Nem kér elnézést az ellenzéki tüntetők által a Kossuth téren megalázott és megköpdösött református egyházi vezetőktől az MSZP és a Párbeszéd – válaszolta a PestiSrácok.hu kérdésére Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője. Portálunk azt kérdezte a politikustól éreznek-e felelősséget a történtekkel kapcsolatban, miután az MSZP és a Párbeszéd is felhergelte, feltüzelte a kormányellenes demonstrálókat. Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője és Tóth Bertalan is elítélte a történteket, elutasították az erőszak minden formáját. Szabó Tímea közölte, sajnálják, hogy ilyen atrocitás érte az egyházi vezetőket, de meg kell érteni az emberek elkeseredettségét. Az MSZP-Párbeszéd ma Orbán Viktor miniszterelnök parlamenti megválasztásán, eskütételén és beszédén sem vett részt a Parlamentben.
Tóth Bertalan azt mondta, nem kívántak “sem tapsolni, sem gratulálni” egy olyan miniszterelnöknek, akinek pártja “bizonyítottan rendszerszinten manipulálta a választásokat”, nem kívántak sem tapsolni, sem gratulálni egy olyan miniszterelnöknek, akinek gázszerelője uniós és magyar adófizetői pénzekből ma már Magyarország leggazdagabb embere. Hozzátette: azért sem vettek részt a választáson, mert a kormányfő családtagja “bizonyítottan szervezetten csalta el az európai uniós pénzeket”.
Tóth Bertalan szerint Orbán Viktor egyoldalúan közölte álláspontját, és ilyet már hallottak 2010-ben és 2014-ben is, csak éppen soha nem az történt, amit a miniszterelnök bejelentett. A szocialista politikus közölte, most is arra készülnek nem az fog történni, amit a miniszterelnök bejelentett. Összegzése szerint Orbán Viktor az elmúlt nyolc évhez hasonló igazságtalan gazdaságpolitikát akar folytatni, az MSZP-Párbeszéd viszont az igazságosságra épülő szociális demokráciában hisz.
Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője semmitmondónak értékelte a miniszterelnök beszédét és jelezte, nem arra figyelnek, amit Orbán Viktor mondott, hanem amit tenni fog. Hozzátette: a miniszterelnök beszédében a szöges ellentétét vázolta fel annak, amit az elmúlt nyolc évben csinált. Folyamatos forráskivonás történt az egészségügyből és az oktatásból – mondta. Elmondta, az MSZP-Párbeszéd a kormányfő egészségügy ésszerűsítésére vonatkozó kijelentését nem tudja másként értelmezni, minthogy “Orbán Viktor az egészségügy privatizációjára készül”. Mindent megtesznek azért, hogy ezt megakadályozzák – hangoztatta. Szabó Tímea szerint Orbán Viktor szavaiból egyértelművé vált, a következő négy évben Magyarország semmi jóra nem számíthat. A miniszterelnök 2030-ig továbbra is le kívánja nyúlni saját haverjainak az uniós pénzeket, ez egy egészen konkrét ígéret – mondta.
A PestiSrácok.hu-nak a megalázott református vezetők videóinterjúkban nyilatkoztak a történtekről, ezeket ITT és ITT nézheti meg.
Operatőr-vágó: Tihanyi Rita/PS
Riporter: Szarvas Szilveszter/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS