Pesti Srácok

Nem nyugszik bele a kidobók felmentésébe a Hajógyárin megölt fiú családja

Nem nyugszik bele a kidobók felmentésébe a Hajógyárin megölt fiú családja

A bíróság nem igazságot, hanem jogot szolgáltatott – ezzel indokolta Mikó Gergely tanácsvezető bíró azt a döntését, hogy az általa vezetett tanács bizonyítottság hiányában felmentette a Dokk diszkó két, emberöléssel vádolt biztonsági őrét. A tanácsvezető leszögezte, a vádlottaknak saját lelkiismeretükkel kell elszámolniuk, mivel a törvényszék kétséget kizáróan nem tudta megállapítani, hogy ők dobták a Dunába és hagyták vízbe fulladni 2011 decemberében a 21 éves H. Gézát. A bíró az indoklásban kitért rá, több elvarratlan szál is van még az ügyben, amit a nyomozás során nem sikerült kideríteni. Az ítélet nem jogerős. Farsang Andrea, az áldozat hozzátartozóinak jogi képviselője azt mondta portálunknak, nem nyugodnak bele a döntésbe. Az áldozat testvére pedig a PestiSrácok.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy felháborodott az ítélet hallatán, mivel biztos B. Ádámék bűnösségében, akik szerinte azért merték elkövetni a gyilkosságot, mert azt hitték, hogy a Vizoviczki László által uralt Hajógyári-szigeten bármit megtehetnek.

PÁMER DÁVID - PestiSrácok.hu

A Fővárosi Főügyészség vádja szerint Z. Alfréd és B. Ádám biztonsági őrök voltak a Hajógyári-szigeten lévő Dokk nevű szórakozóhelyen, ahol 2011. december 2-án a későbbi áldozat, H. Géza barátaival italozott. A 21 éves, ittas fiatalember a hajnali órákban véletlenül a vállával nekiment az egyik vádlottnak, aki erre fellökte a sértettet. Miután a fiatalember felállt és tovább indult, a kidobók úgy döntöttek, hogy ittassága miatt kikísérik a szórakozóhelyről. A vád szerint a fiút mindeközben szidalmazták, nadrágját lehúzva félmeztelenre vetkőztették, és a fagypont körüli hőmérséklet ellenére kivitték a szabadba. Ezután a parkolóban B. Ádám gyomron rúgta a sértettet, majd az eljárás során nem azonosított személyek is ütötték, rúgták úgy, hogy ezalatt a két vádlott a karjánál fogva tartotta őt. Az eszméletlen, félig meztelen fiatalembert ezután a biztonsági emberek egy hét méter magas támfalról a Dunába dobták – áll a vádiratban. H. Géza holttestét másnap, hozzátartozója találta meg. A sértett a bántalmazás miatt súlyos májsérülést szenvedett, de halálát a vízbefulladás okozta. Az ügyészség mindkét vádlott esetében végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta. A vádlottak ugyanakkor az eljárás során végig, így az utolsó szó jogán is tagadták bűnösségüket és kérték a bíróságot, hogy mentse fel őket a gyilkosság vádja alól. Z. Alfréd emellett együttérzését és részvétét fejezte ki az áldozat hozzátartozóinak, ugyanakkor kiemelte, az nem hozza vissza a sértettet, ha két ártatlan embert börtönre ítélnek.

A vádlottakat a nyomozás elején előzetes letartóztatásba is helyezték Fotó: MTI
PestiSracok facebook image

Felmentették a kidobókat

A Fővárosi Törvényszék ugyanakkor bizonyítottság hiányában felmentette a vádlottakat, mivel kétséget kizáróan nem lehetett igazolni, hogy a gyilkosságot a vádlottak követték el.Mikó Gergely tanácsvezető bíró az indoklása elején leszögezte, hogy két fontos kérdést kellett a bíróságnak mérlegelnie, hogy valóban bűncselekmény, idegenkezűség történt-e, vagy pedig H. Géza véletlen baleset áldozata lett. A másik, hogy ha a sértett erőszak áldozata lett, akkor azt ki, vagy kik követték el. A törvényszék megállapította, hogy a fiút megverték, levetkőztették és a Dunába dobták, vagyis a sértett nem véletlen baleset, hanem bűncselekmény áldozata lett, hiszen azon a részen, ahol az áldozat vízbe került, lemenni józanul sem lehet, a fiú pedig erősen ittas állapotban volt. A szakértő ugyanakkor kiemelte, a sértett ledobása még nem vezetett volna ahhoz, hogy meghaljon. A halál oka az volt, hogy a 22 éves fiú belefulladt vízbe. A tanácsvezető kitért arra is, hogy a két biztonsági őr vezette ki az áldozatot a szórakozóhelyről, azt azonban csak egyetlen egy, jelenleg 20 rendbeli rablásért börtönben ülő fiatalember, alku reményében állította azt, hogy a cselekményt B. Ádámék követték el. A bíró azonban azt is megemlítette, hogy a 6-os számú tanú Z. Alfréd másodrendű vádlottról nem, hanem egy Tibi becenevű kidobóról beszélt, aki segíthette az elsőrendű vádlottat a bántalmazott fiú vízbe hajításában. A rendőrség ugyanakkor ezzel a szállal nem foglalkozott, a férfit csak a bírósági eljárásban hallgatták meg – mondta Mikó Gergely, aki azt is hozzátette, hogy a tanú emellett még másik két biztonsági őrt is megnevezett, akik szintén bántalmazták H. Gézát. A tanú néha önmagával is ellentmondó vallomását ugyanakkor a bíróság nem tudta elfogadni, már csak azért sem, mivel a fiatalember saját bevallása szerint akkor este egy ” Ica” nevű tudatmódosító szer hatása alatt volt.

A bíróság szerint nem tudni, ki követte el a bűncselekményt

Amikor a bíróságnak választ kellett adnia arra, hogy ki követhette el a bűncselekményt, több lehetőség is felmerült. Egyrészt a 6-os számú vallomásában arról is beszélt, hogy afgánoknak lehet köze a fiú halálához, de a bíró szerint akár az elsőrendű vádlott és a Tibinek becézett férfi, esetleg a már fentebb említett két másik biztonsági őrnek lehet köze a bűncselekményhez – tette hozzá Mikó Gergely, majd megjegyezte, az eljárás során az is előkerült, hogy a Dokk közelében lévő Pink nevű szórakozóhelyről ( a sértett ezen a helyen is megfordult) is kivezettek egy fiút. Az ügy érdekessége, hogy a vallomások szerint azon a helyen két rendőr is dolgozott kidobóként és egy tanú szerint az egyik illegálisan ott portázó hatósági személy volt egy ismeretlen társával együtt az, aki kivitte az áldozatot. Mikó Gergely ezek után üzenve a hozzátartozóknak elmondta: jelen ügyben a bíróság nem mondja, hogy igazságot szolgáltatott. A bíróság jogot szolgáltatott, mert kétséget kizáróan nem bizonyítható, hogy a vádlottak ölték meg az „értelmetlen halált halt” H. Gézát. B. Ádámnak és Z. Alfrédnak címezve pedig leszögezte, a vádlottaknak saját lelkiismeretükkel kell elszámolni, hogy ők követték-e el bűncselekményt, avagy nem.

H. Géza 22 éves volt, amikor meghalt Fotó: blikk.hu

Az áldozat testvére felháborodott az ítéleten

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség a bűnösség megállapítására jelentett be fellebbezést, míg a vádlottak és védőik annak érdekében, hogy a bíróság bűncselekmény hiányában mentse fel őket. Farsang Andrea, sértetti jogi képviselő a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, hogy nem nyugodnak bele a döntésbe és bűnösség megállapítása, illetve büntetés kiszabása miatt fellebbezni fognak. A jogi képviselő azt is elmondta, hogy álláspontjuk szerint igazolható, hogy a bűncselekményt a vádlottak követték el, akik ráadásul konfliktusba is kerültek korábban a sértettel. H. Géza testvére portálunknak felháborítónak és felfoghatatlannak nevezte az ítéletet. Hozzátette, szerinte a vádlottak azért merték elkövetni ezt a gyilkosságot, mert meg voltak győződve arról, hogy a Vizoviczki László uralta Hajógyári-szigeten bármit megtehetnek.Versitz Piroska, B. Ádám jogi képviselője szintén azt emelte ki portálunknak, hogy nem elégedettek az ítélettel, mivel úgy ítélik meg, hogy a bíróság már abban is tévedett, hogy igazoltnak látta, a sértett bűncselekmény áldozata lett. Elmondta azt is, az ügyben több érdekelt tanú is szerepelt, és nyomatékosította, tanúvallomás van arról, hogy a Pink nevű diszkóban egy akkor ott kidobóként dolgozó rendőr egy másik személy segítségével H. Gézát vitte ki a diszkóból.

Címlapfotó: blikk.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.