Pesti Srácok

Nemcsak Gyurcsány felé volt út az egykori MSZP-ből! Németh Árpád egykori győri alelnök beszél a párt helyi hanyatlásáról (PS-videó)

Az MSZP egykori győri alelnöke, frakcióvezetője 2018-ban távozott a pártból, mert úgy ítélte meg, hogy pártjának tagságában a tehetséges fiatalok szerencselovagokra cserélődtek, sőt, ebben a cserében jelentős szerepet játszottak az MSZP egyes helyi vezetői is. A győri MSZP környékén már jóval korábban feltűnt Czeglédy Csaba is, akinek a neve állandóan felmerül a jelenben is. Az egykori szocialista csalódottan beszél korábbi pártjának jelenlegi állapotáról, különösen arról az ideológiai távolságról, amelybe a jelenlegi MSZP a baloldali értékektől került. Az egykori szocialista azt mondja, Dézsi Csabát még az egykori baloldali polgármester is azért kérte fel alpolgármesterének fideszesként, mert annyira vitán felül állt az emberi és szakmai alkalmassága. Németh Árpád kedden a Polbeat egyik vendége lesz.

A videót Füssy Angéla és László Petra készítette.

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.