Jól átmozgatta a hazai közgazdász társadalmat Thomas Piketty francia sztárközgazdász közelmúltbeli tanulmánya, amely azt állítja, hogy az EU fejlett nyugat-európai tagállamai igencsak jól járnak a 2004 után csatlakozott államoknak folyósított kohéziós támogatásokkal, hiszen a befizetéseiknél több tőkét visznek haza tőlük. Azonnal többen feladatuknak érezték idehaza megcáfolni Piketty-t, igaz, volt, aki megvédte, így aligha lehet igazságot tenni a szakmai részletekkel előhozakodó, teljesen ellentétes vélemények között. Ha viszont nem deríthető ki, hogy mi itt, a történet ezen végén jól járunk-e a multik jelenlétével és az EU-s támogatásokkal, vagy sem, akkor nézzük meg, mi a helyzet a túlsó végen, vagyis azoknál, akik adják ezt a pénzt!
Mindez a közgazdász-cicaharc különösen érdekes most, amikor a haladó Nyugat „aggódik” a magyar és a lengyel demokrácia és jogállamiság állapotáért, a fékek és ellensúlyok rendszeréért, a civil szervezetekért, az LGBTQI+ közösségért és a genderlobbiért meg úgy általában Soros György érdekeltségeiért, és szaporodnak az olyan – elsősorban német – hangok, amelyek a kohéziós támogatások visszatartásával gyakorolnának ránk nyomást.
Piketty állítása, hogy az EU-s támogatások nem könyöradományok, hiszen a nettó befizető nyugat-európai országok a cégeiken keresztül több tőkét szivattyúznak ki a keleti tagállamokból, mint amennyit idepumpálnak az államok az EU intézményrendszerén keresztül. Ha pedig ez nem könyöradomány, hanem egy üzlet, ráadásul főleg a nettó befizetők számára előnyös üzlet, abból egyenesen következik, hogy nem várhatja el senki, hogy a fülünket-farkunkat behúzva szót fogadjunk a támogatásokat adó országoknak, amikor azok például a saját migrációs álláspontjukat vagy éppen a jogállamiság-felfogásukat akarják minden áron ránk tukmálni.
Ha egymástól független a magánérdek és az államérdek, miért kísérgetik német üzletemberek Merkelt?
Önkényesen kiválasztottunk két kontracikket, abban bízva, hogy az azokat jegyző neves szakemberek véleménye nagyjából lefedi a Pikettyvel szembeni általános ellenvéleményt. Tehát valóban több pénzt szivattyúznak-e ki innen a nyugat-európai multik, mint amennyi pénzt ideadnak nekünk felzárkóztatásra ezen multik anyaországai?
Dobozi István, a Világbank volt vezető közgazdásza szerint Piketty összehasonlítása az almát a körtével esete, mivel a profitorientált magánvállalati és az államközi szféra gazdasági folyamatai nem viszonyíthatók egymáshoz, hiszen mások a célok és az érdekek. Ebben az esetben már csak az nem világos, hogy például Merkelt miért kísérgetik német üzletemberek az egyes külföldi útjaira, így Magyarországra is. És ha ennyire mások az érdekek és célok, akkor vajon miért kérték a német cégek Merkel, azaz a német állam beavatkozását, amikor számukra pénzügyileg előnytelen változtatásokról döntött a magyar kormány?
Az elfogadott magánszektorbeli játékszabályok alapján az Audi annyit repatriál a nálunk megtermelt profitjából, amennyit akar, s ez így van jól
– hozta fel példaként Dobozi, és valóban kétségtelen, hogy az Audinak ez így van jól. Dobozi ráadásul kiemelte, hogy az EU-s támogatásokból elsősorban a regionális infrastruktúrát építik ki. Amit aztán persze nemcsak a helyi lakosok élveznek ki, hanem az olcsó munkaerő miatt idetelepülő cégek is, akiknek szintén nem jön rosszul, ha már be van kötve az ipari parkba az áram, és elhozza munkába a dolgozókat a HÉV.
Az európai régiók kohéziós támogatása a 2014–2020-as időszakban. Pirossal az EU átlagos fejlettségének 75%-a alatti régiók, narancssárgával a 75–90% közötti régiók, világossárgával a 90%-ot meghaladó régiók. (forrás: docplayer.fr)
Jóemberségből fektetnek be nálunk a multik?
Oblath Gábor, az MTA Közgazdaságtudományi Kutatóintézetének főmunkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy ha a külföldi cégek bevételeiből levonjuk a kamatköltségeiket és a nyereségük visszaforgatását további befektetésekbe, akkor az általuk az országból kivitt nyereség már kisebb, mint az EU-s támogatások. Egyúttal áldotta a külföldi tőkét a GDP-növekedésért, és hozzátette, hogy egyébként is mérséklődött a külföldi cégek jövedelme. Naná, hiszen végre rákényszerültek, hogy elkezdjék emelni a béreket – tehetjük hozzá. Csakhogy a magyarországi dolgozók még mindig a multik anyaországi béreinek töredékéért dolgoznak, amin a külföldi cégek óriásit kaszálnak.
Még akkor is megéri nekik idejönni, ha egy kicsit be kell fektetniük ebbe-abba, mivel itt egyszerre találnak olcsó munkaerőt, megfelelő munkamorált és civilizált körülményeket. Az itteni befektetéseiket tehát nem jóemberségből teszik, hanem azért, mert ezek pénzügyileg is megtérülnek nekik. Aztán hazaviszik a nyereségüket, abból otthon adóznak, ezzel pedig ezek a nettó befizető országok is jól járnak. Nem beszélve a nettó befizető országok exportnövekedéséről a kohéziós támogatások elköltésével összefüggésben. Mindehhez még érdemes hozzátenni, hogy az OECD 2011-es kimutatása még nemzetközi összehasonlításban is rendkívül nagy tőkekiáramlást állapított meg Magyarországról. Ez viszont azóta mérséklődött a pénzügyi szektor részben hazai kézbe vétele, továbbá az állam, az önkormányzatok, a háztartások és a vállalkozások adósságállományának csökkenése miatt.
Abban ugyanakkor biztosan igaza van Oblathnak, hogy tényleg nehéz fillérre kiszámítani, mennyit nyerünk vagy veszítünk ezen a sok szempontú viszonyrendszeren. Nézzük hát meg inkább, hogy odakint mennyit nyernek azon az üzleten, amelyért cserébe még a szánkat is be akarnák fogni politikai ügyekben!
Komoly haszon az EU-s támogatás a nettó befizető országoknak
Mivel a 2014–2020-as uniós költségvetési ciklus még tart, a 2007–2013 közötti az utolsó, amelyről már kiadott beszámolót az Európai Bizottság. A 2016-os elemzése szerint minden 1 euró támogatás 2,74 euró gazdasági növekedést generált EU-szerte. Ugyanerre a ciklusra vonatkozóan készíttetett tavaly egy tanulmányt a lengyel gazdasági minisztérium, hogy felmérje, milyen kedvező hatásokat gyakoroltak a visegrádi négyek országaiban megvalósult kohéziós támogatások a nettó befizető országokra. Megállapították, hogy a támogatások makrogazdasági növekedést generálnak, felpörgetik a régi EU15 tagállamok exportját, valamint a régi tagállamok V4 országok kohéziós politikájában közreműködő és ezekben az országokban befektető vállalatai közvetlenül is részesülnek a támogatásokból. Elsősorban ezeknek a tényezőknek köszönhetően minden 1 befektetett euróból 80 cent visszaáramlik a régi EU15 tagállamok gazdaságaiba.
Mindkét fél jól jár az itteni befektetésekkel. (fotó: MTI / Máthé Zoltán)
A rendszer legnagyobb haszonélvezője a visegrádi országok viszonylatában egyértelműen Ausztria, Németország és Hollandia. A 2007–2013-as időszakban Ausztria által ennek a négy országnak adott felzárkóztatási támogatások 331 százalékkal térültek meg, azaz nyugati szomszédunk bőven megháromszorozta a támogatásként odaadott pénzét. Németország ennél gyengébben teljesített, de ők sem panaszkodhatnak, hiszen 150 százalékos megtérülést értek el, Hollandia pedig tőlük alig elmaradva 145 százalékot. A németek tehát dupla vagy mindent játszva elvárják, hogy az 50 százalékos hasznukért még kárpótoljuk is őket néhány ezer vagy néhány tízezer, általuk idecsődített migráns befogadásával. Kevésbé fészkelte be magát a köztudatba, hogy mindezt már el is ismerték, hiszen Günther Oettinger költségvetésért és emberi erőforrásokért felelős EU-biztos azt mondta, Németország „gazdasági szempontból nem nettó befizető, hanem nettó kedvezményezett”, majd nem sokkal utána Sigmar Gabriel külügyminiszter fogalmazott úgy, hogy minden euró, amit befizetnek az EU büdzséjébe, közvetlenül vagy közvetve visszatér hozzájuk. Ugyancsak jól jár a kohéziós támogatások rendszerével a bevándorlókat szintén szétteríteni akaró és a magyar, illetve lengyel jogállamiságért előszeretettel aggódó Belgium és Luxemburg, a maguk 114 és 107 százalékos megtérülési mutatóival. A többi EU15-ös tagállam esetében 100 százalék alatt maradt a mutató, tehát az általuk a V4-eknek folyósított támogatások nem térültek meg teljesen, de még az ő esetükben is nagyon távol áll attól a valóság, hogy önzetlenül odaadott pénzről beszélhessünk.
Az üzlet az üzlet
Alapvetően mindenki jól jár ezzel, hiszen nálunk is növekszik a gazdaság és javulnak a körülmények a támogatásoknak köszönhetően, csak azért a rendszer valahogy mégis úgy alakult ki, hogy a V4-es országok gazdaságához legszorosabban kapcsolódó német vidékek – beleértve az EU gazdasági és ideológiai motorját jelentő Németországot – még nálunk is többet nyernek vele. Nincs persze ezzel se baj, mert az üzlet az üzlet. Csak akkor üzletnek is illene nevezni, és nem szép, hogy úgy adják elő, mintha morális jóemberségből emelnének fel bennünket a szívükig, amiért cserébe nekünk be kéne engednünk az országunkba először pár ezer, aztán mostanra tízezer ázsiai és afrikai bevándorlót, továbbá illene zokszó nélkül magunkévá tennünk a színes-szagos genderideológiát meg a nyílt társadalom egyéb, csodálatosan haladó vívmányait.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS