtámadnak majd olyasmivel, mint engem.
Történetesen?
Mondjuk Vona Gábort. Itt a kígyó a saját farkába harapott. Azért örültem ennek, mert így Vona Gábornak is szembe kellett, szembe kell néznie élete bizonyos részeivel. Azt viszont nem tudhatjuk, mennyi időre lett ő most „kilőve”. Jövőre európai parlamenti választás lesz, és kicsit sem lennék meglepve, ha képviselőjelöltként térne vissza.
Ha már visszatértünk a visszatéréshez: mikor jön az első posztod?
Most. [Nevet]
És meg tudod ígérni, hogy mostantól nem kontárkodsz bele a közéletbe, kizárólag kertészkedésről, hímzésmintákról írsz?
Hát persze! [Nevet] Aki erre számít, el kell keserítsem. A napi politika továbbra is érdekel. Azt viszont megígérhetem, hogy minden témát alaposan, minél több nézőpontból megpróbálok körüljárni. Ezt egyébként a kedves kollégáknak is szívből tudom ajánlani.
Videó: PestiSrácok.hu/Revolution ’56 Szabadságharcos Söröző.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS