Pesti Srácok

Nem csorbulnak a 2020 januárja előtt Nagy-Britanniába érkezett magyarok jogai

Nem csorbulnak a 2020 januárja előtt Nagy-Britanniába érkezett magyarok jogai

A 2020 januárja előtt érkezett magyarok megőrzik jogaikat Nagy-Britanniában – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés pénteki ülésén. A Nagy-Britanniába az uniós jog hatálya alatt érkező külföldiek – így a magyar állampolgárok is – rendezetlen kilépés esetén 2020. december 31-ig regisztrálhatnak, igazolva, hogy a kilépést megelőzően is ott éltek.

A tárcavezető kiemelte: továbbra sincs semmi garancia arra, hogy rendezett módon, megállapodással zárulnak Nagy-Britannia kilépési tárgyalásai az Európai Unióból, ezért Magyarország megkezdte a felkészülést a megállapodás nélküli, no-deal Brexit esetére. Ennek során kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a Nagy-Britanniában élő magyarok jogai ne sérüljenek, ahogyan az is fontos, hogy az itt élő brit állampolgárok jogait is védjék – mondta. Közölte: a Magyarországon élő britek kedvezményes tartózkodási státust szerezhetnek, amihez regisztrálniuk kell a magyar hatóságoknál 2020. december 31-ig.

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI/Máthé Zoltán

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Valóban a Jobbik volt kommunikációs vezetője Magyar Péter legfontosabb háttérembere? - a párt elnökhelyettesét kérdeztük (Videó)

‎PS Riport 2024 szeptember 25.
Mint ismert, nemrég a Mi Hazánk elnöke az Inforádióban arról beszélt, hogy a Tisza Párt nem egy one man show, profi stáb áll mögötte. Továbbá azt állította, hogy Magyar Pétert az egykor a Jobbik Magyarországért Mozgalmat is támogató háttérember, Radnai László segíti, akinek fia, Radnai Márk a Tisza Párt alelnöke április óta. Azt is elmondta, hogy szerinte az ismert vállalkozónak „korábban volt már egy projektje, Vona Gábor, most pedig Magyar Péter az”. Lapunk a Jobbik jelenlegi elnökhelyettesét kérdezte többek között arról, hogy az ismert üzletember, aki korábban a párt kommunikációjáért volt felelős, juttatott-e forrásokat a Jobbik kasszájába. Brenner Koloman elmondta, hogy személyesen ismeri Radnai Lászlót, aki korábban kommunikációs vezetői feladatot látott el a pártban. Az országgyűlési képviselő hozzátette: nem foglalkoztatja őket, hogy milyen emberek állnak a Tisza Párt mögött, a Jobbik újjáépítésével vannak elfoglalva. Részletek a videóban.