Pénteken (ma) késő este a görögök elleni negyeddöntővel kezdi meg szereplését a magyar női vízilabda-válogatott a világkupa Long Beach-i szuperdöntőjében, azonban az egyik magyar játékost nem engedték be az Amerikai Egyesült Államokba, mert Felvidéken született és nem a születési helyének megfelelő útlevéllel érkezett. Máté Zsuzsanna ezért csináltatott egy szlovák útlevelet, de ezt sem fogadták el. A szövetségi kapitány felháborodott.
Bíró Attila szövetségi kapitánynak még az utolsó pillanatban is változtatni kellett a kereten, ugyanis – a magyar szövetség közleménye szerint – Máté Zsuzsanna nem léphetett be az Egyesült Államokba.
A Ferencváros játékosa Felvidéken született, igaz, magyar útlevéllel játszott mindig is, azonban az amerikai könnyített vízumhoz (ESTA) a születési helynek megfelelő útlevél kell. Máté így még a tengerentúli túra előtt – életében először – csináltatott egy szlovák útlevelet, amelyet kihoztak utána Olaszországba, ám hiába ment be azzal a kérelem, az amerikaiak indoklás nélkül elutasították. Mindez már a túra kanadai részén derült ki – oda simán megkapta az engedélyt –, azaz Long Beach helyett Budapest felé kellett vennie az irányt, és a helyére Pőcze Panna érkezett.
Én ezt felháborítónak tartom, hogy egy sportoló nem szerepelhet egy világversenyen mondvacsinált okokból. Kíváncsi vagyok, mi történt volna, ha egy amerikai pólós nem kap vízumot a tavalyi budapesti vébére. Viszont muszáj volt valakit behívni, mert a sérültek állapota miatt nem kizárt, hogy a végén csak tizenkét embert tudnék játszatni, ennyi előnyt pedig nem szeretnénk adni egy szuperdöntőn
– nyilatkozta Bíró Attila.
A válogatott magyar idő szerint 22 órakor játszik a görögökkel, a négy között pedig szinte biztosan az izraeliek ellen „melegítő” amerikai válogatott vár rá.
Az első két hely automatikus kvalifikációt jelent a 2024-es dohai világbajnokságra.
Forrás: Index, fotó: fradi.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS