A Boomerlázadás legújabb adásában Király Zoltán, volt országgyűlési képviselő, egykori újságíró beszél a rendszerváltás előtti időkről, amire ő csak úgy emlékszik vissza, mint „Azok a daliás idők”. Mint kiderült, a műsor készítői egyáltalán nem tartják azokat az időket daliásnak, mert még 1988. március 15-én is verték a fiatalokat a Petőfi-szobornál és a Batthyány-örökmécsesnél. A Boomerlázadásban arról is kifejtették véleményüket Stefka Istvánék, hogy Király Zoltán miért váltogatta a pártokat egymás után, és újságíróként a Parlamentben a médiaháború idején miért rokonszenvezett inkább az MSZP–SZDSZ-szel, mint a rendszerváltoztató pártokkal.
Mészáros Nóra és Stefka István hétfői vendége Király Zoltán egykori országgyűlési képviselő, újságíró volt. A jó hangulatú, őszinte beszélgetést Stefka István azzal a kérdéssel kezdte, miért nevezi Király Zoltán „Azok a daliás idők”-nek a rendszerváltás előtti korszakot, hiszen ő nem így emlékszik vissza. A volt országgyűlési képviselő válaszában kifejtette: számára ezek az idők valóban daliás idők voltak. Szavai szerint azért is gondolta úgy, hogy ezt a címet adja könyvének, mert minden negatívum ellenére neki ez egy szép időszak volt. A Boomerlázadás legutóbbi adásának vezérfonala egyébként Király Zoltán politikai útja, pártokhoz való kapcsolódása volt. Kiderült: kizárták az MSZMP-ből, aztán közelgett a rendszerváltás, és ismét képviselő lett az MDF támogatásával. Műsorvezetői kérdésre válaszolva Király kifejtette, hogy ennek mi volt az oka. A televíziózásban is jártas egykori újságíró, politikus úgy fogalmazott:
Akkor az én ismertségem és népszerűségem ugyanolyan súllyal esett a latba, mint az MDF önmagában. Maradjunk abban, hogy támogattuk egymást. Én támogattam az MDF-et a fizimiskámmal, a mondandómmal, azzal, hogy én jártam az országot. Ők azzal támogattak, hogy maguk közé vettek, hogy legyen formálisan egy közeg, ahonnan én elindulhatok. Megküzdöttem én önmagam, hogy én parlamenti mandátumot szerezzek.
Erre reagált Stefka István, aki arra volt kíváncsi, hogy miért hagyta el az MDF-et Király Zoltán, hozzátéve:
Nagyon ellentmondásos a politikai pályád.
Király válaszában kifejtette:
Három hétig voltam az MDF-ben. Az MDF–SZDSZ paktum kilőtte azt, amit én előtte alkotmánymódosító javaslatként beterjesztettem, miszerint ne pártpolitikai paktumok eredménye legyen a köztársasági elnök személye, hanem őt közvetlenül a nép válassza. Ezután én azt mondtam, hogy nekem ez nem tetszik, ezt én nem tudtam elfogadni. Ekkor függetlennek álltam.
Stefka később a médiaháború idejére terelte a szót, amikor akarva vagy akaratlanul az MSZP–SZDSZ- t támogatta a felszólalásaival.
Maradjunk abban, hogy akaratlanul. Szándékomban sem volt. Én akkor sem szerettem az SZDSZ-t. A szocik meg már kirúgtak, azok az emberek, akik magukévá tették a pártvagyont, a Gyurcsányék a KISZ-vagyont. Szóval ők nekem nem voltak a szívem csücske
– emlékezett vissza a Boomerlázadás vendége, akit ezután Mészáros Nóra arról kérdezett, hogy miért vonzódott később mégis a baloldal, az MSZDP irányába? Király úgy felelt:
Az igazi baloldal, az a szociáldemokrácia (volt). De erre a kérdésre utólag azt mondhatom, azért nem voltam jó politikus, mert érzelmi politizálást csináltam. Az ész, a racionalitás ilyenkor fontosabb, mint az érzelem. Az MSZDP-vel egy érzelmi politizálás indult el nálam.
A műsorvezető arra is rákérdezett, hogy az LMP is tévútnak értelmezhető-e politikai karrierjében? Válaszában Király úgy fogalmazott:
Az LMP-be én nem léptem be. Amit a Schiffer András képviselt akkor, és most is képvisel: tényleg lehessen másképp politizálni, és ez engem akkor megfogott.
Stefka ezután arra volt kíváncsi, valóban a naivitása sodorta-e ezekre az utakra, vagy karrierépítésről beszélhetünk-e. A Pesti TV programigazgató-helyettesének szavai szerint „ebben a beszélgetésben az őszinteséged, a naivitásod valóban megható, de mások úgy gondolják, hogy egyfajta karrierépítés volt az életedben. Mindenképpen szerepelni akartál, ott lenni az első sorokban.”
Egyrészt ahhoz, hogy televíziós újságíró, képernyős legyél, ahhoz kell egyfajta exhibicionizmus, magamutogatás. Kérdés, hogy ez milyen szintű. Ilyen értelemben megvolt az alapvetés. Igen, megmutattam magam. De karrierépítés nem volt bennem. Lehet, hogy ez volt a baj így utólag visszagondolva. Akkor az ember tudatosan építkezett volna
– felelte a Boomerlázadás vendégeként Király Zoltán.
A teljes adás visszanézhető a Pesti TV honlapján!
Facebook
Twitter
YouTube
RSS