A BBC kommentátorai többször is nőként hivatkoztak egy magát semleges neműnek tartó sportolóra az olimpián – írja Daily Mail-re hivatkozva a Danube Institue. Botrány lett az ügyből, a csatornának magyarázkodnia kellett az LMBTQ-lobbi támadása miatt. Az idei olimpia egyik fő újdonsága a gördeszkázás beemelése volt a sportágak közé. A szokásokhoz hűen a versenyt férfi és női kategóriára osztották, az Egyesült Államok sztárja, Alana Smith pedig magát nem nélküliként azonosítva – de nőnek születve – utóbbiban indult, s egészen az elődöntőig jutott, ahonnan aztán búcsúzott a tornától.
A BBC kommentátorait heves kritikák érték az LMBTQ-lobbi részéről, miután a verseny alatt Smith-re nem a számára elfogadható névmásokkal hivatkoztak. Magyarként könnyebb dolguk lett volna, hiszen nyelvünkben az egyes szám harmadik személy nem utal semelyik nemre, ellentétben az angollal, ahol a „she” nőt, a „he” férfit az „it” pedig tárgyat jelöl. A genderforradalom képviselői ezért a problémát felismerve azt a megoldást ötlötték ki, hogy a nembináris személyekre többes szám harmadik személyben kell hivatkozni. A fiatal amerikai a tévedések elkerülése végett még a gördeszkáján is feltüntette az általa preferált névmásokat. A BBC kommentátorai azonban a jelzés ellenére a verseny alatt többször is a női névmást használták, amiből botrány lett A tévécsatorna szerint munkatársaik egy ártatlan hibát vétettek, ami gyakran előfordul az élő közvetítések során. Egy szakmabeli kolléga szintén védelmébe vette a kommentátorokat, és mint kifejtette, a két férfi vélhetően nem volt tudatában a helyzetnek, tehát nem rendelkezett semmilyen, a résztvevők szexuális irányultságával kapcsolatos előzetes tájékoztatással, a gördeszkán pedig nem látta a névmásokat. Az interneten ugyanakkor sokan épp a heves kritikákat nem értették. A különböző közösségimédia-felületeken számos hozzászóló kiállt a kommentátorok mellett, akik szerintük nem hibáztathatóak azért, mert egy női versenyen a női névmást használták. Néhányuk arra is panaszkodott, hogy a világ megannyi problémája közül nem az ilyen apróságokra kellene koncentrálni. Az is beszédes, hogy a Daily Mail üggyel kapcsolatos Facebook-bejegyzésére eddig csaknem ötször annyi nevető reakció érkezett, mint bármilyen más, de az inkább baloldali Independent posztján is kétszeres ez az arány.
Forrás: Origo ; Fotó: GETTY IMAGES/EZRA SHAW
Facebook
Twitter
YouTube
RSS