Pesti Srácok

Nem jelentette Botkáék beszállító bírója az összeférhetetlenséget – Belső vizsgálatot indított a Szegedi Törvényszék

Nem jelentette Botkáék beszállító bírója az összeférhetetlenséget – Belső vizsgálatot indított a Szegedi Törvényszék

Írásos megkeresésünkre az OBH után és egy napos késéssel a Szegedi Törvényszék is megküldte a válaszát. Azt írják, az általunk feltárt ügyben belső vizsgálatot indítottak. A törvényszék elnökének közleményéből az is kiderül, hogy dr. Nóvé Ágnes, sőt, a Szeviép-ügyben eljáró tanács egyetlen tagja sem jelentett összeférhetetlenséget. Hamarosan kiderül az is, hogy a "sőt" kötőszó használata itt miért indokolt...

Ahogy arról beszámoltunk, több olyan összefüggésre is rátaláltunk a Gyurcsány-kormány és a szegedi városháza kedvenc kivitelező cége, a hatmilliárd forintos adóssággal és sok száz kifizetetlen alvállalkozóval csődöt jelentő Szeviép ügyében másodfokon eljáró bírói tanács és a szegedi önkormányzat között, amelyek összeférhetetlenséget vetnek fel. Mindezek ellenére tárgyalta Kovalcsik Éva bírónő tanácsa az ügyet és hozott abban felmentő ítéletet.

A tanács tagja volt dr. Nóvé Ágnes, akinek a férjével közösen építőipari vállalkozásuk van. Cégük, az ÉPTÁRKER Kft. 2018/19-ben három munkát is kapott az önkormányzattól, illetve önkormányzati szervektől. A legnagyobb egy 1 milliárdos projekt, amelynek kivitelezésére a bírónő cége két szereplős konzorciumban nyert közbeszerzést. Az átadás november 30-án volt...

Először az Országos Bírósági Hivatal jelezte megkeresésünkre, hogy tényállításaink nyomán a Szegedi Törvényszék elnökét jelentésre és igazgatási vizsgálat lefolytatására kötelezték. Most a Szegedi Törvényszék is válaszolt, akiktől első körben csak azt kérdeztük, hogy Nóvé Ágnes jelentette-e az összeférhetetlenséget, és önkormányzati beszállítóként hogyan ítélhetett az önkormányzat beszállítóinak büntetőperében.

PestiSracok facebook image

– írja a válaszközlemény, amit a Szegedi Törvényszék sajtóosztálya jegyez. Hozzáteszik, hogy a tanács tagjainak, mint a bíráknak általában, „jelenteni” valamilyen kizárási ok fennálltát kell. A kizárási okokat a Be. 14. §-a szabályozza; ilyen bejelentés a tanács tagjai részéről nem történt. A Szegedi Törvényszék közli továbbá, hogy az OBH utasítására elrendelték a belső vizsgálatot.

– zárul a közlemény.

Szeged város szocialista vezetése egy napja hallgat. Miközben korábban minden őket érintő ügyre Botkáék azonnal ugrottak, úgy tudjuk – és a jelek is erre utalnak –, jelenleg teljes hírzárlat van a szegedi városházán.

FOLYTATJUK.

Vezető kép: PS

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.